Ugrás a fő tartalomra

Régi holmik

Korábban már említettem, talán többször is, hogy nem vagyok az a gyűjtögető típus, inkább minimalista szemlélettel állok mindenhez, szeretem a letisztult egyszerűséget. Aztán az ünnepek utáni pakoláskor, ahogy a melléképület padlásáról végre lehozhattuk a könyveket, nem csak a Delfin könyvek bukkantak elő a maguk koros múltjukkal, de az a könyv is, ami talán a kiindulópontja volt az olvasás szeretetének.

Nem is húzom az időt, nyilván egy mesekönyvről van szó, ami majdnem egyidős velem. Egy '75-ös kiadású Benedek Elek könyvről, ami végig kísérte a gyerekkorom, aztán követett felnőttként is, jó szolgálatot téve a gyerekeimmel eltöltött közös időben. Kicsit megviselte a sok gyermeki nyúzás, a költözések, ahogy a több mint két év is a padláson bezárva, de a kopott külsőben még mindig ott vannak a világ különböző tájairól összegyűjtött mesék.

Íme a könyv:




A másik pedig, ami még ennél is régibb, viszont mindig "kéznél" van, az a nagyanyám egykori aprócska horgolótűje még az '50-es évekből, amivel asztali csipkéket gyártott. Ugyan őt magát sosem ismerhettem, viszont anyám is horgolt még fiatalon, mintegy átvéve nagyanyámtól a stafétát, ezáltal korán hozzám került, és a mai napig nagy becsben tartom. Belegondolva, a családunkban talán így anyai ágon öröklődik a jó kézügyesség, és ez lehet az ok, amiért bármiféle kézzel végzett alkotó munka közel áll hozzám, legyen az a faipari szépségektől a kőfaragásig, a festéstől a kézimunkáig.

Ez pedig a szóban forgó horgolótű:


Bár nem gyűjtöm a régi holmikat, van, amikor egy-egy dolgot nem bírok kihajítani. Egyrészt könyveknél érzem ezt, másrészt az olyan apróságoknál, mint ez a picurka horgolótű, aminek története van még akkor is, ha többségében nem ismerem, legfeljebb elképzelhetem. Néha pedig jó érzés arra gondolni, valamikor ezek a tárgyak valamelyik felmenőmé voltak, és akár elképzelni, hogyan alkothatott velük. Aztán egyszer talán nekem is lesz olyan régi holmim, ami majd a gyerekeimnek vagy az unokáimnak jelent sokat, és megtartják mintegy emlékként.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Különleges nevek

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »

Cukormentesen

Mint arról írtam  itt  is korábban, hosszú évek óta nem vagyok már édesszájú. Aztán arról is írtam, miként nem túlzom el az ünnepi édességeket. Nem is tettem a karácsonyi időszakban, de úgy alakult, abban az 1-1,5 hétben minden nap ettem valami cukrosat. Nem arról van szó, hogy marékszám tömtem magamba az édességet, cseppet sem. A napi adag nagyjából a 2 db natúr  mézeskalács, vagy 1-1 kisebb szelet süti, miközben a szokásos módon ettem minden mást. Pár nap után éreztem magamon ahogy szűkülnek a ruhák, és kikerekedett szemekkel néztem, amikor a mérlegre álltam. Hogy ment fel így majdnem 4 kiló ennyi idő alatt? Évek óta nem híztam az ünnepek alatt, és most sem túloztam el semmit, erre... katasztrófa. Annyira megviselt amiért a nehezen, vagy kínok árán leadott kilók így ugrottak vissza, eldöntöttem, egy időre teljesen kiűzöm a cukrot az étrendemből, kizárólag a gyümölcsökben eszem, de még azok mértékét is visszaveszem. Másnap el is kezdtem, és bár írtam már itt arról, hogy...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »

Minden nap zöld nap

Már nem tudom megmondani pontosan hány éve kezdtük, de a mindennapjaink része a gyümölcs és a zöldség. Igen, írtam már a zöldségekről, nem fogom ugyanazokat leírni ( ide , a blog receptek fülére tettem ki pár receptet is).  Mivel nem eszem húst, helyette zöldségféléket fogyasztok, számomra ez nem nagy kunszt, csakhogy párom, aki abszolút húskedvelő volt, ma már többségében ő is zöldségféléket választ akár ebédnek is.  A lényeg azonban, hogy a napi hagyományos étkezésektől eltekintve, minden késő délután gyümölcsöket eszünk. Ahogy az én feladatom a napi tea elkészítése, úgy a páromé a gyümölcsök szeletelése. Egy jó rutin a napjainkban, ami érezhetően jót tesz mindkettőnknek. Bár nem vagyok már az a pelyhestollú ifjú madárka, az avokádót csak pár hónapja próbáltam először. Aztán ahogy életem párja mondta, "ha fű íze van, akkor az neked bejön" alapon, tényleg megszerettem. Nem spilázom túl a fűszerezést, mert ha csak simán péksütivel krémként eszem, egy avokádóhoz egy csipet sót...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »