Ugrás a fő tartalomra

Nem minden felejthető

Vannak olyan dolgok, történések az ember életében, amit sosem képes elfelejteni. Ezek lehetnek jók és rosszak is, a lényeg, valamiben meghatározó szerepet játszanak, ezért nem felejtjük el őket. Igen, nyilván nekem is van néhány, de egyetlen egy olyan, ami életem végéig elkísér, mert egy nagyon egyszerű mindennapi dologhoz köthető.

Talán nevetségesnek tűnhet nyafogni olyanon, mint a felmosás. Miről is van szó pontosan? Legtöbb alkalommal meg kell szakítanom, vagy újrakezdenem, mert vagy a párom, vagy a család más tagja biztosan épp akkor lép be az ajtón, amikor fél lakás még hátravan, vagy épp végeztem és még vizes minden. Ez nem is akkora dolog, ugye? Valóban nem, és nem is esik nehezemre akár újra feltörölni, sőt szóvá sem teszem.

Na de akkor mi itt a bibi? Az emlékek. Azok, amik nagyon-nagyon rég történtek, amit sosem lehet feldolgozni, és ami minden egyes felmosáskor emlékeztet a történtekre. Nem fogom újra leírni, mert aki szeretné, az elolvashatja az Irkán az ötpercesek közt, ott van tömören (nagyon apró változtatásokkal) az az újra és újra fájdalmat okozó emlék.

Néha csak sok. Egy-egy rossz napon, amikor más is összejön, nehezebb túllépni a múlton. Azon, amelyikben egy egyszerű felmosás- és talán az utána történtek folyománya ekkora trauma.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »

Különleges nevek

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...
Megjegyzés küldése
Olvass tovább »