A jelenlegi egy hosszabb poszt lesz, ami már jó ideje fogalmazódik bennem. Szakmázni fogok egy kicsit, méghozzá az építőipar területén. Próbálom pontokba szedni a tartalmat, amik a fejemben teljesen random jöttek elő, mert nem akarom, hogy mások fejében is akkora káosz legyen, amekkora az enyémben volt a poszt megírásának kezdetén. Szeretném előre leszögezni, attól függetlenül, hogy általánosan fogalmazok, nem azt jelenti, hogy minden szakmabeli vagy ügyfél egyforma, csak vannak hasonló esetek. Néha ugrok az ügyfélkörből a vállalkozói körbe egy-egy témán belül, mert épp két oldalról is meg akarok mutatni valamit.
Miért íródik eme poszt?
2024 volt az az év, amikor az átlagosnál jóval többször találkoztam olyan emberekkel, akik meggyőződéssel csináltak vagy csináltattak rossz dolgokat, vagy rosszul. Szeretnék inkább egy kisebb útmutatót adni azoknak akik próbálnak jót és jól csinálni, és ennek érdekében képesek és hajlandók kompromisszumokat kötni. Igyekszem néhány ötletet is adni, talán valakinek hasznos lesz. Bár a posztban többségében egyes szám első személyben írok, a tapasztalatok nem kizárólag a sajátjaim.
1. Kezdetek
Ügyfélként keresek szakembert a munkához, ami alapból nem könnyű. Bárkit is választok, pár dolgot érdemes figyelembe venni.
Szűrés:
A legtöbb építőipari szakembernek nincs honlapja, tehát nem kell megijedni, ha semmit sem találunk a kiszemelt szakiról a neten. Mivel többségében elfoglaltak, a közösségi oldalakon sem túl sokat tudhatunk meg róluk, bár érdemes informálódni: kérdezzünk, és kérjünk referenciát. Az első alkalommal egy jó szakember visz magával portfóliót, de legalábbis kérésre tud mutatni néhány fotót. Ez lehet egy szépen összeállított mappa, vagy egy laptopon-, esetleg a telefonján található rendszerezett fotóalbum a korábbi munkáiból a megbeszélés tárgyára fókuszálva. Esetleg ha van olyan munkája amit meg lehet tekinteni a valóságban, mert a közelünkben van, akkor bizony érdemes rászánni egy kevés időt és megtenni ezt az apró, de annál fontosabb lépést a saját magunk és a családunk védelmében. Ez utóbbi nyilván külső munkákra vonatkozik, mint az ácsolás és tetőfedés, nyílászárók, vagy kőműves munkák, szigetelés, stb, amik nagy munkák és látványosak, kívülről is láthatók. Mindenkinek vennie kellene a fáradtságot, hogy utánanéz a cégnek vagy vállalkozónak akit meg akar bízni, ezen felül pedig ne az utolsó pillanatban rohanjon szakemberért, mert így rengeteg stressztől kíméli meg magát az ember. (Nyilván nem a hirtelen jött problémák gyors megoldásáról van szó.)
Ugyanakkor vállalkozóként fel kell mérnünk az ismeretlen ügyfeleket, mert ahogy a szakik között vannak dörzsölt emberek, úgy köztük is akadnak. Ha nem vagyok elég körültekintő, engem is megpróbálhatnak megvezetni, vagy belerángatni egy számomra hátrányos üzletbe. Épp ezért fontos mindkét oldalon odafigyelni.
2. Árak
A legnagyobb mumus ma már mindenben az ár, és érthető okokból az ember próbál spórolni ahol a tud, ugyanakkor többségében mindenki igyekszik a megfelelő minőséget kapni, szóval az ár-érték arányt még mindig sokan összehasonlítják, ami nagyon helyes, és az ügyfeleknek pénztárcakímélő.
Kényes téma a pénzben mérhető bizalom. Ha bízom a vállalkozóban, fel kell készülnöm, hogy ha abban egyeztünk meg, az alapanyagok árát el fogja kérni, ugyanis neki sem csak a felét kell kifizetnie az anyagköltségeknek, hanem a teljes összeget kérik a gyártók, illetve az üzletek. Vannak akik megelőlegezik, mert megtehetik, de a mikro vállalkozások többsége ma sem tud "hitelt" nyújtani az ügyfélnek, mert nincs miből. Ugyanakkor erről az összegről kell, hogy adjon valamit (számlát), amivel bizonyítani tudom, hogy igen, kifizettem ezt az előleget. Az a legjobb, ha van egy egyszerű szerződés is a kezünkben, ez főképp a nagyobb volumenű munkáknál fontos. Ha nem ismerjük a vállalkozót, akkor még inkább figyelnünk kell ezekre, és ahogy korábban írtam, egy ellenőrzés/leinformálás sosem árt. Infót is kérhetek, hogy adott cég vagy vállalkozó nem áll-e felszámolás alatt vagy jelentett csődöt.
Azt tanácsolnám (főleg a jó szakemberek hiánya miatt), hogy aki tud, tervezzen egy évvel előre. Kérjen ajánlatot a munkára, amire nyilván rá kell majd számolni plusz összeget, hisz az árak emelkednek, de közben megismerheti a vállalkozót, ráadásul előre tervezheti az időpontot. Tudja majd mikor lesz nagyobb kiadása, és ennek mértéke nagyságrendileg mekkora. Ez azért is jó, mert ha bármikor közbejön egy nagyobb-, nem tervezett kiadás, az nem befolyásolja azonnal a felújítás vagy építkezés költségeit. Sok-sok tényező játszik közre míg egy-egy munka elkészül, épp elég azokkal megbirkózni, jobb, ha a szakik legalább hozzáértők.
Bár a vállalkozók többsége nem szereti a hasonlót, én azt szoktam ajánlani, hogy a "nem romlandó" alapanyagokat be lehet szerezni még a munkák elvégzése előtt, ha van hol tárolni azokat. Ez egy kisebb megtakarítás is a folyamatosan növekvő árak mellett. Csak hogy pár példát hozzak: nyilván a falazóelemek, az ajtók-, ablakok-, redőnyök (csakis megfelelő tárolás és ellenőrzés mellett, max. fél évvel a beépítés előtt a garancia miatt). Az elektromos kábeleket, csempéket és járólapokat, vagy parkettát is meg lehet venni előre, de a vízvezetékhez, padlófűtéshez való csöveket, radiátorokat, fűtőeszközöket csak a lerakás-, illetve beszerelés előtt rövid idővel vásárolnám meg ugyancsak a garancia miatt. Szigetelőanyagokat csak akkor, ha zárt térben, száraz helyen tartható. (Így zárójelben jegyezném meg, a csempék és járólapok színe nem mindig azonos ha után kell rendelni, tehát ha valaki előre megveszi, pár négyzetméterrel tervezzen túl, mert később lehetnek színeltérések a korábban megvett lapok az újak közt.)
3. Bizalom
Az ügyfél-szaki kapcsolatnak is egy bizonyos szintű bizalmi kapcsolatnak kell lennie, ami jó esetben kétirányú, hisz ezekből lesznek a hosszú távú üzleti kapcsolatok. Azt szoktam mondani, aki szakiként túl rámenős, azt elzavarom, mert amögött simli van. Aki más szakikat leugat (a háta mögött rossz hírét kelti), az ugyanez a kategória. Vállalkozóként sem teszem meg senkivel, hogy becsmérlek másokat, mert én sem akarom, hogy ezt tegyék velem. Elmondom a véleményem a munkáról, ha azt látom, hogy az ügyfél bizonytalan, tanácsot adok, de más vállalkozót nem hozok szóba vagy szólom le a munkáját, legfeljebb erősen elcsodálkozom, ha olyat látok. Ha úgy érzem, hogy az ügyfélnek egyéb területen is segítségére van szüksége, és tehetem, ajánlok más megbízható vállalkozót is.
4. Biztonság
Megint egy nagyon fontos téma mind ügyfél, mind vállalkozói oldalról. Azt mindenki sejti, hogy az építőipar sok-sok veszélyt is rejt magában, épp ezért úgy kell elvégezni a munkákat, hogy azok baleset-, és életveszélybe ne sodorjanak senkit. Sem a munkák közben, sem utána.
Sajnos a kontárok nem sokat foglalkoznak azzal, hogy mi történik azután, ha ők már végeztek, ezért érdemes néha figyelni az árulkodó jelekre. Ha valamit nagyon macerásnak érzek, akkor igenis abba kell hagyatni a munkát a vállalkozóval, míg nem tisztázunk mindent.
Emellett viszont ügyfélként nem szabad folyton útban lennem, és olyan irreális dolgokat kérnem, ami veszélyezteti bármely szakember testi épségét. Csak kiragadva néhány dolgot a saját tapasztalatok közül:
- nem kérem arra a nehéz tárgyakkal, gépekkel dolgozó szakembert, hogy vegye le a (munkavédelmi) cipőjét, mert koszos lesz a lakás, helyette kérem a lepapírozást és egy gyors takarítást a munka végén
- ha vegyszeres anyagokkal kénytelen dolgozni beltérben, nem zárom be az ablakokat, mert fázok, vagy melegem van
- amikor hevederre van szükség, mert ki kell mászni az ablakon és onnan dolgozni az akárhányadik emeletről, nem kezdek vitába, hogy nincs hová kikötni, megy az heveder nélkül is, inkább keresek egy biztonságos helyet a lakáson belül, ahová rögzíteni lehet.
5. Váratlan helyzetek
Megesik, hogy egy ügyfélnek váratlan problémája adódik, emiatt megkeres bennünket. Igen, van úgy, hogy hétvégén, ünnepnapon, vagy épp késő esti órán, mert komoly a gond. Volt rá példa.
Őszintén? Nem nagyon vagyok oda a váratlan eseményekért, ugyanakkor mindig eszembe jut, hogy a másik oldalnak sokkal kellemetlenebb, hisz bajban van. Ilyenkor ráadásul nagyon jól jönnek azok az ismerős szakemberek is, akik szintén hajlandók pár percüket vagy órájukat áldozni a bajbajutott ügyfelekért, ha nem csak a mi segítségünk kell. Nem hozok fel konkrét példákat, de volt több hétvégi vagy késő esti hívásunk, ami tényleg sürgős beavatkozást igényelt, szóval olyankor menni kell, nincs mese.
6. Hibák
Mindenki követhet el (apró) hibákat. Az ügyfél és a szaki is, de elsőként nyilván minimálisra kell szorítani ezek lehetőségét, a hibák következményeit pedig viselni kell annak, akik hibázott, nem pedig egymásra mutogatni. Igen, velem is előfordult, hogy hibáztam, de nem fogtam másra, egyszerűen ki kellett javítani akkor is, ha nehéz volt.
Néhány kontár miatt előforduló hiba, amikkel a múlt évben találkoztam (nem saját):
- a fürdő bejáratával szemben lett volna a tusoló üvegfala, ami amellett, hogy túl hosszú volt és nem fértek volna be a tusolóba zárt ajtó mellett, még az ajtót is verte volna a víz fürdéskor
- lábazati szigetelés ragasztóját homokkal keverték, nem rögzítették dűbellel, így pár nap múlva az összes lap a járdán feküdt
- terasz osb lapból készült oldalára glettel rögzítették a dryvit hálót, ami két héttel később egy viharban egyben a szomszéd kerítésén landolt
- elektromos vezetékeket átlósan húztak el a helyiségek falain, amikről még fotó sem készült (vakolás után megrázó "játék" lehet szögeket a falba verni)
- kültéri medence készítésnél elfelejtették a vízszigetelést, pár nap alatt elszivárgott a benne lévő víz
- rosszul jött ki a számítás, így egy terasz lépcsőjének alsó foka 30 centi lett a többi 18 mellett
7. Határvonalak
Tulajdonképp ez volt az ok, amiért jelen posztba belekezdtem. Ebben az évben még a korábbiaknál is több olyan dolgot láttam, vagy hallottam, amikre nem számítottam. Olyan hibákról, amiket az ügyfél kérésére egy-egy kontár "sikeresen" kivitelezett, amikre egy jó szakember nemet mondott volna, új lehetőséget keresne, egy jobb megoldással rukkolna elő. Na és itt húzom meg azt a bizonyos határvonalat a kontárok és a becsületes szakemberek közt. Emellett emelendő a tétet, egy jó szakember elérhető lesz a munkák elvégzése után is, ha bármi beütne, míg a kontár tiltja az ügyfelet az első hiba jelzésénél.
