A szegénység egy örök pecsét

Mostanában szinte minden alkalommal eszembe jut, amikor vásárolni megyek. Ahogy válogatok a polcokon, és ahogy látom azt, mások mennyit időznek hozzám hasonlóan egy-egy megfontolt döntést hozva a sorokban.

Nem megyek bele abba, hogy kinek mit jelent a szegénység, mert valószínűleg mindenkinek mást. Mindenesetre azoknak, akik valódi szegénységben, nélkülözésben volt részük gyerekként, mindig ott marad annak pecsétje a lelkükben. akkor is, ha már kilábaltak belőle, vagy akár jómódban élnek.

Eleinte azt gondoltam, csak szerintem van így, de azóta sokan megerősítettek abban, hogy valóban ezt érzik mások is. Olyanok, akik átélték. Olyanok, akik tudva milyen kiszolgáltatottnak és kirekesztettnek lenni miatta, és akik soha többé nem akarták ezt átélni. Aki már gyerekként is érezte, hogy ő bizony felnőttként többet szeretne, abban erősen dolgozik az akaraterő. Nem tudnék és nem is akarnék mélyen belemenni mások által megélt szegénységbe, csak abba az egybe, amit ismerek, abba is csak röviden.

Szegény munkás családban nőttem fel, sok dologról le kellett mondanom, ami másnak természetes volt. Tudtam, hogy anyám megadott volna többet is ha tehette volna, nem volt miért lázadnom, hisz nem ő volt az oka a szegénységünknek. Az iskolából kikerülve dolgoztam, és már nem a pénz, vagy inkább a pénztelenség határozott meg, ennek ellenére minden fillért megfogtam. Alaposan megnéztem a kiadásaim, hánytam-vetettem, hogy mire van igazán szükségem és mire nincs. A szegénység "jó" oldala, hogy megtanít szelektálni, sorrendet állítani, kompromisszumokat kötni. Ha volt valami haszna az életemben valaminek, akkor ennek biztosan, még a sok negatív hatása mellett is.

A sokáig tartó szegénységben az emberben egy idő után kialakul, hogy akkor is spórol, amikor már nem lenne muszáj. Hiába kaptam jobb állást magasabb fizetéssel, már nem vettem meg áhított dolgokat, csakis akkor, ha hasznosak, érték-, és időtállóak. Megtanultam befektetni, rendszerezni, és célokért félretenni. Idővel aztán már nem csak két dobozka volt a szekrény tetején, hanem akár öt vagy hat, attól függően, hogy épp mire gyűjtöttem. Mert mindig van mire. Jó tudni, hogy biztonságban vagyok anyagilag akkor is, ha beüt a krach. Márpedig beüt. Pár évente biztosan van plusz kiadás, amit nem tervezek, és ezeket túl kell élni anyagilag, és mentálisan is. Igen, mentálisan. Mert a pénz hiánya, magával hozza a gondokat, azok pedig alaposan felőrölik az embert lelkileg.

Biztosan vannak akik ezt másként látják, mert másképp élték meg, vagy épp sosem volt közük a szegénységhez. Attól még a világban ott van, és számtalan formája létezik. Akik átélték, azokban valahol mélyen bevésődik, akárcsak egy bőrünkbe sütött pecsét, csak külső jelek nélkül. 

Aztán ha valaki a szegénységből kilábalva pénzhez jut, akkor előjöhet belőle a tékozló, de akár a sóher is. Én igyekeztem megtalálni az arany közép utat, és egy pénzügyi tudatosságot kialakítani a szegénységet elkerülendő, de ugye garancia semmire sincs az élet dolgaiban.