Ellentmondások

Eme nem túl hosszú posztomban egyetlen dologra fókuszálok, mégpedig a házasságra. Van némi tapasztalatom e téren, ugyanakkor pár dolgot talán kicsit másképp látok, mint mások.

A gyerekek születésén kívül még sosem számított az a semmitmondó fecni, amit házassági anyakönyvi kivonatnak hívnak. Őszintén szólva, pár ugyanennyire fontos papírral együtt lapul valahol mélyen egy eldugott fiókban. Talán ha a nagy nap tényleg olyan szép lett volna, mint amilyenről mindenki álmodik, most nem egészen ezt írnám, de számomra -akár emiatt akár nem- semmi jelentősége. Sok-sok éve szeretem a párom, és mint mindenkinek, nekünk is voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de biztosan állíthatom, nem az a papírcetli állt annak útjába, hogy bármelyikünk kilépjen a kapcsolatunkból. Házasként rég nem a házasságban hiszek, hanem a jó kommunikáción alapuló elfogadó-, támogató kapcsolatokban amik kétirányúak, mindkét fél felől a másik irányába.

Ugyanez vonatkozik a gyűrűre is. Szimbolizál valamit, de sokan nem amiatt hordják, mert még mindig azt érzik, hogy a jó társsal vannak, és ezt olyan gyakran láttam, hogy elveszítette az értékét a szememben. Csak egy drágán megvett ékszer lett, semmi egyéb. Nagyjából 17-18 éve nem hordom a gyűrűt, ahogy a párom sem, és állíthatom, semmivel sem lett rosszabb a kapcsolatunk azóta. Tudom, hogy sokak számára fontos, és nincs is ezzel semmi baj, hiszen ha valaki hisz abban amit képviselnek, örömmel és büszkén viselik, az erőt adhat saját maguknak és a párjuknak is. Ha pedig így van, akkor viseljék azt kedvükre.

Miközben romantikus regényeket írok, magamat nem igazán tartom romantikusnak. Ettől függetlenül az írásaim által ki tudom fejezni magam, és tanulni tudok belőlük, mert olyan énem hozom elő rövidebb időkre, amik másoknak talán reményt adnak, vagy ismerős érzéseket idéznek fel. Az ellentmondások itt vannak bennem, de úgy érzem, épp ezektől lettem elfogadóbb sok tekintetben mások iránt, és ezek által fejlődött az empátiám is.