Csak semmi sallang

Nem könnyű téma, de ez most épp aktuális számomra. Vállalkozóként összemosódik a kettő, kizárólag úgy teheti le az ember a munkát, hogy kikapcsolja a telefont, nem nézi az e-maileket a pihenő idejében, ami az elején még okoz gondokat, mert az ügyfelek előszeretettel hívnak esténként, vagy hajnalban, de a hétvége sem akadály. Nem számít, hogy ők sem dolgoznak már olyankor, többségük elvárja, hogy elérhető legyek. Eleinte nehéz, mert ott a bűntudat, és tényleg szüksége lehet bárkinek gyors segítségre, de azért a gyakorlat azt mutatja, ez nagyjából 1-3 ezrelék. A többi hívás vagy megkeresés várhat hétfőig, vagy bármelyik másik munkanapig. Aztán itt van, amikor van munkáltatóm, akinek vállalkozóként nyilván a saját cége a fontos, és ezzel semmi gond sincs mindaddig, míg nem várja el a házi feladatokat, akár egy kisiskolásnál. Sok év alatt megtanultam, hogy el kell választani a munkát a magánélettől, egyik sem mehet a másik rovására. Épp emiatt tartom magam ahhoz, hogy munkaidőben nincs mag...

Természetesen megint saját szemszögből. Hogy mit nevezek mininek? A 25 nm2 alatti házat. Jelen posztomban megpróbálom összeszedni a kicsit több mint egy év tapasztalatait, és csokorba gyűjteni őket. Már maga az óriási lépés volt, hogy egy aránylag nagy házból beköltöztünk egy aprócskába. A holmink (értsd: mozdítható bútorok, szőnyegek, ruhák, háztartási gépek, edények stb.) nagy részét elajándékoztuk, mivel egyrészt nem fértek volna el, másrészt az épülő ház elrendezése teljesen más. Mindössze 4 nagyobb dolgot tartottunk meg: hűtő, mosógép, szárítógép és a mosogatógép. Mondjuk ezeket sem volt épp egyszerű beszuszakolni arra a pár négyzetméterre, de azért megoldottuk. Az alaposan átgondolt kialakítás mellett is vannak nehézségek, nyilván az élettér sokkal szűkösebb voltából adódóan. No de nézzük, hogy mi mindennel találkoztam ez idő alatt: Előnyök:  - Az abszolút első helyen van a rezsi. Kis ház, kis költségek, és ez többségében igaz. Kevesebb helyiség, ahol égve maradhat a lámpa. A...

A utóbbi pár hét sem telt el stressz nélkül, de főleg az utolsó 2-3 nap volt olyan, amikor azt éreztem magam körül, mindenki megborult és szétestek az emberek. Tettem a dolgom, igyekeztem segíteni mindenkinek, jóformán helyettük is dolgoztam, mégsem volt elég. Mintha nem is e világon lennének, mert a szájbarágós telefonjaim és e-mailjeim, a pirossal kiemelve javított dokumentumok amiket visszaküldtem, mintha totálisan hiábavalók lettek volna, ugyanolyan hülyeségeket kaptam vissza, olykor értetlenkedő utalásokkal. Aztán tegnap meguntam, és szépen kiosztottam mindenkit. Nem durván, nem bántón, de úgy éreztem, elég volt. Ha én igyekszem, tegye azt más is, főleg úgy, hogy ügyfélként próbáltam segíteni, partnerként igyekeztem viselkedni. A mai posztom ezért is relevánsabb mint korábban hittem, emiatt is jutott eszembe, hogy írok róla röviden. Vagyis arról, hogyan kezelem a stresszt. Ígérem, olyan rövid lesz, mint a gyakorlatok többsége. Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig elvonulok egy...

A napokban megint felbolydult a közösségi média egyik játszótere, aztán az ott játszó "gyerekek" csoportokban széledtek szét, vagy legalábbis szóban lázadtak. Nem írom le a véleményem sem arról amit a változtatásokról gondolok, sem pedig a reakciókról. Mindkét félnek megvan a saját döntési lehetősége, mindenki azt kezd vele amit csak akar. Személy szerint én részben információszerzésre használom, vagyis talán az elején jobbára ezt a funkciót használtam, ma már inkább máson van a hangsúly. A kezdetekkor kevesebb "szemét" volt az oldalakon, akkoriban nagyon szerettem a világ mindenféle híréről olvasni, de egy ideje megváltozott. Most már inkább csak egy aprócska sarkában húzom meg magam, miközben az emberekre, az ott lévő netes ismerősökre fókuszálok. Mivel rég vagyok fent, akiket követek, átmentek a jó vastag szűrőmön. Szeretem a saját történeteket. Azokat, amikben önmagukat adják mások is, nem csak én. Nem vagyunk egyformák, mégis azt látom, hogy nem vagyok egyedül ...

Mostanában szinte minden alkalommal eszembe jut, amikor vásárolni megyek. Ahogy válogatok a polcokon, és ahogy látom azt, mások mennyit időznek hozzám hasonlóan egy-egy megfontolt döntést hozva a sorokban. Nem megyek bele abba, hogy kinek mit jelent a szegénység, mert valószínűleg mindenkinek mást. Mindenesetre azoknak, akik valódi szegénységben, nélkülözésben volt részük gyerekként, mindig ott marad annak pecsétje a lelkükben. akkor is, ha már kilábaltak belőle, vagy akár jómódban élnek. Eleinte azt gondoltam, csak szerintem van így, de azóta sokan megerősítettek abban, hogy valóban ezt érzik mások is. Olyanok, akik átélték. Olyanok, akik tudva milyen kiszolgáltatottnak és kirekesztettnek lenni miatta, és akik soha többé nem akarták ezt átélni. Aki már gyerekként is érezte, hogy ő bizony felnőttként többet szeretne, abban erősen dolgozik az akaraterő. Nem tudnék és nem is akarnék mélyen belemenni mások által megélt szegénységbe, csak abba az egybe, amit ismerek, abba is csak röviden. ...

V olt szerencsém Koreai nyelvet tanulni. Hogy mi vitt rá? Sokakkal ellentétben én nem a zene vagy a filmek iránti rajongás miatt kezdtem bele, hanem maga a nyelv miatt, mert megtetszett, és igen, a filmekben hallottam a beszélt nyelvet. Az a néhol csicsergős, máshol bubbogós nyelv, ami bár a fülünknek idegennek tűnhet, a nyelvtana sokban hasonlít a magyarhoz (legalábbis a kezdeti tanulás után egyértelműen ez a véleményem). A keleti nyelvek közül a koreai és a japán amik hangzásra tetszenek. Őszintén bevallom, a japán elől kicsit az írása miatt "menekültem". A koreai azonban hihetetlenül egyszerű -legalábbis számomra-, és nagyon szerettem tanulni. Most ugyan egy kis időre abbahagytam, biztosan visszatérek még hozzá, ahogy az angolhoz sem ártana, bár azzal már éveket kellene behoznom. Talán a kettőt együtt volna jó újrakezdenem, de ahhoz még több lelkierőre van szükségem. A tanulótársaim többsége a zene és a filmek miatt ülte végig az órákat. Igaz ugyan, hogy az egyik kedvenc ...

Nagyon szeretem a növényeket. Nem csak azért, mert nem beszélnek vissza, hanem mert többségében meghálálják a gondoskodást. Talán megmosolyogják majd néhányan, de a Portalan utakon című regényemet miattuk kezdtem el írni. Merítettem a növényekkel való "kapcsolatomból", végül jól elkalandoztam általa. Jelenleg is próbálok megmenteni néhány növényemet, amiket a nemrégiben az országon át söprő szélvihar megtépázott, vagy derékba tört. Korábban is volt már hasonló, amikor a másfél méteres rózsámat tőben törte ki egy vihar, mégis sikerült megmentenem. Bekötöztem, ápoltam, beszéltem hozzá. Sokáig tartott a gyógyulása, de onnantól minden év májusától decemberéig virágözönnel köszönte meg a korábbi gondoskodásomat. Egészen a kemény fagyokig. Most is van egy bekötözött eukaliptuszom, és reménykedtem abban, hogy sikerül megmenteni még a fagyok beállta előtt, de most épp úgy tűnik, hogy alig van rá esély. Az ágyásrózsa már létrejött, a melegekben nagyon odavolt, ahogy a többi cserepes v...