Ugyanakkor sajnos egyre több az a közös jellemző az ügyfelekben, hogy van egy-két "hozzáértő" rokon és ismerős, akiknek a szava szent, és a szaki hülye. Néha ki is mondják, és ilyenkor irtó nehéz kihozni valakit a tévhitekből, többnyire időre van szükség hozzá, és némileg több magyarázatra/indoklásra.
Na és azért, hogy minél jobban segíthessünk egy ügyfélnek, bizony folyamatosan tanulnunk kell, újabb technológiák felé nyitni.
8. Összmunka
Az optimális esetek, amikor az ügyfél és a szakember összedolgozik a tervezéstől a megvalósításig. Amikor egyeztetnek az elejétől, időben jönnek a változtatások az ügyfél részéről, nem az utolsó pillanatban. Megesik, hogy vannak plusz kérések az ügyfelektől, ilyenkor érdemes a segítségen felül nyilvántartani ezeket, hogy a későbbiekben ne legyenek viták. Az ügyfélnek pedig számítania kell arra, ha mást is csináltat a megegyezett munkán kívül, annak plusz költségei vannak. Igen, alkalmanként megesik, hogy egy-egy ügyfél ezt nem egészen így gondolja, de hozzá kell tennem, nagy többségében rendben működnek a megbeszéltek.
Csak egy rövid megjegyzésként a DIY ügyfelekről. Vannak, aki ügyesek és egy kis szakmai tanáccsal jól elboldogulnak. Főként azok élnek vele, akiknek nincsenek meg az anyagi lehetőségeik, vagy csak szeretnék kiélni a kreativitásuk. Sokan nem szeretik, ha ingyen tanácsot kérnek tőlük, pedig akik ezt teszik, úgyis maguk fogják megcsinálni a munkát, akkor miért is ne én lehetnék az, aki segít és akire később jó szívvel emlékszik majd.
9. Fotók
A nagyobb munkákról érdemes fotókat készíteni. Nem csak a saját házunkat fotóztam rendszeresen a felújítások alatt, hanem egy-egy munka során is vannak előtte-közben-utána képek. Főképp olyan munkáknál, ahol bizonyos részek végül takarásban lesznek (mint például vezetékek, csövek). A saját házunkban felírtam a pontos méreteket is, így amikor elkészültek a fotók, azokon elhelyeztem a faltól-, padlótól-, esetleg a plafontól mért távolságokat. Később ezek alapján sokkal kevesebb bontással lehetett javítani bármit.
10. Elégedettség
Végezetül pedig szakiként egy nagyon pozitív tapasztalat: a legjobb reklám, ami ingyen van. Hogy értem? Egyszerű. Az a legjobb, ha az emberek egymásnak ajánlanak, úgy szerzünk munkát. Amikor az elvégzett munka és a személyes hozzáállás az ügyfélhez annyira pozitív a számukra, hogy szívesen ajánlanak akár családtagoknak, rokonoknak és ismerősöknek, vagy munkatársaknak. Szerintem az egyik legtartósabb üzleti kapcsolatok mind ilyenek, mert ezekben az esetekben mindkét fél elégedett.
Még rengeteg dologról írhatnék, de egyrészt így is túl hosszúra sikerült a poszt, másrészt a lényeget amit akartam, talán sikerült leírnom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése