Ugrás a fő tartalomra

Kis színes

Attól függetlenül, hogy mennyire minimalista vagyok, irtóra széles az érdeklődési köröm, akárcsak egy színpaletta. Ahogy vonz a mindenféle tervezés, vagy a szép épületek, az autók és motorok, a ruhák és cipők, a bútorok, de itt az írás, a sütés-főzés, a barkácsolás, a kertészet, és még annyi minden, amit hosszan sorolhatnék. Ha tíz életem lenne, sem volna elég arra, hogy mindent megtanuljak ami érdekel, de igyekszem egy kicsit mindegyikbe belekóstolni. Na jó, az autók és motorok csak design szinten érintenek meg, a technika mögötte kevésbé. Ugyanakkor egy mechanikus óra belsejét hosszasan tudnám csodálni. Amiket már sikerült kipróbálnom és megtanulnom egy bizonyos szintig, azokat általában jól is csinálom. Épp olyan gyorsan dobok össze egy raklapot szegbelövővel, mint amilyen gyorsan megtervezek egy belső teret, vagy glettelek be egy falat, varrok meg egy egyszerűbb ruhát, vagy készítek egy intarziát. Így, ebben a sorrendben leírva eléggé káosznak tűnik még számomra is.

Itt van ez a hatalmas érdeklődési kör, és néha teljesen elveszek benne. Nem akarok valamit túl hosszú időn keresztül csinálni, mert attól úgy érzem magam, mintha egy dobozba lennék zárva, én pedig nem szeretném ezt érezni. Ki szeretnék próbálni mindenfélét amire csak lehetőségem nyílik, de ez azzal jár, hogy folyamatosan változtatnom és változnom is kell. Közben meg irtózom bármiféle változástól. Tudom furcsa, de ezért lépek ki folyamatosan a komfortzónámból. Egy alapítványnál eltöltött tíz évem volt a legjobb élményem, mert annyira sokrétű munkám volt, sosem untam bele. Egy helyen kiélhettem azt a fajta sokszínűséget, ami mind itt van bennem, és amivel a legtöbb helyen nem is tudnak mit kezdeni, közben segíthettem másoknak. Bár kénytelen voltam olyan dolgokban részt venni, amik irtó messze estek a komfortzónámtól, hihetetlenül sokat tanultam általuk.

Amikor ezen az egészen elgondolkodtam, végül arra a következtetésre jutottam, hogy talán a sivár gyerekkorom hozta ezt magával. A pénztelenség miatti ingerszegény környezet amiben felnőttem, ahol nem élhettem ki a kíváncsiságom és az alkotói készségeim nagy részét. Más válaszom nincs erre a sokszínű érdeklődésre.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride hónap van

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Az a fránya időjárás

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

A szőlőlugas

Már nem emlékszem pontosan, vajon írtam-e valaha arról, hogy a nagyszülők hiánya miatt gyermekkorom nyarait az anyai nagyanyám húgánál töltöttem falun. Ő volt a pótnagyim, és azt hiszem, sosem kívánhattam volna jobb nagyit nála. Szigorú volt, mégis kedves, rengeteget köszönhetek neki, sokat tanultam tőle.  Sosem felejtem el, hányszor töröltette el velem újra és újra az üvegpoharakat, mert még mindig talált rajta akárcsak egy apró foltot is. Azóta is eszembe jut, ahányszor csak kiszedem a poharakat a mosogatógépből, és látom a rajta maradt cseppek nyomait. Szinte hallom a hangját, és lelki szemeim előtt látom a pillantását, ahogy mondaná: ez még nem tiszta, töröld csak fényesre! Talán régen kevésbé mondtam volna rá, de ma már a szép emlékeim közt őrzöm. Bár mindig szegények voltak, és emlékeim szerint még a faluból sem tette ki a lábát önként soha, messze földön (de legalábbis a faluban) híres volt az udvara. Rettenetesen sok virágot ültetett minden évben, amit aztán nyaranta velem ...