Ugrás a fő tartalomra

Kis színes

Attól függetlenül, hogy mennyire minimalista vagyok, irtóra széles az érdeklődési köröm, akárcsak egy színpaletta. Ahogy vonz a mindenféle tervezés, vagy a szép épületek, az autók és motorok, a ruhák és cipők, a bútorok, de itt az írás, a sütés-főzés, a barkácsolás, a kertészet, és még annyi minden, amit hosszan sorolhatnék. Ha tíz életem lenne, sem volna elég arra, hogy mindent megtanuljak ami érdekel, de igyekszem egy kicsit mindegyikbe belekóstolni. Na jó, az autók és motorok csak design szinten érintenek meg, a technika mögötte kevésbé. Ugyanakkor egy mechanikus óra belsejét hosszasan tudnám csodálni. Amiket már sikerült kipróbálnom és megtanulnom egy bizonyos szintig, azokat általában jól is csinálom. Épp olyan gyorsan dobok össze egy raklapot szegbelövővel, mint amilyen gyorsan megtervezek egy belső teret, vagy glettelek be egy falat, varrok meg egy egyszerűbb ruhát, vagy készítek egy intarziát. Így, ebben a sorrendben leírva eléggé káosznak tűnik még számomra is.

Itt van ez a hatalmas érdeklődési kör, és néha teljesen elveszek benne. Nem akarok valamit túl hosszú időn keresztül csinálni, mert attól úgy érzem magam, mintha egy dobozba lennék zárva, én pedig nem szeretném ezt érezni. Ki szeretnék próbálni mindenfélét amire csak lehetőségem nyílik, de ez azzal jár, hogy folyamatosan változtatnom és változnom is kell. Közben meg irtózom bármiféle változástól. Tudom furcsa, de ezért lépek ki folyamatosan a komfortzónámból. Egy alapítványnál eltöltött tíz évem volt a legjobb élményem, mert annyira sokrétű munkám volt, sosem untam bele. Egy helyen kiélhettem azt a fajta sokszínűséget, ami mind itt van bennem, és amivel a legtöbb helyen nem is tudnak mit kezdeni, közben segíthettem másoknak. Bár kénytelen voltam olyan dolgokban részt venni, amik irtó messze estek a komfortzónámtól, hihetetlenül sokat tanultam általuk.

Amikor ezen az egészen elgondolkodtam, végül arra a következtetésre jutottam, hogy talán a sivár gyerekkorom hozta ezt magával. A pénztelenség miatti ingerszegény környezet amiben felnőttem, ahol nem élhettem ki a kíváncsiságom és az alkotói készségeim nagy részét. Más válaszom nincs erre a sokszínű érdeklődésre.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Különleges nevek

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...