Csak semmi sallang

Jól meghatározható okból, gyakran érzem kivételnek magam ügyintézések során. Érdekes, hogy míg mások folyton szidják az ügyintézőket -legyen az a kormányablak, egy-egy nagyobb vagy kisebb szolgáltató-, én 99%-ban elégedetten jövök ki bármely hivatalból vagy ügyintéző irodájából. A legutóbbi eset jó példa arra, mi szokott történni. Autó ügyet intéztünk a helyi okmányirodában. Az ügyintézővel korábban nem találkoztunk. Volt egy kis apró ziccer, ami miatt várnunk kellett, de a várakozás során egyéb-, az ügyhöz kapcsolódó dolgokat intéztünk. Nem bírtam megállni, nyilván elvicceltem a fennakadást, amit az ügyintéző pozitívan kezelt, és partnerként fogadta a poénjaimat, néha szélesen mosolygott. A helyzethez képest gyorsan megvoltunk, így mosolyogva búcsúztunk el. Pár napja aztán vissza kellett mennünk a megérkezett levelünkért, és amellett, hogy gyorsan ránk került a sor, az ügyintéző hölgy köszönés után kérdés nélkül vette elő a borítékunkat. Nem értettem hogyan emlékezett ránk a sok-sok ü...

Még mindig festek, és adta magát, hogy ha már ajtókkal (is) foglalkozom, akkor pár apróságot megjegyezzek itt is, hátha segítség lehet bárkinek. Jelen esetben nem a festékekről szeretnék írni, inkább egy rövid posztot a különböző ajtók festésének technikájáról, hátha valaki kedvet kap egy kis DIY-hez. ;D Nem akarok okoskodni, ugyanis nem tanultam, csak kitapasztaltam a különböző festéseket, és azt osztom meg, ami nekem bejött, ami szerintem szép felületeket hoz. (A neten sok videó van fent a témában.) Az első, hogy fát sosem festek hengerrel. Bár az ecset húz csíkokat olykor, azokat némi türelemmel és gyakorlással szépen el lehet dolgozni. Számomra akkor is fontos az erezet megtartása, ha amúgy színes festékkel festek. Valahogy a természetesség akkor is számít, márpedig a fa erezet nélkül minden, csak nem természetes. Fa ajtókat szálirányban festek. Bár az alját és a tetejét keresztben is elhúzom az elején és a végén, azt nagyon gyorsan húzom át szálirányban, mielőtt még a fa beszívja ...

Korábban terveztem bútort az icipici többfunkciós szobácskába, amiről írtam is itt egy posztot, de úgy alakult, hogy nem sokkal később kaptunk egy többrészes bútort, ami bútorlapból készült. A méretei nem voltak épp megfelelőek, ezért átszabtuk őket, de nem ez volt vele az egyetlen gondom. A színétől irtózom. Sokan kedvelik ugyan, de nekem sosem volt a kedvencem a cseresznye színű bútorlap amiből készült, ráadásul nem is passzolt a munkalaphoz, amit már megvettünk és asztallapként funkcionál, így elég egyértelmű volt, hogy át fogom festeni a bútort. Kerestem színben hozzá passzoló bútorfestéket, amivel előbb eltüntethetem a faerezetet a bútorról, így egyenletes alapszínt adva. Ehhez tökéletes választás volt a Dulux Simply Refresh Fűszeres nektár elnevezésű festéke, ami némileg tompább-, de közel hasonló színű volt. Mivel sosem festettem még bútorlapot, kicsit aggódtam, vajon biztosan bírni fogja-e a strapát. Épp emiatt döntöttem úgy, hogy először egy kisebb, 10x20 cm-es darabon próbál...

Nem az a lényeg amit a tükör mutat. -állapítottam meg nemrégiben, hisz a külsőt, és annak változását kénytelen vagyok elfogadni. Belül viszont, azt gondoltam nem öregszem, pedig csak más a dinamikája a külső és a belső öregedésnek. Erre most jöttem rá. Ugyan nem érzem magam öregnek, és mindvégig egy érési folyamatként tekintettem az idő múlására, mostanában mégis megváltozott valami. Szépen beazonosítható, a jelen mellett kevesebb a jövő tervezés, főleg a hosszú távú, és több a visszaemlékezés. Azt vettem észre magamon, egyre gyakrabban ugranak be régi dolgok. Bármikor, bármiről, és amolyan nosztalgikus hangulatba hoznak (mint a havazásról szóló posztomban például). A lényeg, a felfedezésem alapján én is elindultam az öregedés útján, ugyanakkor elhatároztam, megpróbálok nem túl sok lenni a családommal és az ismerőseimmel való beszélgetések alkalmával, és a múltat csendben, letűnő korként igyekszem majd kezelni, keveset emlegetni. Igen, így   próbálok  dacolni. Magammal, az idő...

Megint eljött az az időszak, amikor mindent egyszerre akarok csinálni, és nem bírok lassítani, emiatt pedig egyik dologtól a másikig csapongok. Megyek körbe-körbe, mondhatnám, beragadva az ördögi körbe, mert mindig más ragad magával. Talán kissé zavaros, de rögtön megmagyarázom. Próbálok kezdeni magammal valamit. Kitalálni mi az, amiből életem végéig megélhetnék úgy, hogy itthon dolgozom. Már nem akarok folyton alkalmazkodni, csak találni valamit, amit szívesen csinálok akár húsz év múlva is. Olyan dolgokon agyalok, amik közel állnak hozzám, de ahogy azt korábban már írtam itt a blogon, sok dologhoz értek, és túl sok mindent szeretek is csinálni, szóval cseppet sem egyszerű kitalálni, mi legyen az az egy, aminél hosszú távon meg akarok és tudok maradni. Próbálkozom a fondant/marcipán figurákkal, bár egyelőre kevés sikerrel. A bajom főként azzal van, hogy a kezem melegétől eldeformálódnak az alkotásaim, de közben végiggondoltam, hogyan küszöbölhetném ki ezeket, keresem a megoldásokat, é...

A mai rövidke poszt amolyan tanulságul íródik mások számára, és a címben szereplő többesszám ellenére egyetlen dologról lesz szó. A napokban egy késő délután a házban tevékenykedtem, jobbra-balra mászkáltam, amikor fura hangokra lettem figyelmes a háztartási helyiségben. Rögtön oda is kaptam a tekintetem a hangok forrásához, ami nem volt más, mint az automata. A furcsa szürcsögő, sercegő hang arra késztetett, azonnal áramtalanítsunk bármiféle különösebb megfigyelés nélkül, szóval hirtelen az utcáról beszűrődő lámpafény lett az egyetlen fényforrásunk. Azonnali hívás a villanyszerelőnek, aki negyed órán belül meg is érkezett, és miután a telefonban elmondottak alapján rögtön beazonosította a hibát, hozta magával a szükséges eszközöket és csereelemeket. Amikor kinyitotta a villanyóraszekrényt, az erős lámpájának köszönhetően néhány helyen láthatóvá vált a víz, ami az egyik padlásra vezető csövön át bejutott az automatába. Korábban kivezetést csináltunk egy esetleges légkondinak későbbre, ...

A posztban nem kifejezetten a saját könyveimről lesz szó, de nyilván kapcsolódik a témához. Írtam már többször, még évek múltán is javítok a regényeimen, főként a gyors megírásuk miatt. Azt vettem észre, ahányszor átolvasom őket, mindig találok 1-2 elütést, vagy egyéb hibát. Azt hiszem, ez amolyan tökéletesítési folyamat nálam, vagy micsoda. Mindenesetre a hibák szépen fogynak. Napokkal ezelőtt úgy éreztem, átnyálazok pár könyvet, és megnézem a szövegek szerkezetét, az írásjeleket, beosztásokat, és hasonlókat. Bár kérdezhetné bárki, miért csak most, azt kell mondanom, jó volt várnom. Ha korábban nézem meg őket, talán néhányszor legyintettem volna a sajátjaimnál, hogy 'jóvanazúgy'. Őszintén szólva, nem tudom megmondani, vajon jól tettem-e, hogy belenéztem ezekbe. Ahány könyv, annyiféle megoldás, és bárhol nyitottam ki bármelyiket találomra, oldalanként találtam legalább két hibát. Többféle olyan dolgot is észrevettem, ami miatt a sajátjaimnál aggódtam, míg komoly példányszámmal ...

Gondolom mindenkinek ismerős a mondás, miszerint "kinek nincs esze, legyen notesze". Persze vicces egészen addig, míg valakit nem érint kellemetlenül a feledékenység.  Igen, nyilván azért írok róla, mert sikerült alaposan kitolni magammal már sokadjára. Néha eltűnődök rajta, ez talán valami jel lehet. Miért? Mert csak bizonyos dolgokkal történik, nem általánosan vagyok "hülye". Időnként megbolondul a telefonom. Betudhatom annak, hogy közel egy éve leszoktam a kikapcsolásáról, főként a gyerekeim miatt. Előtte rendszeresen, minden este kikapcsoltam, de egy időben gyakran beszéltünk korán vagy épp későn fontosabb dolgok miatt, ezért pedig egy idő után megszoktam, hogy csak lenémítom.  A lényeg: annyira elszoktam a kikapcsolom-bekapcsolom rutintól, csak kinyomom a telefont, amikor nekiáll megbolondulni. Aztán rájövök, megint elfelejtettem a PIN kódot. Ugye? Itt jön az a rész, amikor bizony kellene a notesz. Mondtam már? A mindent is bebiztosítom, és általában mindent me...