Régi holmik

Korábban már említettem, talán többször is, hogy nem vagyok az a gyűjtögető típus, inkább minimalista szemlélettel állok mindenhez, szeretem a letisztult egyszerűséget. Aztán az ünnepek utáni pakoláskor, ahogy a melléképület padlásáról végre lehozhattuk a könyveket, nem csak a Delfin könyvek bukkantak elő a maguk koros múltjukkal, de az a könyv is, ami talán a kiindulópontja volt az olvasás szeretetének.

Nem is húzom az időt, nyilván egy mesekönyvről van szó, ami majdnem egyidős velem. Egy '75-ös kiadású Benedek Elek könyvről, ami végig kísérte a gyerekkorom, aztán követett felnőttként is, jó szolgálatot téve a gyerekeimmel eltöltött közös időben. Kicsit megviselte a sok gyermeki nyúzás, a költözések, ahogy a több mint két év is a padláson bezárva, de a kopott külsőben még mindig ott vannak a világ különböző tájairól összegyűjtött mesék.

Íme a könyv:

A másik pedig, ami még ennél is régibb, viszont mindig "kéznél" van, az a nagyanyám egykori aprócska horgolótűje még az '50-es évekből, amivel asztali csipkéket gyártott. Ugyan őt magát sosem ismerhettem, viszont anyám is horgolt még fiatalon, mintegy átvéve nagyanyámtól a stafétát, ezáltal korán hozzám került, és a mai napig nagy becsben tartom. Belegondolva, a családunkban talán így anyai ágon öröklődik a jó kézügyesség, és ez lehet az ok, amiért bármiféle kézzel végzett alkotó munka közel áll hozzám, legyen az a faipari szépségektől a kőfaragásig, a festéstől a kézimunkáig.

Ez pedig a szóban forgó horgolótű:

Bár nem gyűjtöm a régi holmikat, van, amikor egy-egy dolgot nem bírok kihajítani. Egyrészt könyveknél érzem ezt, másrészt az olyan apróságoknál, mint ez a picurka horgolótű, aminek története van még akkor is, ha többségében nem ismerem, legfeljebb elképzelhetem. Néha pedig jó érzés arra gondolni, valamikor ezek a tárgyak valamelyik felmenőmé voltak, és akár elképzelni, hogyan alkothatott velük. Aztán egyszer talán nekem is lesz olyan régi holmim, ami majd a gyerekeimnek vagy az unokáimnak jelent sokat, és megtartják mintegy emlékként.