Ugrás a fő tartalomra

Pályát tévesztettem

Ma reggel komolyabban elgondolkodtam, mennyire más lehetne az életem, ha egy egészen kicsit is extrovertált lennék, és elő tudnám adni a velem történteket. Ha mással nem, a balfaszkodásaimmal hülyére kereshetném magam.

Na és ez nyilván megint egy "csodás" reggeli indulásból ered. Hajnalban jött az ihlet, hogy gyors kaja, meg nem kell hozzá sok minden, régen is volt, párom is szereti, na meg kellemes illat lesz idebenn, ha nem is tudok időben kiszellőztetni, ráadásul nem fűtöm fel vele a lakást, hát legyen császármorzsa. Amint ez a fantasztikus szikra lángra kapott a fejemben, felnyúltam a búzadaráért a szekrényben, hogy előbb feltöltsem a tartót. Itt kezdődött a "jel", hogy ma nagyon nem kellene belevágnom ebbe, de miért is ne hagynám figyelmen kívül, hisz oly gyorsan és határozottan kitaláltam, mi baj lehet belőle. Tehát a zacskó kicsúszott a kezemből és fejtetőre fordult, amitől a dara egy része az arcomban landolt, mielőtt sikerült "vakon" visszafordítanom. Kicsit megcsúszott a papucsom is a padlóra hulló darától, meg csináltam breaktánchoz hasonlatos figurákat, de végül megúsztam ficamok nélkül. Megint. Ha a szemész tudná, mi minden landolt már a szememben, azon csodálkozna, hogy még látok. Na de visszatérve az eredeti mondanivalóra, hősünk, azaz én, nem elégedtem meg ennyivel, gyorsan nekiálltam bekeverni az alapanyagokat, hisz ha alapból nem is egy pepecselős munka, azért órákig kell áztatni a darát. Hja, kérem? Fél kiló dara landolt a folyékony hozzávalókban. Nem szedtem ki, inkább adtam még hozzá a tojásból és tejből egy újabb adagot. A kis adagocskából lett egy utcányi embernek való, de legalábbis annyi biztos, amivel végigkínálhatom az összes szomszédot. S lám, így fogy el majd' 1 kiló dara egy kétszemélyes háztartásban egyetlen alkalommal. (Amúgy meg évente kb. 2 kg)

Persze tudom, nem olyan hatalmas probléma, részben mert mások is csinálnak hasonlókat, de velem újabban egyre gyakrabban történik, pedig épp emiatt figyelek jobban. Mindegy, túléltem, de elgondolkodtam, ez az aprócska szelete az életemnek, valószínűleg bekerül a most készülő regényembe.


Ui.: Így a végére megjegyzésként, a császármorzsa nálam csak max. pánik kaja, mert az minden de nem rendes étel. Nagyon-nagyon kétségbe vagyok esve, ha már ez jut eszembe :"D

Ui.2: Tegnap egy batár nagy bogár darabolódott fel a kocsi lehúzott ablakán, aminek pár apró darabja az arcomban kötött ki vezetés közben. Szerencsére napszemüvegben vezetek, így akkor megvédte a szemem. Lehet, ezentúl inkább megfőlök a kocsiban a saját levemben, de nem húzom le az ablakot.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Különleges nevek

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...