Azt hiszem, mindenki ismeri a dac szó jelentését, ami inkább negatív, mint pozitív. Számomra viszont többségében pozitívumot jelent. Nem amiatt, mert egy alapvetően csökönyös öszvér vagyok -bár nem tagadom, néha nálam is előfordul-, hanem azért, mert a dac az egyik, ami segített egész életemben. A "csak azért is"-ek, vagy a "csak azért sem"-ek eléggé befolyásolták az életem. Sok rossz példa volt előttem, amit ezekkel tudtam kordában tartani, és "megmenteni" saját magam a rossz döntésektől.  Talán tudatos döntéseknek nevezném őket, ha nem tizenéves koromban kezdődnek. Már kistiniként is ez munkálkodott bennem.  Annyian voltak akik visszarántottak volna -néha én magam is elhittem, hogy nem vagyok képes a jobbra, az értékesebbre-, olyankor sokat segített, hogy volt mibe kapaszkodnom. Abba a csöpp, mindössze h árombetűs szóba, ami már a részemmé vált. Ennek (is) köszönhetem, hogy az lettem aki, és nem kerültem bajba, ahogy azt is, hogy hinni kezdtem magamban. ...

Hajnali négy. Már két órája hallgatom az esőt ami felébresztett, és beindította az agyam, ami azóta úgy pörög, akár egy tornádó. Na és visz magával mindent, de legfőképp az alvás időm Hogy mi miatt? Csak a szokásos. Alig több mint két hete fejeztem be a regényem, vagy legalábbis azt hittem, hogy befejeztem, és készültem lelkileg, hogy belekezdek hamarosan a mesekönyvbe. Aztán három napja megint kezdődött, ami két és fél éve, hogy az agyam önállósította magát, és úgy döntött, folytatja. Alvás helyett is. Mert az már megszokott, hogy egész nap "ír", amint egy perc üresjárat van a napban és nem máson kell agyalni. Volt végre két nyugodt hetem, amikor ki tudtam pihenni magam, erre megint ott tartok, ahol korábban. Persze ennek köszönhetően a mosott sz*r hozzám képest szivárvány az égen. 536 oldalnál hagytam abba, jelenleg majdnem hatszáznál járok, és most már biztos vagyok benne, hogy ketté kell választanom. A mondanivaló alapján saccra azt mondanám, 700 körül lesz vége, de érzés...

Na nem a mondás legszorosabb értelmében, csak valami hasonló.  Gyakran nem könnyű az ügyfelekkel, ezt mindenki tudja, aki bármilyen formában emberekkel foglalkozik. Nemrég átkerültem az ügyfél oldalra pár napra, míg szakik dolgoztak nálunk. Kicsit aggódtam, mert az az ember vagyok, aki nem csak észreveszi, de szól is azért, ha valami nem jó. Nyilván olyan dolgokban, amikre van egy cseppnyi rálátásom, az építőipar pedig épp ilyen. Őszintén büszke vagyok magamra, mert minden pontot betartottam, amit én is elvárok az ügyfelektől. Mindent letisztáztunk előre, partnerek voltunk a munka során. Nem lihegtem a nyakukban és ellenőriztem minden lépésüket, ahogy nem voltak irreális elvárásaim sem, csak a pontos, minőségi munka. Még a gyorsaságot sem forszíroztam, bár szerettem volna mihamarabb letudni mindent. A nap végén ellenőriztem, hogy mennyit haladtak, de napközben nem voltam útban. Azt vártam el, amit mindenkitől elvárok, és fordított esetben ugyanígy teszem a dolgom. Néha szükség van ...