Bárki azt gondolhatja, hogy maga az írás mint cselekvés -és itt nem a kreatív oldalára gondolok- nem nagy szám, egy szükséges dolog, amit még mindig nem tudunk teljesen kikerülni. Aztán itt vagyok én, aki -bár furán hangozhat- nagyon szeretek írni. Nem kizárólag történeteket, hanem bármit, akár másolni is.
Ez a meghatározhatatlan, már-már furcsának tekinthető szenvedély, hasonló a rajzoláshoz. Alkalmanként úgy érzem, szükségem van arra az érzésre, amivel a kézírás jár. Na persze nem a nagy mennyiséggel járó görcsökre vagy fáradtságra gondolok. Szeretem, ahogy a toll siklik a papírlapon, és a kezem által betűk formálódnak. Miért? Ki tudja, ez még számomra is rejtély, bár vannak azért sejtéseim, vajon miért alakulhatott így.
Iskolás koromban is sokat írtam, gyakran nem értették meg mások, miért teszem. Igaz, sokat segített a tanulásban, mert míg másoknak volt két-három füzetük nyolcféle órára, addig nekem tizenhat. Mindig dupla füzettel jártam órákra, amivel eléggé kilógtam a sorból. Volt egy sulis füzetem, amibe nagyon gyorsan tudtam írni, sosem maradtam le órán. Volt egy olyan írásképem ezekben a füzetekben, amiket senki sem tudott megfejteni, kizárólag én. Otthon aztán átmásoltam a másik füzetbe már sokkal olvashatóbban és rendszerezettebben, átláthatóbban. Mire volt ez jó? Részben amikor valamelyik osztálytárs hiányzott, volt miből lemásolni az anyagot érthetően, vagy órák előtt átolvasni nyilván a "szebb" füzetből próbálkoztam, de jól jött akkor is, amikor a tanárok beszedték a füzeteket, mert ellenőrizték, minden megvan-e. Azt hiszem, sejthető milyen reakciókat kaptam a tanári oldalról. :D Igen, ilyen szempontból strébernek is hívhatott bárki, de ez az ismétlés miatt volt, hisz egyszer hallottam, leírtam a suliban, majd otthon elolvastam és újra leírtam. Nekem erre kellett, az anyag memorizálásához, megértéséhez, az ismétléshez. Magamtól jöttem rá mire van szükségem a hatékonyabb tanuláshoz, és ez volt az egyik, ami bevált. Az íráshoz sikerélmények kapcsolódnak.
Tervezem, ha egyszer végre sikerül leállnom kis időre a gépi írással, elkezdem kimásolni a regényeimet, csak hogy legyenek meg papíron is a saját kézírásommal. Bár sokak szerint szépen írok, szerintem pusztán átlagosan, viszont olvashatóan, ami számomra leginkább számít. Talán azt hihetik mások, hogy ez valami önimádat lehet nálam, amiért a könyveimet kézzel is le akarom írni, pedig nem az. Egyrészt a kézirat sokkal egyedibb és valódibb, mint bármilyen gépelt változat, másrészt pedig mindig is szerettem a papírra vetett szövegeket. Régen sokat leveleztem, írtam képeslapokat, és bár mára ezek kikoptak, nagyon hiányoznak. Ha tehetném, szívesen leveleznék másokkal ma is, de a technika, az azonnaliság olyan méreteket öltött, mindenki gyorsan akarja letudni az információk átadását, ezzel pedig túlságosan ellaposodott az írás mint örömforrás, és figyelmesség a másik ember irányába. Maradtak a gépelt szavak, amik sablonos betűkből állnak, és nem engedik láttatni a valódi ember egyediségét mögöttük.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése