Ugrás a fő tartalomra

Fűszertartó, avagy semmi sem elég jó

Be kell vallanom, rigolyás vagyok a fűszertartókra. Ez megint egy olyan valami, amit nagyon tudok szeretni és utálni is, na persze nem egyszerre, inkább felváltva. Számomra ez az a kategória, amikor nincs tökéletes megoldás, így muszáj kompromisszumot kötni, vagy ezt, vagy azt kell elengedni, pedig pár éve azt hittem, megtaláltam a fűszertartók szent grálját.

Akkoriban úgy döntöttem, felhagyok a korábbi szekrényben tárolós módszerrel, és veszek egy asztali-, forgó fűszertartót, ami ráadásul "rozsdamentes acélból" készült. Azért a macskaköröm, mert egy nagy humbug volt. Alig egy-másfél év után rozsdafoltok jelentek meg rajta, amikkel azóta is harcolok, miközben lekezelni és festeni nem lehet. Rettentően nehéz takarítani, mert a vékony hajlított lemez oltári kényelmetlen, amikor épp a belsejében lévő eldugott részeket igyekszem kitörölni. A fogkefe nem elég hajlékony, így nem mindenhol férek hozzá. Igazából talán ez a két problémám vele, amiért utálom, mert hát egyre csúnyább és nehézkes a takarítása. Talán azt kellene csinálnom vele, mint a nagyobb unokám, ha nem tetszik valami, leragasztom matricával. Megfontolandó :D Persze a kicsi hely sem kedvez most neki, mert minden négyzetcentimétert ki kell használnom. Érdemes olyan helyen használni, ahol bőséges hely akad hasonlóknak is.

Mindezek ellenére  napi szinten könnyíti meg az életem, hisz csak megpördítem, és máris kéznél van bármelyik fűszer, nem kell ajtót nyitogatnom, lábujjhegyre állnom. Szeretem benne, hogy nem műanyagból, hanem valódi üvegből készültek a kis tárolók, és elég nagy lyuk van a tetőkön, kényelmes velük fűszerezni.

Bármennyire is szeretem ezt a fajta kényelmet, az új konyhabútorom környékére sem kerül hasonló, legalábbis jelenleg így gondolom. A terv, hogy visszatérek a polcozáshoz. Akármilyen ajtós szekrény párti vagyok, lejjebb adok az igényeimből, és a fűszertartónak polcok lesznek, méghozzá a felső szekrények alatt, közvetlenül az ablak felett, karnyújtásnyira a munkafelülettől és a főzőlaptól. (Igen, alacsony ablakom lesz, aminek párkányán fűszernövényeket is tárolhatok.)

Pár éve, amikor először vettem az üzletben egy lekvárt, nagyon megtetszett az üvege. Akkor gondoltam arra először, épp megfelelne fűszertartónak. Azután tudatosan ugyanolyat vettem, ahányszor csak szükségem volt lekvárra. Mára összegyűlt egy kisebb készlet, így csak a polcot kell majd legyártani hozzá. Úgy gondoltam, a kettőből lesz majd egy teljes készletem. Kiszedem az üvegcséket a jelenlegiből, abba kerülnek az őrölt fűszerek, a nagyobbakba pedig a morzsoltak, vagy egészek. Alig várom, hogy elkészüljön és használhassam, de jelenleg még türelmesnek kell lennem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új kedvenc szín

Korábban írtam már, szeretem a színeket, és szívesen kísérletezek velük. A festést letudtuk, és mivel a falakat első festésként fehérre kentük, máshogy próbálunk színeket vinni a házba. Múlt hétvégén leparkettáztunk, de a szegélyeket magunk csináljuk, és ehhez kellett festék. Kétféle parkettát tettünk le, az egyik egy barna tölgy szín, a másik egy szürkésbarna, szintén tölgy, de kicsit másképp erezett. A szegély alapja egy 9x2 centiméteres fenyő deszka, amiből kimartuk a parketták helyét. A parkettákat levágjuk 6 centi szélesekre, és azt ragasztjuk fel a hordozó fenyő deszkára, aminek a felső 3 centije hozzá passzoló színes lesz. A festékkel aztán kicsit bajban voltunk, mert két teljesen más árnyalat, így alapvetően két különböző színben gondolkodtunk. Mivel használtunk már Remmers Deckfarbe festéket, úgy gondoltuk, annak színeiből választunk. Eleinte az antracit és a dió került szóba, aztán addig-addig szemeztem a dohány színnel, hogy úgy döntöttem, kipróbáljuk azt. Beletrafáltam, ugy...

Hurrá, festünk!

Volt itt már szó arról, hogy a rajz és a festés közel áll hozzám, de igazából egyszerűen imádok festeni. Persze leginkább saját képeket, viszont nem vászonra. A falfestés az, amit bárhol és bármikor szívesen csinálok, csak legyen egy fehér alapom, meg némi temperám és ecsetem. Bár jelenleg nem épp erről a festésről esik szó (egyelőre), egy mozgalmas időszakon vagyok túl, mert az építkezés újra és újra hozza a lehetőséget eme munkákra, ami nyilván a kedvencem az összes közül, és nem csak amiatt, mert ez már egyike a befejező műveleteknek. Közben pedig lehet izmosodni is. Tudom-tudom, csak egy hengert kell húzkodni a falon, mi abban a megerőltető, ugye? Azért közel 100 négyzetméter plafon, plusz a falak alapozása és háromszori festése azért már nem csak egy kis hengerezés. Nem egyedül csinálom, így megoszlik, de azért rendesen elfáradok a nap végére, nem kell altató. Ilyenkor mindig úgy érzem, valami új izomköteget találtam magamon, pedig nyilván nem, csak eddig ellustultak. Pár napig fá...

Az ízlés szabadsága

Néha nagyokat nevetek, amikor ütközik mások ízlése. Leginkább akkor, ha helyén kezelik az ilyesfajta különbözőségeket, és inkább viccesen szócsatáznak az épp adott témáról, mintsem vérre menő harcias válasznyilakat dobálva próbálják ráerőltetni a saját igazukat a másik félre. Tapasztalataim azt mutatják, igenis pozitív az, ha az embereknek különbözőek az ízléseik. Sok esetben akár a párkapcsolatban. Izgalmasabb összehozni két különböző ízlést, és kompromisszumot találni.  Ugyanakkor hozzá kell tennem, a különbözőségek az ízlés terén úgy lesznek könnyen áthidalhatók, ha vannak közös nevezők is. Persze ehhez ismernünk kell a másikat. Aztán ott vannak a különféle használati tárgyak, és mennyire jó már, hogy nem minden egyforma méretű (ahogy az emberek sem egyforma magasak pl.), vagy színű, formájú stb. Van választék, nem dög unalom végigmenni az utcán és mindenhol ugyanazt látni, vagy minden házban ugyanolyan berendezést találni, és még hosszasan sorolhatnám. Na és ott van a változás ...