Mostanában kicsit többet töltöm az időmet kórházban látogatóként, mint azt szeretném. Ennek viszont van néha kellemes hozadéka is, mint amikor megismerek értelmes és érdekes embereket.
Ez történt tegnap is, amikor egy idős, de szellemiekben nagyon eleven hölggyel beszélgettem, aki anyám szobatársaként becsatlakozott a beszélgetésünkbe. Nem bántam, mert jó beszélgetőpartner volt, és elég tág látókörű, akit észrevehetően rengeteg dolog érdekelt a világból. Ritkán esik meg velem, hogy valakivel ennyire könnyen beszélgetek, de vele sikerült. Amellett, hogy a szokásos család téma felmerült, szó esett a környezetvédelemről, a történelemről -benne a politikáról, amely témát amúgy szinte mindig kerülöm- és mindenféle vicces dolgokról, amik megtörténtek velünk. Aztán amikor azt találtam mondani neki, hogy a régi butaságaink miatt nevetünk most ilyen nagyokat, mert bár nyomot hagynak bennünk, mégis az idő viccet csinált belőlük, akkor elgondolkodott, majd egyetértőn bólogatott.
Ritkán beszélgetek ilyen jót ismeretlenekkel ennyire rövid idő alatt, de azt hiszem, ha nem találkoznánk többet, ő bizonyos szempontból akkor is nyomot hagyott bennem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése