Csak semmi sallang

Be kell vallanom, rigolyás vagyok a fűszertartókra. Ez megint egy olyan valami, amit nagyon tudok szeretni és utálni is, na persze nem egyszerre, inkább felváltva. Számomra ez az a kategória, amikor nincs tökéletes megoldás, így muszáj kompromisszumot kötni, vagy ezt, vagy azt kell elengedni, pedig pár éve azt hittem, megtaláltam a fűszertartók szent grálját. Akkoriban úgy döntöttem, felhagyok a korábbi szekrényben tárolós módszerrel, és veszek egy asztali-, forgó fűszertartót, ami ráadásul "rozsdamentes acélból" készült. Azért a macskaköröm, mert egy nagy humbug volt. Alig egy-másfél év után rozsdafoltok jelentek meg rajta, amikkel azóta is harcolok, miközben lekezelni és festeni nem lehet. Rettentően nehéz takarítani, mert a vékony hajlított lemez oltári kényelmetlen, amikor épp a belsejében lévő eldugott részeket igyekszem kitörölni. A fogkefe nem elég hajlékony, így nem mindenhol férek hozzá. Igazából talán ez a két problémám vele, amiért utálom, mert hát egyre csúnyább é...

Szeretem a fecskéket már egészen gyerekkorom óta. Nem tudnám megfogalmazni milyen okból, így hát csak. Sokan nem bírják őket a piszok miatt amit csinálnak, de számomra az egy elenyésző kellemetlenség, amit ki lehet küszöbölni egy kis barkácsolással. Tavasz végén megjegyeztem a páromnak, ebben az évben még egyetlen fecskét sem láttam. Persze megeshet, hogy mindössze elkerülte a figyelmem, de attól még egy sem került a szemem elé. Aztán úgy 1 héttel ezelőtt megláttam 8-10 repkedő villásfarkút, és egészen megörültem nekik. Gyorsan továbbálltak, de addig is gyönyörködtem bennük. Ilyenkor valahogy előjön a gyermekei énem, és szinte nosztalgiával hasít belém az öröm, amiért nézhetem őket. No de a lényeg: pár napja hatalmas csicsergésre figyeltem fel odakint, és a nyitott ablaknál beszűrődő hangok felkeltették a kíváncsiságom. Kimentem hát az udvarra, és meg sem tudnám magyarázni az érzést, amit előhozott belőlem egy hatalmas csapat fecske, amik több mint negyed órán át köröztek a mi-, és szo...

Eljött az idő, amikor bőven szezonja van még a paprikának, paradicsomnak, cukkininek és egyéb tökféléknek, emiatt pedig most érdemes gondolni a jövő évi termésre. Ha tehetem, nem bolti magot veszek és abból ültetek, hanem az előző évi termések magjait használom fel. Épp ezért ülök mostanában kicsit többet a konyhaasztalnál, és mosok, vagdosok, kapargatok, vagyis szedem ki a magokat a termésekből. Ha már úgyis teszünk el lecsót készen a fagyasztóba, tököt főzeléknek, vagy rántunk ebédre cukkinit, ugyan miért is ne töltenék velük egy egészen kicsit több időt, és szedném ki a magjukat, hogy a következő évre megint szép termésünk legyen. Bár nem drágák a kerti magok, gyakran voltak gondjaim velük, ezért szoktam rá erre a megoldásra. Látom amit leszedek, tudom milyen fajta és mennyire finom, hisz ettem belőle, így szinte biztosra megyek, legalábbis abból a szempontból, hogy azt a magot kapom, amit szeretnék. Az már más kérdés, vajon kikelnek-e, de mindenben van rizikó, így ebben is. Ettől f...

Megint "ünnep" van, egy a sok közül. Régen ilyen alkalmakon felhúztuk az ünneplő ruhánkat, amire ma már egészen másként tekintünk, inkább hívnánk uniformisnak. Manapság mindenkinek más csinosabb ruhát jelent, nekünk azonban sem ezt, sem azt, hanem valami teljesen mást. Ezért is van, ha bármit ünneplünk, akkor azt mondjuk, csinibe öltözünk. Miért? Mert ha bármelyikünk kiejti a száján, hogy "Na, akkor öltözzünk ünneplőbe!", az egyet jelent a munkaruhával. A magyarázat nagyon egyszerű: volt idő, amikor kizárólag ünnepnapokon jutott időnk a saját dolgainkkal foglalkozni, az elkezdett vagy elmaradt munkáinkat folytatni vagy befejezni. Olyankor mindketten munkaruhát öltöttünk, szóval az ünnepnapi viseletünk többségében ez volt. Akkor kezdtük el ezt mondogatni, aztán azóta is így maradt. A mai napig végigdolgozzuk az ünnepek nagy részét, nekünk szinte fel sem tűnik, inkább csak akkor vesszük észre, amikor a családtagokkal beszélünk telefonon, és mesélnek, épp mivel töltik ...

A címben leírt kérdések nem véletlenek. Az elmúlt néhány hétben gyakran tettem fel magamnak, amikor több alkalommal úsztunk meg autós balesetet. Talán a gyors reakcíóinknak és lélekjelenlétünknek, vagy talán a sorsnak, esetleg a szerencsének köszönhetően nem történt bajunk. Velem ugyan "csak" kétszer fordult elő, de párom ennél többször sodródott bajba mások miatt. Sokat autózunk (többnyire munkához kapcsolódóan), így nem csoda, ha alkalmanként történnek az emberrel kellemetlen szituációk, de az utóbbi időben ezek már bőven túllépték nálunk a lélektani határt. Nagyjából 1 hete volt talán a legfélelmetesebb mind közül, amit életem párja élt át: a mögötte közlekedő autós előzésbe kezdett, nem vette észre, vagy figyelmen kívül hagyta a szembejövő fekete autót, aminek nem volt felkapcsolva a világítása. Párom nyomott satuféket és rántotta jobbra a kormányt, hogy beférjen előtte az előző autó, és elkerüljék a frontális ütközést, ami szó szerint 1-2 méteren múlt. Bár megmentett pár...

Most, hogy napok múlva krisztusi korba lép a házasságunk, eszembe jutottak az évfordulók. Azt hiszem erről mindössze három szóban is érthetően tudnék írni: semmit sem jelentenek. Valójában azonban ez nem lenne teljesen igaz, egyszerűen csak a felesleget próbálom kigyomlálni. Nem vagyok egy mindent is ünneplő ember. Attól függetlenül, hogy számomra is jó érzés megünnepelni dolgokat, nem szeretem túlzásba vinni, mert akkor bármely   fontos  dátum elveszíti különleges jellegét. Vannak, akik akár évente is képesek ünnepelni nem csak a szülinapokat, de számukra jeles évfordulókat is, na ez eléggé távol áll tőlem.  A házassági évfordulónk is nagyjából 5 évente jut eszembe. Írtam már  itt  korábban, hogyan viszonyulok a házassághoz úgy általában, nem szeretném ismételni magam. Mindenesetre így több mint 30 év távlatából azért azt gondolom, elég szép teljesítmény van a hátunk mögött. Igen, így többesszámban, mert bár lehetne nagy arccal kijelenteni, hogy hja, kérem, egy...

El sem hiszem, eltelt 1 év (+1 hét), amióta a blogot megnyitottam. Nyilván furcsa ezt egy évnek beállítani, mert korábban az Irkán már elkezdtem, de mégiscsak 1 év így külön. Eleinte arra gondoltam, hetente vagy kéthetente teszek ki valamit, mert nem akartam, hogy kifulladjon, és a semmiről írjak, de közben kiderült, volt bőven miről írnom. Mintha nem lett volna elég a regényeimben, valahogy ide is adódott téma. Egy éve egyáltalán nem gondoltam sem azt, hogy közel 100 bejegyzésem lesz, sem pedig, hogy ennyi megtekintést generál. Na nem kell valami óriási számokra gondolni, mert még a tízezres nagyságrendet sem éri el (nem titok, jelenleg 5399-en áll a számláló), de számomra ez is rengeteg. Örülök? Még nem tudom megfogalmazni mit is érzek ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, mindig mást. Változó. Talán a témák miatt lehet, hisz vannak olyanok, amikről természetesen tudok "beszélni", de vannak, amikről csak nehezen. Remélem, ez nem mindig látszik a posztjaimban. Egyelőre nem terveze...

Bevallom, piszok fáradt vagyok. A napokban sok volt a matek, a logisztika, a "legózás", ragasztás, na meg a káromkodás. Mindez amiatt, mert hétvégén belehúztunk rendesen a munkába. Glettelés és tapadóhídazás után jöhetett a neheze. Nem szépítem a dolgot, segédmunkás voltam, amolyan culáger. Még mindig rengeteg tennivalónk van, de a csempézés java kész. Bár többségében jól ment, azért volt némi káromkodás is. Akik ismernek, tudják, ritkán beszélek csúnyán, de olykor van ami nálam is kiveri a biztosítékot. Ilyen volt, amikor a konyhai csempét raktuk fel. Mivel a csempe mintás, össze kellett forgatni a színeket, hogy passzoljanak a találkozásoknál. Igen ám, csakhogy az összesen 5 csomag csempéből  dobozonként 2 db teljesen más szín sorrend volt, az utolsó doboz pedig ugyanolyan, mint ezek az eltérőek. Végül megoldottam a problémát, egy aprócska, mindössze 3 centis darabot kellett pótolnunk a sarokban a leeső darabokból, és az L alakú fal túloldalára kerültek a máshogy kevert szí...

Sok dolgot megosztottam már, többnyire komolyakat, de most valami olyasmit fogok, ami valószínűleg megmosolyogtat mindenkit. Történt ugyanis, hogy az egyik gyerekem átnézte az anyám által megőrzött régi cuccokat (emlékeket), és talált egy esküvői meghívót a mi nevünkkel. Eleinte csak a szép grafikára figyelt fel, ezért is nézte meg mi lehet az, majd miután felfedezte mit talált, döbbenten nézte a dátumot. Nem értette ugyanis, miért van a meghívón egy héttel korábbi dátum, mint amiről ő tud már sok-sok éve. Nos, annyira zavarta, úgy érezte, fel kell hívnia bennünket, és muszáj megtudnia, vajon mi vagyunk ennyire hülyék, hogy elfelejtjük a saját esküvőnk dátumát, vagy történt valami, ami miatt változott. Arra emlékeztem, valóban történt pár dolog az esküvőnk előtt, ami miatt nem volt biztos az időpont (egy komoly kórházi műtét a családban, és egy munkahelyi baleset is érte a párom, akkor még jegyesem). Megvolt a meghívó is az emlékeimben, de csak úgy, mint egy lehetséges verzió. Mindezek...