Csak semmi sallang

Mondhatnám, hogy nem én zsongok, de valahol mélyen mégis. A kertszomszédságban sok fát vágtak ki, aminek hatására az azokon élő madarak egy része áttelepült a mi fáinkra. Azóta hajnaltól késő estig madárcsicsergést hallgathatunk, na meg persze láthatjuk is őket, mert gyakran repülnek az udvarba. Főként a friss föld érdekli őket, amiket kicsit megdolgoztunk. Nem ismerem az összes madarat közülük, csak néhányat, de mindannyiuknak örülök, ahogy annak is, ha biztonságban érzik magukat nálunk. Még a kutyusunkat sem zavarják, hagyja az udvaron kalandozni   őket , mindössze a fejét felemelve veszi szemügyre néhányukat alkalomadtán.  Aztán a napokban elkezdődtek a tavaszi munkák is, ami jóleső érzéssel tölt el.  Egyrészt elveteményeztünk a kis kertecskénkben, másrészt elültettük egy külön részre azokat a növényeket -főleg évelőket és cserjéket-, amiket egy éve vettünk, és kis méretük miatt eddig cserépben erősödtek. Bár még mindig nem a végleges helyükön vannak, most több lehetős...

Mint arról írtam  itt  is korábban, hosszú évek óta nem vagyok már édesszájú. Aztán arról is írtam, miként nem túlzom el az ünnepi édességeket. Nem is tettem a karácsonyi időszakban, de úgy alakult, abban az 1-1,5 hétben minden nap ettem valami cukrosat. Nem arról van szó, hogy marékszám tömtem magamba az édességet, cseppet sem. A napi adag nagyjából a 2 db natúr  mézeskalács, vagy 1-1 kisebb szelet süti, miközben a szokásos módon ettem minden mást. Pár nap után éreztem magamon ahogy szűkülnek a ruhák, és kikerekedett szemekkel néztem, amikor a mérlegre álltam. Hogy ment fel így majdnem 4 kiló ennyi idő alatt? Évek óta nem híztam az ünnepek alatt, és most sem túloztam el semmit, erre... katasztrófa. Annyira megviselt amiért a nehezen, vagy kínok árán leadott kilók így ugrottak vissza, eldöntöttem, egy időre teljesen kiűzöm a cukrot az étrendemből, kizárólag a gyümölcsökben eszem, de még azok mértékét is visszaveszem. Másnap el is kezdtem, és bár írtam már itt arról, hogy...

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...

Egészen fiatal koromban nem értettem, a negyvenesek, ötvenesek, vagyis a szüleim korosztálya, miért néz rám és a korombéliekre furán, amikor új dolgokat meséltünk otthon, vagy családi körben. Szerettem megosztani, ha tanultam valami érdekeset, akár új technikákról, vagy a számítástechnika egy-egy számomra is rejtelmes területéről. Azt hiszem, azóta megértettem.  Ahogy jelenleg érzem, mintha gyorsvonatként száguldana el mellettem az informatika, és ez az élet szinte minden területére vonatkozik. Félve nyomok rá gombokra, ezerszer végiggondolom, mit telepítsek, főleg pedig, hogy biztosan szükségem van-e rá, ahogy izzadva, remegő kézzel léptem eggyel közelebb a digitális állampolgárság felé. Nem. Ez zümmög a fejemben folyton, amikor újabb és újabb technológiák, appok, rendszerek jönnek. Betelt az a bizonyos pohár, innentől szeretnék egyetlen szinten megmaradni, és nem fejlődni tovább, legalábbis ezen a vonalon. Aztán az a "gyorsvonat" csak úgy süvít el nap mint nap, én pedig egy...

Már nem tudom megmondani pontosan hány éve kezdtük, de a mindennapjaink része a gyümölcs és a zöldség. Igen, írtam már a zöldségekről, nem fogom ugyanazokat leírni ( ide , a blog receptek fülére tettem ki pár receptet is).  Mivel nem eszem húst, helyette zöldségféléket fogyasztok, számomra ez nem nagy kunszt, csakhogy párom, aki abszolút húskedvelő volt, ma már többségében ő is zöldségféléket választ akár ebédnek is.  A lényeg azonban, hogy a napi hagyományos étkezésektől eltekintve, minden késő délután gyümölcsöket eszünk. Ahogy az én feladatom a napi tea elkészítése, úgy a páromé a gyümölcsök szeletelése. Egy jó rutin a napjainkban, ami érezhetően jót tesz mindkettőnknek. Bár nem vagyok már az a pelyhestollú ifjú madárka, az avokádót csak pár hónapja próbáltam először. Aztán ahogy életem párja mondta, "ha fű íze van, akkor az neked bejön" alapon, tényleg megszerettem. Nem spilázom túl a fűszerezést, mert ha csak simán péksütivel krémként eszem, egy avokádóhoz egy csipet sót...

