Ugrás a fő tartalomra

Amikor a laptoptartóból újra tervezőasztal lesz

Életem egyik óriási csodája, hogy imádok tervezni. Nem fogom felsorolni, hogy mi mindent terveztem már, mert elég hosszú lenne a lista. Ami viszont most megint terítéken van, az a bútor.

Nem kicsi a kihívás, amikor egy "nemszeretem" helyiséget kell bebútorozni, történetesen egy amerikaikonyhás nappalit. Sokat törtem a fejem a két tér elválasztásán, mert sehogy sem akart tetszeni, bármit is találtam ki. Aztán jött egy pici szikra, egy lámpa ötlete, és azonnal hozta is magával a többit, amit korábban teljesen máshogy képzeltem el. Na és honnan indult a gondolat? Onnan, hogy nem szeretem a hagyományos plafonról lógó lámpákat, vagy ahogy régen mondtuk, csillárokat. Bár most nagy divat a plafonba épített led lámpa, olyan elnyűttnek tűnt már, azt sem akartam. Úgy gondoltam, a falakon körben visszük végig a ledet, és a két (nyitott) helyiség találkozásánál a térelválasztó bútor szélébe építünk egy magas-, plafonig érő lámpát. Na és hogy milyen lesz? Készítek egy üvegfalú dobozt fa szegéllyel, aminek az aljába hagyományos, négyzet alakú led lámpát építek. Az üveget bevonom tiffany mintás fóliával (amíg nem lesz igazi tiffany mintás üveg hozzá). Ebből a lámpából indult ki a bútor stílusa, formája, hogy igazodjon a színekhez és magához a lámpához.

Most pedig miután alaposan felmértem a helyiség minden fontos részletét az ablakoktól az ajtónyílásokig, a választóvonaltól a konyhai szerelvényekig, jöhet a nagy munka, a tervezés. Emiatt pedig a laptopot egy időre félreteszem, legalábbis azokra az órákra, míg újra ceruzát és radírt használok a fehér papírlapon a billentyűzet helyett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride hónap van

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Az a fránya időjárás

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

A szőlőlugas

Már nem emlékszem pontosan, vajon írtam-e valaha arról, hogy a nagyszülők hiánya miatt gyermekkorom nyarait az anyai nagyanyám húgánál töltöttem falun. Ő volt a pótnagyim, és azt hiszem, sosem kívánhattam volna jobb nagyit nála. Szigorú volt, mégis kedves, rengeteget köszönhetek neki, sokat tanultam tőle.  Sosem felejtem el, hányszor töröltette el velem újra és újra az üvegpoharakat, mert még mindig talált rajta akárcsak egy apró foltot is. Azóta is eszembe jut, ahányszor csak kiszedem a poharakat a mosogatógépből, és látom a rajta maradt cseppek nyomait. Szinte hallom a hangját, és lelki szemeim előtt látom a pillantását, ahogy mondaná: ez még nem tiszta, töröld csak fényesre! Talán régen kevésbé mondtam volna rá, de ma már a szép emlékeim közt őrzöm. Bár mindig szegények voltak, és emlékeim szerint még a faluból sem tette ki a lábát önként soha, messze földön (de legalábbis a faluban) híres volt az udvara. Rettenetesen sok virágot ültetett minden évben, amit aztán nyaranta velem ...