Kertészkedem kint és bent

Az élet körforgása, valami elmúlik, ezzel egy időben valami születik. Ez jutott eszembe a növényeimről, amikkel néha megharcolok.

Tavaly vásároltam néhány szépséget, és alig vártam, hogy kicsit nőjenek, erősödjenek, és virágozzanak. Nem számítottam azonnali virágzásra, ki tudom várni az időt, amikor végre teljes pompájukban ragyognak. Aztán úgy adódott, a dipladenia, a bugás hortenzia és a mocsári hibiszkusz is virágba borult a klemátisz mellett. Egyik a másik után hozta a virágokat, és szinte kétnaponta leptek meg felváltva újabb csodákkal.

Aztán ahogy azt írták, szépen visszametszettem amiket kellett. Beköszöntött a tél, eltettem őket fagymentes, de világos helyre, és alig vártam a tavaszt, amikor ismét kitehetem őket.

Ugyanakkor a benti küszködős növényeimet próbáltam megmenteni, mert az előző telet eléggé megsínylették, így változtattam néhány öntözési szokáson, közben ültettem avokádót, amiből bár mindhárom gyökeret eresztett, végül kettő hajtott ki, és növesztett leveleket.

Míg a benti növények nagyjából rendbejöttek, a kintieknél nem volt ekkora szerencsém. Épp azok közül pusztultak el, amik tavaly virágoztak. A dipladenia és a hortenzia sem élte túl, a csengőbojtból is csak az egyik, labdarózsából a 3-ból 2 maradt meg, ők viszont telis-tele vannak virággal, bár még csak 30 centisek. A mocsári hibiszkusz még jelenleg is kétséges, mintha látnék a tövénél hajtást, de talán már csak beképzelem, annyira szeretném megmenteni.

A növények életben tartása is egy folyamatos harc, és bár nekem nagyon tud fájni, ha valamit nem sikerül megmentenem, azért többségében pozitív tapasztalataim vannak. Na meg hihetetlenül jót tesz a lelkemnek, amire már felnőtt fejjel jöttem rá.

Ugyanitt egy apró megjegyzés: azt hittem, végük a páfrányaimnak, teljesen kifeküdtek és megbarnultak, aztán egyszer csak elkezdtek újra zöldre váltani. MAGIC! :D

Teszek ide pár képet azokról, amiket már nem menthetek meg, és amiket (talán) sikerült megmentenem. (A fotók tavaly készültek.)