Pár éve nem használjuk már a több mint 20 éves zárt kisteherautónkat, és nemrég pontot tettünk a végére, így végre nyugdíjaztuk. Ez azt jelenti, az utakat mostantól elkerüli. Lehetőség volt a bontóba adásra, de több okból sem akartuk ezt meglépni, így egy olyan ötletet kerestünk, amivel újrahasznosíthatnánk. Körbenéztem a neten, de a magyar oldalakon kizárólag szakszerű átalakítást, vagy lakóautóvá való alakítást találtam. Akkor rákerestem angolul, de valójában ott is lakóautókat dobott ki, nekem pedig egyik sem adott ötletet, mert nem ebben gondolkodtam. Nem akartam túlspilázni a dolgokat, ezeknél egyszerűbbre gondoltam. Őszintén? Nem könnyű. Bár azonnal felmerült bennem az üvegházzá alakítás, párom rögtön rávágta, ahhoz nem elég magas. Persze mindjárt támadt több ötletem is, ezt hogyan oldhatnánk meg, de végül lebeszélt róla. Pedig...szerintem nagyon jó kis ötlet volt. Természetesen a kertnél maradva eszembe jutott a kerti tároló, és bármennyire is használható és logikus ötlet lenne,...

Írtam már korábban az egyik posztomban, gyakran fordul elő velem, hogy újra kell terveznem. Egy hozzám hasonló kreatív embernek ez inkább kihívás, mint lehangoló probléma. Legalábbis eddig így volt. Pár hete kitettem egy posztban az egyik közösségi oldalon a tapétát, amire végre rátaláltam, és úgy igazán a magaménak éreztem, amire azt mondtam, igen, ez én vagyok. Ráadásul a ritka esetek egyike volt, amikor a párom is rábólintott, mert neki is nagyon bejött. Mivel a tervezés szakaszában vagyunk, nem vásárolok meg azonnal mindent ami megtetszik, mert megvan a fontossági sorrend, mit mi után. Arra azonban nem számítottam, hogy alig két hét után eltűnik az oldalról az áhított tapéta. Az, amelyiket máshol még nem láttam. Sosem ragaszkodtam dolgokhoz, a tárgyak korábban nem érintettek meg annyira, de még számomra is érthetetlen módon, teljesen lelombozódtam azóta. Hetek teltek el, és nem bírom kiverni a fejemből. Hiába néztem a neten, mivel pótolhatnám, közel hasonlót sem találtam, ami csak ...

Közel egy hónapja tettem ki az új könyvemet is az Irkára, ami végül nem lett olyan drámai mint a korábbiak, se olyan poénos mint amilyennek eleinte akartam, sem olyan hosszú, mint aminek indult eredetileg. Cserébe ha minden igaz, kevesebb benne a hiba. Na és ezt az utolsót amiatt említem, mert ahogy azt korábban írtam már az Irkán, bizony a történetek gyors írása miatt hibázok a szövegben. Miközben írtam az utolsó regényt, vissza-visszatértem az előzőek javításához. Ami hátravan, az a "hogy"-talanítás. Annyira máshol volt a fókusz korábban, most újra elolvasva őket, kibukott a sok "hogy". A lényeg, míg nem jön egy újabb írhatnék hullám, addig megpróbálom újra átnézni az írásaimat, kiszedni minden felesleget belőlük, és átfogalmazni ahol szükséges. A hogy-ok miatt pedig biztosan lesz több ilyen is, akarom mondani, elég sok. Az mondjuk érdekes, a blogokon ritkábban használom. Talán csak amiatt, mert sokkal rövidebbek a posztok, és nem a történet gyors leírása a cél, ...

Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy minden mintára reagál az agyam valamit, mert mások is vannak így, nem vagyok annyira egyedi ebben (sem). Csak egy korábban történt esetet említenék meg, ami eszembe jutott pár napja. A szemem vonzzák a nem túl csicsás, de mintás dolgok, mint például a csempék vagy konyhai pultok, amik magukban színezettek, enyhén mintásak. Nem arról van szó, hogy szeretem őket, mert magukban nem tetszenek, egyszerűen csak teret adnak a fantáziámnak. Ezekbe a mintákba hajlamos vagyok beleképzelni különféle figurákat, arcokat, tárgyakat stb., akárcsak a kék égen úszó felhőkbe. Nos, néha elbambulok ezek mintáját nézve. Egy alkalommal (2-3 éve), amikor már sokadszorra alkottam ugyanabból a formából többféle alakzatot a fejemben, elhatároztam, minden alkalommal lerajzolom azokat, amiket látok. Így lett végül 23 db különböző rajzom 6-7 féle mintából. Bár ma már fogalmam sincs hol lehetnek, mert csak egy előkapott jegyzetfüzetbe firkáltam bele őket (közben pedig volt egy...

Na nem nálam, annál spórolósabb vagyok, minthogy kidobáljak évente több tíz-, vagy százezret bármilyen szerencsejátékra. Ettől függetlenül egy vagy két alkalommal én is töltök ki egy-egy rubrikát valamelyik szelvényen. Na és mi az eredmény? Eddig semmi. Mit tanultam belőle? Maradjak meg ennél az alacsony mennyiségű játéknál, feleslegesen ne kockáztassam a meglévő pénzem. Érdekesség, hogy minden alkalommal egy-egy álom közben jönnek a számok, és ismétlődnek. Azt senki se kérdezze, vajon minek ha nem nyerőszámok, mert nem tudnék rá válaszolni. Na és ami okán eme poszt íródott: a legutóbbi esetben voltam a legközelebb egy nagy összegű nyereményhez, csakhogy jól megtréfált Fortuna keze. Hogyan? Minden egyes ikszet amit behúztam, csak eggyel balra kellett volna tolnom. Dühítő? Idegesítő? Talán igen, de én jót nevettem rajta, és csak újra levontam a következtetést, felesleges lenne foglalkoznom a szerencsejátékkal, mert ez nem az én terepem. Még huszonéves koromban mondta nekem valaki, hogy ...