Emlékszem, fiatalon nem is igazán volt nagyobb vágyam, mint hogy boldog legyek, bár így visszagondolva, akkoriban még azt sem tudtam, mi az. Nemrég elgondolkodtam azon, vajon vissza tudom-e idézni, mikor éreztem először, aztán gyorsan rájöttem, igazából minden alkalmat fel tudok idézni, mert életem során nem volt megszámlálhatatlan mennyiségű alkalom, amikor valódi boldogságot éreztem.
A téma amúgy nem egy újabb romantikus regényem miatt pattant ki a fejemből, hanem még az ünnepek előtt átélt boldogság fogalmazta meg. Úgy hiszem, mindenki vágyik a boldogságra még akkor is, ha korábban nem érezte, még csak fogalma sincs róla, milyen ez. Nos, aki azt gondolja, hogy valami folytonos, órákig vagy napokig, esetleg hosszabb ideig tartó dologról van szó, azt bizony ki kell ábrándítanom, legalábbis hasonlóhoz sosem volt szerencsém. Érzek örömöt és elégedettséget hosszabb ideig, de az egyik sem a boldogság.
Bár a köznyelvben azt mondjuk, hogy boldogok vagyunk, amit talán automatikusan hosszabb időre vonatkoztatunk, a boldogságot inkább hasonlítanám a kielégüléshez, amolyan érzelmi kielégülés, egy hirtelen jött lelki lávafolyam. Mindössze néhány pillanat, olykor teljesen váratlan helyzetekben. Akár összekeverhetnénk egy intenzívebb öröm érzésével, pedig élesen elválasztható a kettő. Tudom, ez furcsán hangozhat, de ez a saját tapasztalatom. Azt mondanám, ez egy pillanatnyi lelkiállapot, amit fizikailag és érzékelek. Leginkább úgy tudnám körbeírni a leírhatatlant, hogy hihetetlen nyugalom száll meg, mégis egyetlen vagy néhány pillanatig, megemelkedik a pulzus egy hirtelen jött gondolatra, aminek a tárgya bárki vagy bármi lehet, majd elönt valamiféle melegség és ahogy szertefoszlik, visszatér a nyugalom. Mintha a belsőmben hirtelen egy vulkán törne fel és elárasztaná lávával a környéket, vagyis a mellkasomtól a fejem búbjáig emelkedne, ami lefelé ismét elcsendesedik. Ugyan nálam ebben mindig nagy szerepe van a szeretetnek és az örömnek, mégis összetettebb annál. Amikor boldog vagyok, legszívesebben megölelném a világot. :D
Rengeteg dolog van, ami örömöt okoz, és ezek talán megágyaznak a boldogságnak, de amikor eljutok a boldogság érzéséhez, azt mindig egyetlen dolog váltja ki. Mivel nemrég történt a legutóbbi, tökéletesen emlékszem, ahogy álltam a picurka házunk nappalijában, a párom épp kiment, miután a szokásos poénjait zúdította rám, én pedig ahogy utánanéztem az ablakon át, arra gondoltam, mennyire jó ez így. Abban a pillanatban tört rám az érzés, és igen, ezután biztos is vagyok benne, tényleg jó ez így. Ettől függetlenül nem kizárólag a párkapcsolatom miatt voltam boldog korábban. Megesett, amikor az egyik rendezvényünkön csak körbe néztem, és tudatosult bennem, minden oké, simán mennek a dolgok. Elég volt ennyi, hogy pillanatok alatt átéljem.
Bár a boldogság egy csodás érzés, azt hiszem, kifejezetten megnyugtató, hogy nem vagyok boldog folyamatosan. (Ki bírná azt vérnyomáscsökkentővel? :D ) Jó megélni néhány pillanatra, de nem tudnék mit kezdeni vele hosszú távon. Jobb örülni és örömöt szerezni másoknak, és néha érezni ezt a különleges lelki elégedettséget. (Tényleg olyan, akár a fizikai kielégülés, mert bár az is klassz dolog, de ha folyamatosan részem lenne benne, hosszabb idő után az már nagyon fárasztó és kellemetlen volna. Jóból is megárt a sok?)
Azt gondolom, ha az életemben ott vannak a kisebb-nagyobb örömök, az általános elêgedettség, már nem is annyira érdekes ez a kicsit túlmisztifikált és agyonemlegetett boldogság. Ez csak egy apró, különleges adaléka az életnek hívott levesnek, de enélkül is működhetnek a dolgok az életemben, érezhetem jól magam, nem érzem úgy, hogy hajszolnom kellene.
Ui.: A posztot nem véletlenül időzítettem az év utolsó napjára. Szeretném pozitívan befejezni az évet a blogon, és egy kis lökést adni az új év felé minden kedves olvasómnak. Kívánom, mindannyian érezzétek jól magatokat az új évben, és jövő ilyenkor, elégedetten gondoljatok vissza 2026-ra! 💗
Megjegyzések
Megjegyzés küldése