Ugrás a fő tartalomra

Stresszoldás

A utóbbi pár hét sem telt el stressz nélkül, de főleg az utolsó 2-3 nap volt olyan, amikor azt éreztem magam körül, mindenki megborult és szétestek az emberek. Tettem a dolgom, igyekeztem segíteni mindenkinek, jóformán helyettük is dolgoztam, mégsem volt elég. Mintha nem is e világon lennének, mert a szájbarágós telefonjaim és e-mailjeim, a pirossal kiemelve javított dokumentumok amiket visszaküldtem, mintha totálisan hiábavalók lettek volna, ugyanolyan hülyeségeket kaptam vissza, olykor értetlenkedő utalásokkal.
Aztán tegnap meguntam, és szépen kiosztottam mindenkit. Nem durván, nem bántón, de úgy éreztem, elég volt. Ha én igyekszem, tegye azt más is, főleg úgy, hogy ügyfélként próbáltam segíteni, partnerként igyekeztem viselkedni.

A mai posztom ezért is relevánsabb mint korábban hittem, emiatt is jutott eszembe, hogy írok róla röviden. Vagyis arról, hogyan kezelem a stresszt. Ígérem, olyan rövid lesz, mint a gyakorlatok többsége.

Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig elvonulok egy kicsit, ha szükségem van rá. Sosem mások előtt csapom szét magam így vagy úgy. A stresszkezelés nálam  nagyjából 5 dolgot jelent:

1. Kommunikáció. (Ahogy a bevezetőben le is írtam.) Mindig ezzel kezdek, aztán ha nem válik be, jöhet a következők valamelyike.

2. Kiüvöltöm magamból, általában Chad Kroeger "társaságában", de megesik, hogy egy párnáéban. Van, hogy kell a hangja, annak az ereje, és elnyomja a sajátom (igen, a szomszédok miatt, és igen, szerencse, hogy nem tömbházban lakom).

3. Táncolok (jobb, ha ezt mások nem látják, mert elég intenzíven tudom tolni :D).

4. Kibőgöm magamból (tudom, nem túl elegáns, de hatásos). Ha valami problémából adódik, ezután általában egyből  jönnek a megoldások is, mert kitisztul a fejem, és kibújok a fa mögül, amitől már nem láttam az erdőt.

5. Kiírom magamból (többségében ilyenkor nyírom ki valamelyik ártatlan szereplőmet, és így ugrok is írás közben a 4. pontra).

A kommunikáción kívül nyilván kitartok míg hazaérek, ahol aztán elszabadulhat a pokol néhány másodperc vagy perc, esetleg óra erejéig. Nem tartom magamban, mert annak még sosem volt jó vége, szóval sok-sok éve hiszek abban, a stresszoldás (majdnem) bármelyik formája jobb, mint az elfojtás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új kedvenc szín

Korábban írtam már, szeretem a színeket, és szívesen kísérletezek velük. A festést letudtuk, és mivel a falakat első festésként fehérre kentük, máshogy próbálunk színeket vinni a házba. Múlt hétvégén leparkettáztunk, de a szegélyeket magunk csináljuk, és ehhez kellett festék. Kétféle parkettát tettünk le, az egyik egy barna tölgy szín, a másik egy szürkésbarna, szintén tölgy, de kicsit másképp erezett. A szegély alapja egy 9x2 centiméteres fenyő deszka, amiből kimartuk a parketták helyét. A parkettákat levágjuk 6 centi szélesekre, és azt ragasztjuk fel a hordozó fenyő deszkára, aminek a felső 3 centije hozzá passzoló színes lesz. A festékkel aztán kicsit bajban voltunk, mert két teljesen más árnyalat, így alapvetően két különböző színben gondolkodtunk. Mivel használtunk már Remmers Deckfarbe festéket, úgy gondoltuk, annak színeiből választunk. Eleinte az antracit és a dió került szóba, aztán addig-addig szemeztem a dohány színnel, hogy úgy döntöttem, kipróbáljuk azt. Beletrafáltam, ugy...

Hurrá, festünk!

Volt itt már szó arról, hogy a rajz és a festés közel áll hozzám, de igazából egyszerűen imádok festeni. Persze leginkább saját képeket, viszont nem vászonra. A falfestés az, amit bárhol és bármikor szívesen csinálok, csak legyen egy fehér alapom, meg némi temperám és ecsetem. Bár jelenleg nem épp erről a festésről esik szó (egyelőre), egy mozgalmas időszakon vagyok túl, mert az építkezés újra és újra hozza a lehetőséget eme munkákra, ami nyilván a kedvencem az összes közül, és nem csak amiatt, mert ez már egyike a befejező műveleteknek. Közben pedig lehet izmosodni is. Tudom-tudom, csak egy hengert kell húzkodni a falon, mi abban a megerőltető, ugye? Azért közel 100 négyzetméter plafon, plusz a falak alapozása és háromszori festése azért már nem csak egy kis hengerezés. Nem egyedül csinálom, így megoszlik, de azért rendesen elfáradok a nap végére, nem kell altató. Ilyenkor mindig úgy érzem, valami új izomköteget találtam magamon, pedig nyilván nem, csak eddig ellustultak. Pár napig fá...

Az ízlés szabadsága

Néha nagyokat nevetek, amikor ütközik mások ízlése. Leginkább akkor, ha helyén kezelik az ilyesfajta különbözőségeket, és inkább viccesen szócsatáznak az épp adott témáról, mintsem vérre menő harcias válasznyilakat dobálva próbálják ráerőltetni a saját igazukat a másik félre. Tapasztalataim azt mutatják, igenis pozitív az, ha az embereknek különbözőek az ízléseik. Sok esetben akár a párkapcsolatban. Izgalmasabb összehozni két különböző ízlést, és kompromisszumot találni.  Ugyanakkor hozzá kell tennem, a különbözőségek az ízlés terén úgy lesznek könnyen áthidalhatók, ha vannak közös nevezők is. Persze ehhez ismernünk kell a másikat. Aztán ott vannak a különféle használati tárgyak, és mennyire jó már, hogy nem minden egyforma méretű (ahogy az emberek sem egyforma magasak pl.), vagy színű, formájú stb. Van választék, nem dög unalom végigmenni az utcán és mindenhol ugyanazt látni, vagy minden házban ugyanolyan berendezést találni, és még hosszasan sorolhatnám. Na és ott van a változás ...