Csak semmi sallang

Már nem tudom megmondani pontosan hány éve kezdtük, de a mindennapjaink része a gyümölcs és a zöldség. Igen, írtam már a zöldségekről, nem fogom ugyanazokat leírni ( ide , a blog receptek fülére tettem ki pár receptet is).  Mivel nem eszem húst, helyette zöldségféléket fogyasztok, számomra ez nem nagy kunszt, csakhogy párom, aki abszolút húskedvelő volt, ma már többségében ő is zöldségféléket választ akár ebédnek is.  A lényeg azonban, hogy a napi hagyományos étkezésektől eltekintve, minden késő délután gyümölcsöket eszünk. Ahogy az én feladatom a napi tea elkészítése, úgy a páromé a gyümölcsök szeletelése. Egy jó rutin a napjainkban, ami érezhetően jót tesz mindkettőnknek. Bár nem vagyok már az a pelyhestollú ifjú madárka, az avokádót csak pár hónapja próbáltam először. Aztán ahogy életem párja mondta, "ha fű íze van, akkor az neked bejön" alapon, tényleg megszerettem. Nem spilázom túl a fűszerezést, mert ha csak simán péksütivel krémként eszem, egy avokádóhoz egy csipet sót...

Pár éve nem használjuk már a több mint 20 éves zárt kisteherautónkat, és nemrég pontot tettünk a végére, így végre nyugdíjaztuk. Ez azt jelenti, az utakat mostantól elkerüli. Lehetőség volt a bontóba adásra, de több okból sem akartuk ezt meglépni, így egy olyan ötletet kerestünk, amivel újrahasznosíthatnánk. Körbenéztem a neten, de a magyar oldalakon kizárólag szakszerű átalakítást, vagy lakóautóvá való alakítást találtam. Akkor rákerestem angolul, de valójában ott is lakóautókat dobott ki, nekem pedig egyik sem adott ötletet, mert nem ebben gondolkodtam. Nem akartam túlspilázni a dolgokat, ezeknél egyszerűbbre gondoltam. Őszintén? Nem könnyű. Bár azonnal felmerült bennem az üvegházzá alakítás, párom rögtön rávágta, ahhoz nem elég magas. Persze mindjárt támadt több ötletem is, ezt hogyan oldhatnánk meg, de végül lebeszélt róla. Pedig...szerintem nagyon jó kis ötlet volt. Természetesen a kertnél maradva eszembe jutott a kerti tároló, és bármennyire is használható és logikus ötlet lenne,...

Írtam már korábban az egyik posztomban, gyakran fordul elő velem, hogy újra kell terveznem. Egy hozzám hasonló kreatív embernek ez inkább kihívás, mint lehangoló probléma. Legalábbis eddig így volt. Pár hete kitettem egy posztban az egyik közösségi oldalon a tapétát, amire végre rátaláltam, és úgy igazán a magaménak éreztem, amire azt mondtam, igen, ez én vagyok. Ráadásul a ritka esetek egyike volt, amikor a párom is rábólintott, mert neki is nagyon bejött. Mivel a tervezés szakaszában vagyunk, nem vásárolok meg azonnal mindent ami megtetszik, mert megvan a fontossági sorrend, mit mi után. Arra azonban nem számítottam, hogy alig két hét után eltűnik az oldalról az áhított tapéta. Az, amelyiket máshol még nem láttam. Sosem ragaszkodtam dolgokhoz, a tárgyak korábban nem érintettek meg annyira, de még számomra is érthetetlen módon, teljesen lelombozódtam azóta. Hetek teltek el, és nem bírom kiverni a fejemből. Hiába néztem a neten, mivel pótolhatnám, közel hasonlót sem találtam, ami csak ...

