Születésemkor kaptam egy nevet, amit sosem bírtam megszeretni. Bár mások szerint szép, és/vagy különleges, nekem mindig egy macera volt. Megszoktam, de a mai napig utálom, ha így szólítanak, pedig nehéz másképp hívni, mert nem egy becézhető név. Legalábbis ezt hittem, míg mások el nem kezdtek másként hívni.
A poén ebben az, hogy ezeket a beceneveket teljesen más nevekhez kötik az emberek. Talán épp emiatt kedveltem meg őket, és ma is jobban szeretem bármelyiket, mint a saját keresztnevemet. A közösségi médiában ugyan az eredetit használom, de ennek is megvan az egyszerű oka, ami ugyanaz, miért nem pakolom ki a kedvenceimet a netre. Ha egyszer elkapna gépszíj, és arra vetemednék, hogy jelszónak használjam bármelyiket, nem igazán lesz honnan előásni mások számára. Bár korábban írtam már a jelszó választásaimról, azért én is öregszem, sosem tudni, mennyire épülök le úgy 20-30 év múlva.
Azt hiszem, ez a poszt egy kis magyarázat is arra, miért használom a blogokban az Oli nevet. Nem egy egyszerű kitalált név, hanem valamilyen szinten kapcsolódik hozzám, amit aztán sokkal jobban megszerettem, mint bármelyik másikat. Ezért kezdtem el ezzel a névvel írni, mert ahogy az írás a kedvenc hobbim, úgy ez a név is a kedvencem mind közül.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése