Ugrás a fő tartalomra

Fűszertartó, avagy semmi sem elég jó

Be kell vallanom, rigolyás vagyok a fűszertartókra. Ez megint egy olyan valami, amit nagyon tudok szeretni és utálni is, na persze nem egyszerre, inkább felváltva. Számomra ez az a kategória, amikor nincs tökéletes megoldás, így muszáj kompromisszumot kötni, vagy ezt, vagy azt kell elengedni, pedig pár éve azt hittem, megtaláltam a fűszertartók szent grálját.

Akkoriban úgy döntöttem, felhagyok a korábbi szekrényben tárolós módszerrel, és veszek egy asztali-, forgó fűszertartót, ami ráadásul "rozsdamentes acélból" készült. Azért a macskaköröm, mert egy nagy humbug volt. Alig egy-másfél év után rozsdafoltok jelentek meg rajta, amikkel azóta is harcolok, miközben lekezelni és festeni nem lehet. Rettentően nehéz takarítani, mert a vékony hajlított lemez oltári kényelmetlen, amikor épp a belsejében lévő eldugott részeket igyekszem kitörölni. A fogkefe nem elég hajlékony, így nem mindenhol férek hozzá. Igazából talán ez a két problémám vele, amiért utálom, mert hát egyre csúnyább és nehézkes a takarítása. Talán azt kellene csinálnom vele, mint a nagyobb unokám, ha nem tetszik valami, leragasztom matricával. Megfontolandó :D Persze a kicsi hely sem kedvez most neki, mert minden négyzetcentimétert ki kell használnom. Érdemes olyan helyen használni, ahol bőséges hely akad hasonlóknak is.

Mindezek ellenére  napi szinten könnyíti meg az életem, hisz csak megpördítem, és máris kéznél van bármelyik fűszer, nem kell ajtót nyitogatnom, lábujjhegyre állnom. Szeretem benne, hogy nem műanyagból, hanem valódi üvegből készültek a kis tárolók, és elég nagy lyuk van a tetőkön, kényelmes velük fűszerezni.

Bármennyire is szeretem ezt a fajta kényelmet, az új konyhabútorom környékére sem kerül hasonló, legalábbis jelenleg így gondolom. A terv, hogy visszatérek a polcozáshoz. Akármilyen ajtós szekrény párti vagyok, lejjebb adok az igényeimből, és a fűszertartónak polcok lesznek, méghozzá a felső szekrények alatt, közvetlenül az ablak felett, karnyújtásnyira a munkafelülettől és a főzőlaptól. (Igen, alacsony ablakom lesz, aminek párkányán fűszernövényeket is tárolhatok.)

Pár éve, amikor először vettem az üzletben egy lekvárt, nagyon megtetszett az üvege. Akkor gondoltam arra először, épp megfelelne fűszertartónak. Azután tudatosan ugyanolyat vettem, ahányszor csak szükségem volt lekvárra. Mára összegyűlt egy kisebb készlet, így csak a polcot kell majd legyártani hozzá. Úgy gondoltam, a kettőből lesz majd egy teljes készletem. Kiszedem az üvegcséket a jelenlegiből, abba kerülnek az őrölt fűszerek, a nagyobbakba pedig a morzsoltak, vagy egészek. Alig várom, hogy elkészüljön és használhassam, de jelenleg még türelmesnek kell lennem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride hónap van

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Az a fránya időjárás

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

A szőlőlugas

Már nem emlékszem pontosan, vajon írtam-e valaha arról, hogy a nagyszülők hiánya miatt gyermekkorom nyarait az anyai nagyanyám húgánál töltöttem falun. Ő volt a pótnagyim, és azt hiszem, sosem kívánhattam volna jobb nagyit nála. Szigorú volt, mégis kedves, rengeteget köszönhetek neki, sokat tanultam tőle.  Sosem felejtem el, hányszor töröltette el velem újra és újra az üvegpoharakat, mert még mindig talált rajta akárcsak egy apró foltot is. Azóta is eszembe jut, ahányszor csak kiszedem a poharakat a mosogatógépből, és látom a rajta maradt cseppek nyomait. Szinte hallom a hangját, és lelki szemeim előtt látom a pillantását, ahogy mondaná: ez még nem tiszta, töröld csak fényesre! Talán régen kevésbé mondtam volna rá, de ma már a szép emlékeim közt őrzöm. Bár mindig szegények voltak, és emlékeim szerint még a faluból sem tette ki a lábát önként soha, messze földön (de legalábbis a faluban) híres volt az udvara. Rettenetesen sok virágot ültetett minden évben, amit aztán nyaranta velem ...