Közel egy hónapja tettem ki az új könyvemet is az Irkára, ami végül nem lett olyan drámai mint a korábbiak, se olyan poénos mint amilyennek eleinte akartam, sem olyan hosszú, mint aminek indult eredetileg. Cserébe ha minden igaz, kevesebb benne a hiba. Na és ezt az utolsót amiatt említem, mert ahogy azt korábban írtam már az Irkán, bizony a történetek gyors írása miatt hibázok a szövegben. Miközben írtam az utolsó regényt, vissza-visszatértem az előzőek javításához. Ami hátravan, az a "hogy"-talanítás. Annyira máshol volt a fókusz korábban, most újra elolvasva őket, kibukott a sok "hogy". A lényeg, míg nem jön egy újabb írhatnék hullám, addig megpróbálom újra átnézni az írásaimat, kiszedni minden felesleget belőlük, és átfogalmazni ahol szükséges. A hogy-ok miatt pedig biztosan lesz több ilyen is, akarom mondani, elég sok. Az mondjuk érdekes, a blogokon ritkábban használom. Talán csak amiatt, mert sokkal rövidebbek a posztok, és nem a történet gyors leírása a cél, ...

Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy minden mintára reagál az agyam valamit, mert mások is vannak így, nem vagyok annyira egyedi ebben (sem). Csak egy korábban történt esetet említenék meg, ami eszembe jutott pár napja. A szemem vonzzák a nem túl csicsás, de mintás dolgok, mint például a csempék vagy konyhai pultok, amik magukban színezettek, enyhén mintásak. Nem arról van szó, hogy szeretem őket, mert magukban nem tetszenek, egyszerűen csak teret adnak a fantáziámnak. Ezekbe a mintákba hajlamos vagyok beleképzelni különféle figurákat, arcokat, tárgyakat stb., akárcsak a kék égen úszó felhőkbe. Nos, néha elbambulok ezek mintáját nézve. Egy alkalommal (2-3 éve), amikor már sokadszorra alkottam ugyanabból a formából többféle alakzatot a fejemben, elhatároztam, minden alkalommal lerajzolom azokat, amiket látok. Így lett végül 23 db különböző rajzom 6-7 féle mintából. Bár ma már fogalmam sincs hol lehetnek, mert csak egy előkapott jegyzetfüzetbe firkáltam bele őket (közben pedig volt egy...

Na nem nálam, annál spórolósabb vagyok, minthogy kidobáljak évente több tíz-, vagy százezret bármilyen szerencsejátékra. Ettől függetlenül egy vagy két alkalommal én is töltök ki egy-egy rubrikát valamelyik szelvényen. Na és mi az eredmény? Eddig semmi. Mit tanultam belőle? Maradjak meg ennél az alacsony mennyiségű játéknál, feleslegesen ne kockáztassam a meglévő pénzem. Érdekesség, hogy minden alkalommal egy-egy álom közben jönnek a számok, és ismétlődnek. Azt senki se kérdezze, vajon minek ha nem nyerőszámok, mert nem tudnék rá válaszolni. Na és ami okán eme poszt íródott: a legutóbbi esetben voltam a legközelebb egy nagy összegű nyereményhez, csakhogy jól megtréfált Fortuna keze. Hogyan? Minden egyes ikszet amit behúztam, csak eggyel balra kellett volna tolnom. Dühítő? Idegesítő? Talán igen, de én jót nevettem rajta, és csak újra levontam a következtetést, felesleges lenne foglalkoznom a szerencsejátékkal, mert ez nem az én terepem. Még huszonéves koromban mondta nekem valaki, hogy ...

