Csipkelődések

Régen nagyon kevés vicces dolog volt az életemben, ezért már gyerekként is túl komoly voltam, amolyan koraérett, vagy inkább apró felnőtt. Aztán megismertem a párom, és ugyan sokáig tartott míg megszoktam a stílusát, de sikerült megtörnie a jeget nálam. Be kell vallanom, ma sem vagyok egy viccgyáros, de azért igyekszem visszavágni a szurkálódásokra.

A sok-sok év alatt hozzászoktam már, hogy amikor csak együtt vagyunk, nem telik el úgy egy óra, legalább egyszer ne szólogassunk be egymásnak. Nem sértésként vagy bántásként, inkább amolyan röhögjünk a saját- vagy egymás bénaságain alapon. Így jelezzük egymás felé ha a másik elrontott valamit, vagy oldjuk a másikban lévő feszültséget, esetleg lecsapunk pár magas labdát, néha pedig csak úgy kicsúsznak a szánkon kicsit poénosabb válaszok. Többségében apróságok, az alábbiakhoz hasonlók:

- Olyan vagy, mint Holle anyó...

- Jaj, kis szívem, nem vagyok én olyan öreg.

- ...párnája. Pihepuha, csapkodni való.

- Lassabban, mert csúszik a cipőm talpa a hóban.

- Segítsek kézen állni?

- Hová tűnt a vacsim?

- Az ebédem után vetette magát.

- Ma te vagy a kaja felelős.

- Úgy tudom, ma böjtölsz.

- Jaj, kicsim, olyan nehezen veszem be a kanyarokat itt a házban.

- Megszappanozzam a parkettát?

- Ne mond ezt, mert 30 év után is zavarba jövök.

- Akkor nem is a ruhád piros a szekrényben, hanem a fejed?

Ennek a megszokásnak azonban van hátránya is. Bár mi a családban bárkivel bármikor megeresztünk egy-egy poént, nagyon kell figyelnünk, hogy másokkal ne csináljuk. Tapasztalatom szerint nem mindenki vevő rá, olykor akár meg is sértődnek egy viccnek szánt válaszon, mert épp érzékenyebb napjukon éri. Nem könnyű a megszokásokat visszafogni, és  tudatosítani, nem itthon vagyok és nem a családom körében, ahol mehetnek a csipkelődések, ahogy csak a csövön kifér. Persze mi sem egész nap toljuk, még ha együtt is vagyunk, de ha mindenki itthon van, durván el tud fajulni, és akkor szinte mindenki áldozatul esik egy-egy poéncunaminak. Hozzátenném, a gyerekeink néha jobbak nálunk, szóval mi sem maradunk ki az adok-kapok-ból. :D