Ugrás a fő tartalomra

Tavaszi zsongás

Mondhatnám, hogy nem én zsongok, de valahol mélyen mégis.

A kertszomszédságban sok fát vágtak ki, aminek hatására az azokon élő madarak egy része áttelepült a mi fáinkra. Azóta hajnaltól késő estig madárcsicsergést hallgathatunk, na meg persze láthatjuk is őket, mert gyakran repülnek az udvarba. Főként a friss föld érdekli őket, amiket kicsit megdolgoztunk. Nem ismerem az összes madarat közülük, csak néhányat, de mindannyiuknak örülök, ahogy annak is, ha biztonságban érzik magukat nálunk. Még a kutyusunkat sem zavarják, hagyja az udvaron kalandozni őket, mindössze a fejét felemelve veszi szemügyre néhányukat alkalomadtán. 

Aztán a napokban elkezdődtek a tavaszi munkák is, ami jóleső érzéssel tölt el. Egyrészt elveteményeztünk a kis kertecskénkben, másrészt elültettük egy külön részre azokat a növényeket -főleg évelőket és cserjéket-, amiket egy éve vettünk, és kis méretük miatt eddig cserépben erősödtek. Bár még mindig nem a végleges helyükön vannak, most több lehetőségük lesz terebélyesedni és nőni. Már annak is örülök, hogy láttam a kis rügyeket és hajtásokat, amik azt mutatták, szépen túlélték a telet. Hozzá kell tennem, zárt és fagymentes helyen, mert nem mertem kint hagyni őket, olyan kicsik voltak.

Már csak egyetlen gondom volt ezzel az egésszel: az üres cserepek. Elég lehangoló, amikor meglátom őket növények és virágföld nélkül. Valahogy ilyenkor megint rááll az agyam az újabb növények keresésére, amikkel feldobhatnám az udvart később. Végül úgy döntöttem, nem csak virágok kerülnek azokba az üres cserepekbe, hanem fűszernövények is. Pár éve már neveltem őket cserépben, és egész szépen fejlődtek, ezért hamarosan ismét ültetni fogok. Ha pedig beválik és ügyes leszek velük, talán jövőre megpróbálkozom a fűszerkerttel is. 

Aztán remélem, egyszer talán kialakíthatom a levendula és tulipánkertet, amit már nagyon régóta szeretnék, csak nem volt hozzá megfelelő helyem és hozzáértésem. Míg lesz rá lehetőségem, szeretném megtanulni, hogyan bánjak majd velük. Később meglátom, van-e hozzá affinitásom, vagy hanyagolnom kell, bármennyire is lázba hoz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride hónap van

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Az a fránya időjárás

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

A szőlőlugas

Már nem emlékszem pontosan, vajon írtam-e valaha arról, hogy a nagyszülők hiánya miatt gyermekkorom nyarait az anyai nagyanyám húgánál töltöttem falun. Ő volt a pótnagyim, és azt hiszem, sosem kívánhattam volna jobb nagyit nála. Szigorú volt, mégis kedves, rengeteget köszönhetek neki, sokat tanultam tőle.  Sosem felejtem el, hányszor töröltette el velem újra és újra az üvegpoharakat, mert még mindig talált rajta akárcsak egy apró foltot is. Azóta is eszembe jut, ahányszor csak kiszedem a poharakat a mosogatógépből, és látom a rajta maradt cseppek nyomait. Szinte hallom a hangját, és lelki szemeim előtt látom a pillantását, ahogy mondaná: ez még nem tiszta, töröld csak fényesre! Talán régen kevésbé mondtam volna rá, de ma már a szép emlékeim közt őrzöm. Bár mindig szegények voltak, és emlékeim szerint még a faluból sem tette ki a lábát önként soha, messze földön (de legalábbis a faluban) híres volt az udvara. Rettenetesen sok virágot ültetett minden évben, amit aztán nyaranta velem ...