Manók a házban

Mint tudjuk, a mesékben a manók igazi csínytevők. Nos, nem véletlenül hívom így az unokákat, mert mind tele van huncutsággal, pillanatok alatt csinálnak bolondot bárkiből, ha nagyon belejönnek.

Miért is írtam ezt le? Néhány napig volt szerencsém újra kicsikről gondoskodni. Az első "nyaralásuk" volt nálunk, még sosem maradtak egyetlen éjszakára sem. Rettentően anyásak, a másik nagyszülőknél sem bírtak 2 napnál többet (nem a nagyszülők miatt, ők szuperek), így adódott a kérdés, vajon bírni fogják-e az anyukájuk nélkül. Gyorsan el is oszlatom a kétségeket: igen, egyszer sem nyafogtak vagy sírtak az anyjuk után. Megegyeztünk, üzenetben értesítem őket a fontosabb dolgokról, így biztosak lehetnek benne, hogy jól vannak, de a telefonálást minimálisra szorítjuk. Végül egyetlen hívás lett belőle a 3. napon.

Már hetekkel korábban elkezdtem agyalni, mivel is fogom lefoglalni őket, na meg mit esznek majd, mert az egyikük rettentően finnyás/válogatós, a másikuk pedig allergiás/érzékeny néhány dologra. Minden korábbi játékot megörököltek a kicsik, ezért nálunk nem volt semmi, amivel játszhattak volna. Sokat gondolkodtam, vajon mivel tudja elfoglalni magát egy 4 és egy 6 éves. Nézelődtem, fontolgattam mitévő legyek, de ne is essek túlzásba. Na és mi lett a vége? Impulzusvásároltam 3 társasjátékot, egy mondókás kifestőt, amiből fénymásoltam mindkettőjüknek, hatalmas rajzfüzetet, színes ceruzákat, matrica csomagokat, csillogó köveket, különféle állatos gyerektetkókat. Hoztak magukkal játékokat is a biztonság kedvéért, amiből igazából a Lego és néhány kisautó volt használatban, mert az új dolgok sokkal inkább érdekelték őket. A dobókocka nélküli társasjátékokat imádták, sokat nevettünk játék közben.

Az ételekkel sem volt gond, mert részben alapból tartunk itthon olyan alapanyagokat, amikből főzni tudtunk, teljesen feleslegesen paráztam miatta. Meglepően kíváncsiak és főleg éhesek voltak, mert amit korábban otthon nem ettek meg "nemszeretem" alapon, itt simán betermeltek belőle dupla adagot. Végül ez sem az előre tervezettek szerint alakult, de tökéletesebb nem is lehetett volna.

A gyerekeknek olyannyira természetesen jött, hogy itt vannak, láthatóan élvezték az egészet, és rengetegszer mondták, mennyire szeretnek itt lenni. Bevallom, jólesett, de meg is tettem érte mindent. Korán főztem, ahogy a melegekben általában, utána tudtam velük foglalkozni, és azt hiszem, ezen volt a hangsúly. Első nap még többet igényeltek belőlem/belőlünk, de minden nap egy kicsit kevesebbet. Ez végül jó is volt, mert a mai, vagyis az utolsó nap nem sikerült valami jól számomra, így ha gond lett volna velük, felsültem volna nagyszülőként. Sikerült ma úgy meghúznom a hátam, hogy levegőt is alig kaptam, mozogni is nehezen tudtam. Mivel volt már ilyen, tudtam mit kell tennem, csak emiatt nem hívtam mentőt. Pihenés közben játszottam a manócskákkal, de a kicsinek sikerült véletlenül úgy megrúgnia a kisujjam a kezemen, hogy kimozdult a helyéről. Mivel nem tűnt durvának, úgy 5 másodperc alatt finoman visszarántottam a helyére, de megríkatott a hirtelen fájdalom. (Most leírom, hogy igen, ezt nem tettem volna, ha teljesen kifordul. Még véletlenül se utánozzon senki!) A kicsik is megijedtek, de miután helyre raktam az ujjam, megnyugtattam őket, nem lesz baj. Még érzékeny, de nincs duzzanat és rendben működik, bár nagyon óvatos vagyok vele.

Ebben a nem egészen egy hétben én is tanultam néhány dolgot. Először is, azt hiszem, nem kellene annyira félnem a spontaneitástól, néha hagyhatom csak úgy maguktól alakulni a dolgokat, menet közben dönteni. Néha csak ott kell lenni, és megélni velük a pillanatokat, érdeklődőnek maradni, na meg nyugodtnak akkor is, ha épp elszakadna a cérna. Jó volt, de örülök, hogy végre megint van egy kis időm magamra, és nem hajnali 6-tól este 10-11-ig tart a "manó műszak". Be kell látnom, hosszú távon képtelen volnék ezt csinálni, kiöregedtem belőle. Persze úgy néz ki, jövő héten is megnyertem 2 napot velük, szóval folyt.köv. ;)