Hurrá, festünk!

Volt itt már szó arról, hogy a rajz és a festés közel áll hozzám, de igazából egyszerűen imádok festeni. Persze leginkább saját képeket, viszont nem vászonra. A falfestés az, amit bárhol és bármikor szívesen csinálok, csak legyen egy fehér alapom, meg némi temperám és ecsetem.

Bár jelenleg nem épp erről a festésről esik szó (egyelőre), egy mozgalmas időszakon vagyok túl, mert az építkezés újra és újra hozza a lehetőséget eme munkákra, ami nyilván a kedvencem az összes közül, és nem csak amiatt, mert ez már egyike a befejező műveleteknek. Közben pedig lehet izmosodni is.

Tudom-tudom, csak egy hengert kell húzkodni a falon, mi abban a megerőltető, ugye? Azért közel 100 négyzetméter plafon, plusz a falak alapozása és háromszori festése azért már nem csak egy kis hengerezés. Nem egyedül csinálom, így megoszlik, de azért rendesen elfáradok a nap végére, nem kell altató.

Ilyenkor mindig úgy érzem, valami új izomköteget találtam magamon, pedig nyilván nem, csak eddig ellustultak. Pár napig fáj kicsit a nyakam, kicsit a hátam, meg persze a karjaim egy része, de azért kitartok és csinálom, legalább nem érzem magam annyira nyamvadtnak, legalábbis egy idő után.

Most beérem ezzel a festéssel, de valószínűleg nem sokáig. Előbb-utóbb előtör belőlem valami hasonló, mint az írással kapcsolatos kényszer, akkor pedig nem menekülhetnek majd a falak a kezeim elől.

Bár lassan végzünk, azért még mindig hajt a lelkesedés, amikor kezembe veszem a hengereket. Párom meg vigyorog, amikor hangosan mondom ki, hogy "Hurrá, festünk!" :D