Gesztenyepüré

Hideg és ködös az idő napok óta. Ilyenkor már a pulóver ujjait a saját ujjaim végéig húzom, ha tehetem két garbóban megyek ki a lakásból. Nem túlzom el a dolgokat, csak nem igazán szeretem a kabátokat, és inkább öltözöm rétegesen, akár több pulóvert húzva, minthogy kabátban kelljen feszengenem.

Ez az időjárás már inkább a tél hírnöke, ami be-bekopogtat néha korábban, mint a naptárban. Megvan ennek is a maga szépsége, bár az ember hajlamos nem észre venni. Ilyenkor jólesik bekuckózni egy takaróba, és a melegből tekinteni ki a homályba akár egy teával, egy pohár kakaóval vagy forró kávéval. Ilyenkor kezdődik nálunk az édesség szezon. Az év többi időszakában ritkán eszem édességeket, de a novembertől februárig tartó hónapokban néha engedek a csábításnak.

Az örök kedvenc pedig a címben is említett gesztenyepüré. Mondhatnám, hogy visszahozza a gyerekkorom, de valójában inkább a saját gyerekeimmel töltött közös időt. Amikor körbeülték az asztalt, és csillogó szemmel nézték, ahogy felvertem a tejszínt, majd reszeltem a gesztenyemasszát, azután tolták elém sorban a tálkájukat, és csendben, mosolyogva várták az édességet. Már maga az a csend, ami abban a pár percben a házra ült, amikor nem a csacsogásuktól volt hangos, hanem a várakozás csendje telepedett  az otthonunkra.

Jó volt az a csend, ahogy a gyerekek boldog mosolya, amikor átvették a saját tálkájukat, és a kiskanalat apró kezükkel  marokra fogva ették a gesztenyepürét, közben pedig vájatokat csináltak a jégkunyhó-szerű dombocskába. Néha pingvineket képzeltek oda, máskor jegesmedvét, vagy bármi mást, amit szárnyaló gondolataik kitaláltak. A csend hamar elszállt, de a helyét betöltötte a képzelet által született mese, amiket ott az asztalnál szőttek egymásba. Ezt jelenti számomra a gesztenyepüré ma is, amikor már felnőttek, és ők talán már nem is emlékeznek ezekre az apróságnak tűnő kis csodákra.