Öregszem

Nem az a lényeg amit a tükör mutat. -állapítottam meg nemrégiben, hisz a külsőt, és annak változását kénytelen vagyok elfogadni.

Belül viszont, azt gondoltam nem öregszem, pedig csak más a dinamikája a külső és a belső öregedésnek. Erre most jöttem rá. Ugyan nem érzem magam öregnek, és mindvégig egy érési folyamatként tekintettem az idő múlására, mostanában mégis megváltozott valami. Szépen beazonosítható, a jelen mellett kevesebb a jövő tervezés, főleg a hosszú távú, és több a visszaemlékezés. Azt vettem észre magamon, egyre gyakrabban ugranak be régi dolgok. Bármikor, bármiről, és amolyan nosztalgikus hangulatba hoznak (mint a havazásról szóló posztomban például).

A lényeg, a felfedezésem alapján én is elindultam az öregedés útján, ugyanakkor elhatároztam, megpróbálok nem túl sok lenni a családommal és az ismerőseimmel való beszélgetések alkalmával, és a múltat csendben, letűnő korként igyekszem majd kezelni, keveset emlegetni. Igen, így próbálok dacolni. Magammal, az idővel, az öregedéssel.