Ugrás a fő tartalomra

Amikor akasztják a hóhért

Na nem a mondás legszorosabb értelmében, csak valami hasonló. Gyakran nem könnyű az ügyfelekkel, ezt mindenki tudja, aki bármilyen formában emberekkel foglalkozik. Nemrég átkerültem az ügyfél oldalra pár napra, míg szakik dolgoztak nálunk.

Kicsit aggódtam, mert az az ember vagyok, aki nem csak észreveszi, de szól is azért, ha valami nem jó. Nyilván olyan dolgokban, amikre van egy cseppnyi rálátásom, az építőipar pedig épp ilyen. Őszintén büszke vagyok magamra, mert minden pontot betartottam, amit én is elvárok az ügyfelektől. Mindent letisztáztunk előre, partnerek voltunk a munka során. Nem lihegtem a nyakukban és ellenőriztem minden lépésüket, ahogy nem voltak irreális elvárásaim sem, csak a pontos, minőségi munka. Még a gyorsaságot sem forszíroztam, bár szerettem volna mihamarabb letudni mindent. A nap végén ellenőriztem, hogy mennyit haladtak, de napközben nem voltam útban. Azt vártam el, amit mindenkitől elvárok, és fordított esetben ugyanígy teszem a dolgom.

Néha szükség van erre. Hogy miért? Mert így tudom, hogy fordított esetben az én elvárásaim sem irreálisak. Jó nem csak egy oldalt megtapasztalni még úgy is, hogy a bizalmam nem adom könnyen. Az pedig, hogy mi magunk is szakmabeliek vagyunk, nehezebbé teszi ezt a fajta bizalmat.

Végül elégedetten zártam ezt a projektet, és úgy tűnik, a hóhérnak sikerült elkerülnie az akasztást.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Stresszoldás

A utóbbi pár hét sem telt el stressz nélkül, de főleg az utolsó 2-3 nap volt olyan, amikor azt éreztem magam körül, mindenki megborult és szétestek az emberek. Tettem a dolgom, igyekeztem segíteni mindenkinek, jóformán helyettük is dolgoztam, mégsem volt elég. Mintha nem is e világon lennének, mert a szájbarágós telefonjaim és e-mailjeim, a pirossal kiemelve javított dokumentumok amiket visszaküldtem, mintha totálisan hiábavalók lettek volna, ugyanolyan hülyeségeket kaptam vissza, olykor értetlenkedő utalásokkal. Aztán tegnap meguntam, és szépen kiosztottam mindenkit. Nem durván, nem bántón, de úgy éreztem, elég volt. Ha én igyekszem, tegye azt más is, főleg úgy, hogy ügyfélként próbáltam segíteni, partnerként igyekeztem viselkedni. A mai posztom ezért is relevánsabb mint korábban hittem, emiatt is jutott eszembe, hogy írok róla röviden. Vagyis arról, hogyan kezelem a stresszt. Ígérem, olyan rövid lesz, mint a gyakorlatok többsége. Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig elvonulok egy...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...