A szép dolgok kedvelése nem egyenlő sem a gyűjtéssel, sem a vásárlással. Elég jó példa vagyok erre magam, aki szeret megnézni mindenfajta szépet, de ez nem ösztönöz arra, hogy meg is vegyem, egyszerűen csak megragad pár percre, míg alaposan szemügyre veszem. Épp az új év elején vetődtünk be egy óráshoz, ahol már korábban vásároltunk. Jelen esetben elemet cseréltetni és garanciális javításra beadni a meglévő órákat, de ha már ott voltunk, alaposan körbenéztünk. Megcsodáltuk azokat a szépségeket amik a polcokon sorakoztak, én pedig olyan lelkesedéssel fedeztem fel mindenféle újdonságot rajtuk, az eladók joggal érezhették, talán az egész boltot megveszem. Persze ez nem így lett, és ebben nem csak a rettentően tudatos költéseim akadályoztak, hanem a praktikum. (Ide zárójelbe teszek egy kapcsolódó szösszenetet, ami már vagy fél éve történt: Órásnál óra vásárlás, ahol a hölgy mutatja az okosóra funkcióit, majd egy gyors vérnyomás mérés a párom csuklóján az órával. Én: Ó, bárcsak az enyém is ...

Kis ideje elvonultam mindentől, mert most nem jó. Sem fizikailag, sem mentálisan. Folyamatosan fáj valamim, részben emiatt pocsékul alszom, akkor is rémálmaim vannak, ráadásul ebben az évben mintha folytatódna az előző év, amitől megint egyre közelebb kerülök a pánikrohamokhoz, szóval csak ennyi ami van. Emiatt nem írtam posztokat már 1-2 hete sem a közösségi oldalakon, sem itt, csak a korábban megírtakat dobta ki a rendszer. Majd folytatom, ha kicsit jobb lesz, és nem kizárólag a nyavalygásaimmal tudom tele tolni a netet. Hamarosan. Talán.

Eme nem túl hosszú posztomban egyetlen dologra fókuszálok, mégpedig a házasságra. Van némi tapasztalatom e téren, ugyanakkor pár dolgot talán kicsit másképp látok, mint mások. A gyerekek születésén kívül még sosem számított az a semmitmondó fecni, amit házassági anyakönyvi kivonatnak hívnak. Őszintén szólva, pár ugyanennyire fontos papírral együtt lapul valahol mélyen egy eldugott fiókban. Talán ha a nagy nap tényleg olyan szép lett volna, mint amilyenről mindenki álmodik, most nem egészen ezt írnám, de számomra -akár emiatt akár nem- semmi jelentősége. Sok-sok éve szeretem a párom, és mint mindenkinek, nekünk is voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de biztosan állíthatom, nem az a papírcetli állt annak útjába, hogy bármelyikünk kilépjen a kapcsolatunkból. Házasként rég nem a házasságban hiszek, hanem a jó kommunikáción alapuló elfogadó-, támogató kapcsolatokban amik kétirányúak, mindkét fél felől a másik irányába. Ugyanez vonatkozik a gyűrűre is. Szimbolizál valamit, de sokan nem a...

A jelenlegi egy hosszabb poszt lesz, ami már jó ideje fogalmazódik bennem. Szakmázni fogok egy kicsit, méghozzá az építőipar területén. Próbálom pontokba szedni a tartalmat, amik a fejemben teljesen random jöttek elő, mert nem akarom, hogy mások fejében is akkora káosz legyen, amekkora az enyémben volt a poszt megírásának kezdetén. Szeretném előre leszögezni, attól függetlenül, hogy általánosan fogalmazok, nem azt jelenti, hogy minden szakmabeli vagy ügyfél egyforma, csak vannak hasonló esetek. Néha ugrok az ügyfélkörből a vállalkozói körbe egy-egy témán belül, mert épp két oldalról is meg akarok mutatni valamit. Miért íródik eme poszt? 2024 volt az az év, amikor az átlagosnál jóval többször találkoztam olyan emberekkel, akik meggyőződéssel csináltak vagy csináltattak rossz dolgokat, vagy rosszul. Szeretnék inkább egy kisebb útmutatót adni azoknak akik próbálnak jót és jól csinálni, és ennek érdekében képesek és hajlandók kompromisszumokat kötni. Igyekszem néhány ötletet is adni, talán...