Ugrás a fő tartalomra

Amikor a laptoptartóból újra tervezőasztal lesz

Életem egyik óriási csodája, hogy imádok tervezni. Nem fogom felsorolni, hogy mi mindent terveztem már, mert elég hosszú lenne a lista. Ami viszont most megint terítéken van, az a bútor.

Nem kicsi a kihívás, amikor egy "nemszeretem" helyiséget kell bebútorozni, történetesen egy amerikaikonyhás nappalit. Sokat törtem a fejem a két tér elválasztásán, mert sehogy sem akart tetszeni, bármit is találtam ki. Aztán jött egy pici szikra, egy lámpa ötlete, és azonnal hozta is magával a többit, amit korábban teljesen máshogy képzeltem el. Na és honnan indult a gondolat? Onnan, hogy nem szeretem a hagyományos plafonról lógó lámpákat, vagy ahogy régen mondtuk, csillárokat. Bár most nagy divat a plafonba épített led lámpa, olyan elnyűttnek tűnt már, azt sem akartam. Úgy gondoltam, a falakon körben visszük végig a ledet, és a két (nyitott) helyiség találkozásánál a térelválasztó bútor szélébe építünk egy magas-, plafonig érő lámpát. Na és hogy milyen lesz? Készítek egy üvegfalú dobozt fa szegéllyel, aminek az aljába hagyományos, négyzet alakú led lámpát építek. Az üveget bevonom tiffany mintás fóliával (amíg nem lesz igazi tiffany mintás üveg hozzá). Ebből a lámpából indult ki a bútor stílusa, formája, hogy igazodjon a színekhez és magához a lámpához.

Most pedig miután alaposan felmértem a helyiség minden fontos részletét az ablakoktól az ajtónyílásokig, a választóvonaltól a konyhai szerelvényekig, jöhet a nagy munka, a tervezés. Emiatt pedig a laptopot egy időre félreteszem, legalábbis azokra az órákra, míg újra ceruzát és radírt használok a fehér papírlapon a billentyűzet helyett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Különleges nevek

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...