Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kerti muri

Április elején írtam arról, mennyire nem volt időm kertészkedni, és lemaradtam az ültetésekkel. Azóta kicsit behoztam a lemaradásból. Nagyjából 2-3 hete hozattunk földet, mert a kevésbé mély gyökerű növényeken kívül semmi sem termett meg rendesen. Sajnos nem túl jó a talajunk a kertészkedéshez, legalábbis a haszonnövényeket illetően. Egy ideje úgyis gondolkodtunk azon, mit kezdjünk azokkal fából készült kalodákkal, amik felgyűltek az udvaron. Arra jutottam, a legjobb megoldás, ha magaságyásként újrahasznosítjuk őket. A kertet 20 centi mélyen felástuk, átrostáltuk, majd beletöltöttük az elkészült magaságyásokba, amit feljavítottunk a hozatott termőfölddel és több zsáknyi zöldségfölddel a kertészetből. A trágyázást már nem vállaltuk be, azt majd a tél beállta előtt pótoljuk. 12 db magaságyást készítettünk, 70-100 cm szélességben és 150-270 cm hosszúságban. A felének van oldala (ami ritkán deszkázott) két okból: egyrészt azokon futnak majd fel az uborkák hálóra, de a magasra növő paradics...
Legutóbbi bejegyzések

Viráglista

Imádom a növényeket, lehetnek azok színes virágok, cserjék, fás növények, kúszók, és egyebek. Szerencsére sok-sok lehetőség van szépíteni a saját kis környezetünket, akár egy kisebb lakás balkonjáról, akár családi ház udvaráról van szó. Nyilván megint itt a tavasz, én pedig mint minden évben, be vagyok zsongva a növények miatt. Szülinapomra kaptam két Japán fűz cserjét, mert nyilván tudja a család, mekkora értékek számomra a növények (na meg ismernek, hogy évek óta szemeztem vele :D). Tavalyelőtt rendeltem pár cserjét, aminek nagyjából a fele még él. Sajnálatomra egy részük nem bírta a megpróbáltatásokat, másokat még mindig próbálok megmenteni, de vannak, amik élnek és virulnak, hajtanak és virágoznak szépen. Mostanában megint sokat böngészem a netet, inkább már színes évelő virágok után kutatva. Találtam is párat, amik nagyon tetszenek, ezekből szedtem össze egy csokorra valót, amit simán akár erkélyre dézsába is ültethet bárki, vagy felfelé haladva egy falat vonhat be velük, aki hozz...

Filmes kitekintő

Olykor megragadja a figyelmem néhány film vagy sorozat, pusztán a témája miatt. Korábban már írtam a Tíztánc-ról, jelen posztban egy filmről, egy minisorozatról és egy korábban nézett sorozatról ejtek pár szót, egészen röviden, ömlengés mentesen. Az első, a Boldogságnak nyolc karja van. (A magyar címétől tekintsünk el, szerencsére nem az alapján nézek filmeket.) A bevezető fogott meg, és azt éreztem, ezt a filmet látnom kell. Na meg polip(!) is szerepel a filmben :D (Ehhez csak egy kis adalék, hogy korábban láttam a Tanítóm a polip című csodát, azóta nagyon bírom ezeket a rusnyaságokat.) A filmről pedig csak annyit mondhatok, egy nagyon kedves és szép történet, mély érzelmekkel, néha fájdalmas csenddel, máskor fellélegzéssel. Sally Field és Lewis Pullman nagyon jól összehozta a történetet. A könyvet nem ismerem, szóval nekem újdonság volt, és bár sokakkal ellentétben (ahogy a neten olvasható volt több helyen) nem bőgtem el magam, azért megvolt a maga hatása. A másik egy minisorozat, am...

Kellene még idő

Jelenleg úgy érzem, semmire sincs elég időm, kevés a nap 24 órája arra, hogy mindennel tudjak foglalkozni, amivel szeretnék. Örülök, mert van dolgom, és nem hülyeségeken agyalok, viszont rettentően idegesít, hogy azokkal egyáltalán nem tudok foglalkozni amik kicsit kikapcsolnának, csak pörgök a mókuskerékben. Aztán ahogy pár napja szétestem agyilag, nem ártana lelépni legalább egy napra, és csak a D vitamint szívni a bőrömön át, meg csatangolni spontán, különösebb úti cél nélkül. (Mintha olyan lennék, aki csinál hasonlókat... :D) Az írással sem haladok, ezt nem is részletezem, azt megtettem az Irkán itt , elolvashatja akit érdekel. Pár hete felrajzoltam a mintákat is a falakra, de még nem volt időm felpattintani a gipszet és 3D-sre alakítani, amit aztán festeni is szeretnék. Jelenleg elég csúnyácskán néz ki, mert bár minta, mégiscsak egy grafittal készített rajz a fehér falon, és eléggé bántja a szemem nap mint nap. Nyilván tehetnék ellene, de akkor más, ennél fontosabb dolog maradna e...

Dilemmák

Az idei húsvét sem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna. Semmiféle készülődésre nem futotta az időnkből, kizárólag a bevásárlást ejtettük meg, bár az sem kimondottan az ünnepeknek szólt. Hétvégén végre  kicsit foglalkozhattunk a saját dolgainkkal. Úgy 2-3 napot, ami azt is jelentette, nyilván megint bezsúfoltunk magunknak olyan itthoni munkákat, amikre mostanában nem volt időnk. Nálam ez azt jelenti, elkészült a konyhabútor egyik azon része, ami még hiányzott, és elkezdtem ismét agyalni az ajtófrontok színein. Havonta változott mit tegyünk, legyen-e fából, ahol sokkal több a lehetőség a színek variálásában, ugyanakkor rengeteg munka, vagy inkább bútorlapból, ami kevesebb munka ugyan, de az adott színek behatárolják a lehetőségeket, nekünk pedig nagyon keskeny az a színskála, amiből válogathatunk a meglévő színek ismeretében. Hatalmas a dilemma, mert az időnk is véges, közben már nagyon kellenének azok az ajtók, hisz sokkal többet kell takarítani azok hiánya miatt. Emellett ott va...

A "madárkák", és az a bizonyos fészek

Amikor a gyerekeim úgymond kirepültek a fészekből, elhagyták a szülői házat, nem volt könnyű megszokni. Azt, hogy korábban naponta láttuk és terelgettük őket, szinte minden lépésükről tudtunk, szem előtt voltak, hirtelen felváltották a telefonbeszélgetések vagy videócsetelés, amik aztán a napi többszöri alkalmakból egyre ritkábbak lettek. Felnőnek. -mondogattam magamban gyakran- El kell engedni mind, hadd bontogassák a szárnyaikat. Azért sokkal könnyebb ezt kimondani, mint megélni. A szülői aggodalom akkor sem múlik el csak úgy, ha tudom, alaposan felkészítettem őket mindenre. A körülöttünk lévő világra sosem lehet tökéletesen felkészülni, hisz nem tudhatjuk, merre sodor bennünket az élet, vagyis jelen esetben a gyerekeinket. Akkor is aggódtam/aggódom értük, ha tudom, talpraesettek és ügyesek, mert hát attól még a gyerekeim, akik fontosak számomra. Elhatároztam, teret adok nekik, és igyekszem kizárólag akkor szólni, ha kérdeznek, abban segíteni amiben segítséget kérnek, és közben támog...

Éhség

Az éhség az egyik legnagyobb szívás néha, és itt most általánosságban írom, nem kizárólag az evésre gondolok. Éhségnek hívom azt is, amikor hirtelen tör rám a tanulás utáni vágy, vagy az alkotói tevékenység hiánya, amit nagyon nehéz féken tartani. Így jártam most is. Napok óta érzek valami olyasmit, mint amikor korog a gyomrom, csak ezt belül-, mélyen a lelkemben. Fokozatosan fészkeli be   magát  a fejembe újra a koreai és angol nyelv, hogy megint tanulnom kellene. Hiányzik. Mindkét nyelv, és a tanulás is. Egyiket sem használom, az angolt nagyon ritkán, és érzem, sokat felejtettem. Mostanában megint előjönnek álmomban. Néha angolul beszélek rövid mondatokat, máskor koreaiul próbálom kifejezni magam. Olykor sikerrel, de többnyire megakadok, és felébredek, amiért nem jutnak eszembe azonnal a szavak. Éhes vagyok. A tudásra éhezem, de jelenleg több más dolog foglal le, és egyelőre fogalmam sincs, hogyan tudnám beépíteni a napjaimba. Az viszont biztos, valahogy megoldom, mert minél...

Okos izék

Jól megfontolt szándékkal kerültem a címben a "kütyü" kifejezést, mert számomra azok a kisebb méretű dolgokat jelentik, a poszt pedig inkább a nagyobbakról szól. Oké, az "izé" sem túl szép kifejezés, de legalább mindenféle tárgy belefér a kategóriába. Minél jobban elokosodik a világ, én annál inkább dacolok vele, és húz a szívem a butácska holmik felé. Értem én, hogy elvileg segítenek nekünk embereknek, de engem leginkább zavarnak. Jó példa erre a pár éve megvett airfryer, ami természetesen okosítható lenne, de szerény személyem megelégszik a gombok nyomogatásával és forgatásával, valamint az alapfunkciókkal. Bennem van ez a "majd én azt tudom, minek mennyi idő kell" dac, és még ha ott a "túloldalon" a lehetőség újabb receptekre, engem ez nem mozdít meg az okosítás irányába. Aztán nyilván belefutottam az összes lehetőségbe, miután háztartási gépekre volt/van szükségünk. Ki is jött ám a számon egy "Most aztán már elég legyen!", mert bárm...

Strucc módban

Talán kicsit túlzás a cím, de jelenleg azt érzem, mostanában a strucc lett a lélekállatom. Az a bizonyos, amelyik homokba dugja a fejét. Folyamatosan éreztem a nyomást, mindenhonnan a politikai mocskolódás zúdult a nyakamba és nyilván másokéba is. Aztán pár hete úgy éreztem, elég volt. Tévécsatornánk már vagy tíz éve nincs, elég hamar szakadt el a cérna az ottani változások és hirdetések miatt, de rádiót néha-néha azért hallgattam, főként, ha a párommal épp dolgoztunk valamin. Mára már teljesen kerülöm a rádiócsatornákat is, nem vagyok hajlandó bekapcsolni egyiket sem. Ha megyek valahová, már nem nézelődöm, csak a célra fókuszálok, mert nem vagyok kíváncsi a plakátokra. Hamarosan választások, és csak bizakodhatok benne (gondolom sok sorstársammal együtt), végre eltűnik az a sok szemét az utcákról is. A közösségi médiát is hanyagolom, nagyon ritkán megyek fel, mert bár nem sokakat követek, így is beszűrődnek a politikai tartalmak. Korábban egyszerűen továbbgörgettem, de mostanra besokal...

Az élet nagy tanítómester

Hiába vagyok túl az ötödik x-en, ma is rendszeresen tanulok nem csak a nagyvilágról, szakmákról, az emberek természetéről, hanem főképp magamról. Régóta figyelem magam, a reakcióim, amik néha nem is tudatosak, bár egyre inkább lesznek azok a tanulási folyamat által. Hiába gondolom azt, hogy jól ismerem magam, amikor új szituációba/közegbe kerülök, akkor derül ki, bizony én is változok, vagy rosszul mérem fel egyes adottságaimat. Valahol valamikor (talán a közösségi médiában) említettem már korábban, az egész életemet a "mindig közbejön valami" határozta meg. Bármibe kezdtem amit a saját örömömre vagy előrelépésem miatt tettem, 90%-ban közbejött valami, ami általában nem kizárólag rajtam, vagyis az akaratomon múlt. Nehezen viselem a meghiúsult projekteket, amikor mások döntik el helyettem, csinálom-e vagy sem, ahogy bosszant a saját szervezetem szabotáns tevékenysége is. Valahogy mindig a legrosszabbkor történik velem valami. Akkor, amikor végre magamat helyezem előre. A legut...