Az első, a Boldogságnak nyolc karja van. (A magyar címétől tekintsünk el, szerencsére nem az alapján nézek filmeket.) A bevezető fogott meg, és azt éreztem, ezt a filmet látnom kell. Na meg polip(!) is szerepel a filmben :D (Ehhez csak egy kis adalék, hogy korábban láttam a Tanítóm a polip című csodát, azóta nagyon bírom ezeket a rusnyaságokat.) A filmről pedig csak annyit mondhatok, egy nagyon kedves és szép történet, mély érzelmekkel, néha fájdalmas csenddel, máskor fellélegzéssel. Sally Field és Lewis Pullman nagyon jól összehozta a történetet. A könyvet nem ismerem, szóval nekem újdonság volt, és bár sokakkal ellentétben (ahogy a neten olvasható volt több helyen) nem bőgtem el magam, azért megvolt a maga hatása.
A másik egy minisorozat, ami közel egy éve szerepelt a később megjelenő műsorok közt. Ez nem más, mint a japán Lelki társ (Soul mate). Bevallom, ezt a koreai főszereplő (Ok Taec-yeon) miatt néztem, akinek a színészi játékát korábban kedveltem meg. Erről sem szeretnék túl sokat elárulni, mint hogy egy gyönyörű-, érzelmekkel teli történet barátságról, arról, hogyan léphetnek- és maradnak egy ideig az életünkben sokat jelentő emberek, akik változást hoznak, akiktől többek és jobbak vagyunk. A cím elég árulkodó. Őszintén szólva, gyorsan daráltam le, mert nem akartam belemerülni teljes mélységében, ami bőven van benne, épp ezért biztosan újranézem még.
Szerettem mindkettőt, bár egyértelműen az utóbbi volt az erősebb.
Amit pedig korábban kedveltem, legalább 1 éve láttam, egy olasz sorozat volt (Zárka kilátással), ami javítóintézetbe kerülő fiatalokról szólt. Nagyon tetszett, csak ajánlani tudom, ha valakit érdekelnek a nehézségekkel küzdő fiatalokról szóló filmek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése