Ugrás a fő tartalomra

Pályát tévesztettem

Ma reggel komolyabban elgondolkodtam, mennyire más lehetne az életem, ha egy egészen kicsit is extrovertált lennék, és elő tudnám adni a velem történteket. Ha mással nem, a balfaszkodásaimmal hülyére kereshetném magam.

Na és ez nyilván megint egy "csodás" reggeli indulásból ered. Hajnalban jött az ihlet, hogy gyors kaja, meg nem kell hozzá sok minden, régen is volt, párom is szereti, na meg kellemes illat lesz idebenn, ha nem is tudok időben kiszellőztetni, ráadásul nem fűtöm fel vele a lakást, hát legyen császármorzsa. Amint ez a fantasztikus szikra lángra kapott a fejemben, felnyúltam a búzadaráért a szekrényben, hogy előbb feltöltsem a tartót. Itt kezdődött a "jel", hogy ma nagyon nem kellene belevágnom ebbe, de miért is ne hagynám figyelmen kívül, hisz oly gyorsan és határozottan kitaláltam, mi baj lehet belőle. Tehát a zacskó kicsúszott a kezemből és fejtetőre fordult, amitől a dara egy része az arcomban landolt, mielőtt sikerült "vakon" visszafordítanom. Kicsit megcsúszott a papucsom is a padlóra hulló darától, meg csináltam breaktánchoz hasonlatos figurákat, de végül megúsztam ficamok nélkül. Megint. Ha a szemész tudná, mi minden landolt már a szememben, azon csodálkozna, hogy még látok. Na de visszatérve az eredeti mondanivalóra, hősünk, azaz én, nem elégedtem meg ennyivel, gyorsan nekiálltam bekeverni az alapanyagokat, hisz ha alapból nem is egy pepecselős munka, azért órákig kell áztatni a darát. Hja, kérem? Fél kiló dara landolt a folyékony hozzávalókban. Nem szedtem ki, inkább adtam még hozzá a tojásból és tejből egy újabb adagot. A kis adagocskából lett egy utcányi embernek való, de legalábbis annyi biztos, amivel végigkínálhatom az összes szomszédot. S lám, így fogy el majd' 1 kiló dara egy kétszemélyes háztartásban egyetlen alkalommal. (Amúgy meg évente kb. 2 kg)

Persze tudom, nem olyan hatalmas probléma, részben mert mások is csinálnak hasonlókat, de velem újabban egyre gyakrabban történik, pedig épp emiatt figyelek jobban. Mindegy, túléltem, de elgondolkodtam, ez az aprócska szelete az életemnek, valószínűleg bekerül a most készülő regényembe.


Ui.: Így a végére megjegyzésként, a császármorzsa nálam csak max. pánik kaja, mert az minden de nem rendes étel. Nagyon-nagyon kétségbe vagyok esve, ha már ez jut eszembe :"D

Ui.2: Tegnap egy batár nagy bogár darabolódott fel a kocsi lehúzott ablakán, aminek pár apró darabja az arcomban kötött ki vezetés közben. Szerencsére napszemüvegben vezetek, így akkor megvédte a szemem. Lehet, ezentúl inkább megfőlök a kocsiban a saját levemben, de nem húzom le az ablakot.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új kedvenc szín

Korábban írtam már, szeretem a színeket, és szívesen kísérletezek velük. A festést letudtuk, és mivel a falakat első festésként fehérre kentük, máshogy próbálunk színeket vinni a házba. Múlt hétvégén leparkettáztunk, de a szegélyeket magunk csináljuk, és ehhez kellett festék. Kétféle parkettát tettünk le, az egyik egy barna tölgy szín, a másik egy szürkésbarna, szintén tölgy, de kicsit másképp erezett. A szegély alapja egy 9x2 centiméteres fenyő deszka, amiből kimartuk a parketták helyét. A parkettákat levágjuk 6 centi szélesekre, és azt ragasztjuk fel a hordozó fenyő deszkára, aminek a felső 3 centije hozzá passzoló színes lesz. A festékkel aztán kicsit bajban voltunk, mert két teljesen más árnyalat, így alapvetően két különböző színben gondolkodtunk. Mivel használtunk már Remmers Deckfarbe festéket, úgy gondoltuk, annak színeiből választunk. Eleinte az antracit és a dió került szóba, aztán addig-addig szemeztem a dohány színnel, hogy úgy döntöttem, kipróbáljuk azt. Beletrafáltam, ugy...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »

Hurrá, festünk!

Volt itt már szó arról, hogy a rajz és a festés közel áll hozzám, de igazából egyszerűen imádok festeni. Persze leginkább saját képeket, viszont nem vászonra. A falfestés az, amit bárhol és bármikor szívesen csinálok, csak legyen egy fehér alapom, meg némi temperám és ecsetem. Bár jelenleg nem épp erről a festésről esik szó (egyelőre), egy mozgalmas időszakon vagyok túl, mert az építkezés újra és újra hozza a lehetőséget eme munkákra, ami nyilván a kedvencem az összes közül, és nem csak amiatt, mert ez már egyike a befejező műveleteknek. Közben pedig lehet izmosodni is. Tudom-tudom, csak egy hengert kell húzkodni a falon, mi abban a megerőltető, ugye? Azért közel 100 négyzetméter plafon, plusz a falak alapozása és háromszori festése azért már nem csak egy kis hengerezés. Nem egyedül csinálom, így megoszlik, de azért rendesen elfáradok a nap végére, nem kell altató. Ilyenkor mindig úgy érzem, valami új izomköteget találtam magamon, pedig nyilván nem, csak eddig ellustultak. Pár napig fá...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »

Az ízlés szabadsága

Néha nagyokat nevetek, amikor ütközik mások ízlése. Leginkább akkor, ha helyén kezelik az ilyesfajta különbözőségeket, és inkább viccesen szócsatáznak az épp adott témáról, mintsem vérre menő harcias válasznyilakat dobálva próbálják ráerőltetni a saját igazukat a másik félre. Tapasztalataim azt mutatják, igenis pozitív az, ha az embereknek különbözőek az ízléseik. Sok esetben akár a párkapcsolatban. Izgalmasabb összehozni két különböző ízlést, és kompromisszumot találni.  Ugyanakkor hozzá kell tennem, a különbözőségek az ízlés terén úgy lesznek könnyen áthidalhatók, ha vannak közös nevezők is. Persze ehhez ismernünk kell a másikat. Aztán ott vannak a különféle használati tárgyak, és mennyire jó már, hogy nem minden egyforma méretű (ahogy az emberek sem egyforma magasak pl.), vagy színű, formájú stb. Van választék, nem dög unalom végigmenni az utcán és mindenhol ugyanazt látni, vagy minden házban ugyanolyan berendezést találni, és még hosszasan sorolhatnám. Na és ott van a változás ...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »