Ugrás a fő tartalomra

Alkalmazkodni kell a változásokhoz

Öregszünk. Nagy dolog! -mondhatnánk, és amúgy alapjában véve tényleg az, hisz ez az élet rendje. Csakhogy amíg fiatal voltam, fel sem tűntek olyan apróságok, amiken ma már sokat rugózok. Ilyen például a szekrények elosztása, de főleg a nyithatóságuk.

Ahogy azt már korábban írtam, előnyben részesítem a zárt szekrényeket a polcoknál, de most nem kimondottan erről lesz szó. Bár már megvan a konyhabútorunk terve, és tényleg minden oké rajta, mert ahányszor ránéztem az utóbbi hónapokban, semmin sem akartam változtatni, egy aprócska részlet mégis változtatásra szorul. Ugyan ez nem látható, de mégiscsak változás. Egyik nap, ahogy a konyhában tettem-vettem, folyton zavartak az ajtók. (Amúgy is hajlamos vagyok mindenem összeverni a bútorokban.) Aztán amikor kisikáltam a polcokat, de előtte ki kellett szednem a hátsó részeken tárolt edényeket, akkor pattant a szikra az agyamban. Úgy döntöttem, a nyitható ajtók helyett kihúzható fiókok kerülnek mindenhová, előlaphoz rögzített fémráccsal. Ez jelentősen megkönnyíti majd az alsó és felső részek pakolását is, hisz mindkét oldalról betehetők lesznek az edények, tányérok, vagy akár a főzőeszközök, konyharuhák stb.

Tudom, ez nem valami újdonság, de egészen mostanáig mindig nyitható szekrényajtókban gondolkodtam, meg sem fordult a fejemben, hogy a nagyobb edények alá is fiókokat tegyek. Miután "átnyálaztam" az internetet, és ráleltem azokra a fiókcsúszókra, amik akár 45 kg-ot is bírnak, kétségem sem maradt, mi a megoldás a problémámra.

Első helyre került a kényelem és a biztonság így karöltve egymással. Megint előtört a problémamegoldásom, és sikerült valami olyat találnom, ami jelentősen megkönnyíti majd a mindennapjaimat akkor is, amikor a mostaninál rosszabb egészségügyi helyzetben leszek. Igaz, akkor nem foghatom majd rá a derékfájásra, hogy amiatt nem főztem ;D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride hónap van

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Az a fránya időjárás

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

A szőlőlugas

Már nem emlékszem pontosan, vajon írtam-e valaha arról, hogy a nagyszülők hiánya miatt gyermekkorom nyarait az anyai nagyanyám húgánál töltöttem falun. Ő volt a pótnagyim, és azt hiszem, sosem kívánhattam volna jobb nagyit nála. Szigorú volt, mégis kedves, rengeteget köszönhetek neki, sokat tanultam tőle.  Sosem felejtem el, hányszor töröltette el velem újra és újra az üvegpoharakat, mert még mindig talált rajta akárcsak egy apró foltot is. Azóta is eszembe jut, ahányszor csak kiszedem a poharakat a mosogatógépből, és látom a rajta maradt cseppek nyomait. Szinte hallom a hangját, és lelki szemeim előtt látom a pillantását, ahogy mondaná: ez még nem tiszta, töröld csak fényesre! Talán régen kevésbé mondtam volna rá, de ma már a szép emlékeim közt őrzöm. Bár mindig szegények voltak, és emlékeim szerint még a faluból sem tette ki a lábát önként soha, messze földön (de legalábbis a faluban) híres volt az udvara. Rettenetesen sok virágot ültetett minden évben, amit aztán nyaranta velem ...