Ugrás a fő tartalomra

Csetreszek

Szeretnék még pár polcot a lakásba, és innen indult az a gondolatmenet, aminek a végén eljutottam a csetreszekhez. Gondolom mindenki tudja miről van szó, de ha mégsem: olyan kisebb tárgyakról, amiket nem használunk semmire, csak kitesszük őket porosodni a polcokra. Nevezhetném kacatoknak is, de az talán kicsit túlzás lenne, mert nyilván vannak szemet gyönyörködtető darabok is.

Gyerekkorom óta utálom a csetreszeket, az oka pedig rém egyszerű: nekem kellett takarítanom őket, na meg a polcokat is, amiken sorakoztak. Amúgy sem vagyok oda semmiért, aminek nincs valami rendeltetése, amiket nem lehet hasznosan felhasználni valamire, csak úgy vannak és odabiggyesztik asztalra, polcra, akárhova. Szinte tikkel a szemem ha azt látom, valakinek sok hasonlója van, bár nem tisztem bárkit is megbélyegezni amiatt, hogy mást kedvel mint én. Talán épp a csetreszek miatt vagyok zárt szekrény kedvelő. Oké, a növényeket nyilván nem tehetem ilyen helyre, de azok élőlények, náluk nem bánom a portalanítást. 

Persze tudom, esztétikai hatása is van a jól megtervezett és szépen elrendezett tárgyaknak, mégis jobban szeretem ha a lakás letisztult és egyszerű, semmi csetresz (kacat) nem zavar. Így a végére idebiggyeszteném, hogy a festmények és fotók számomra nem a csetresz kategóriába tartoznak (ha a falon vannak :D).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Különleges nevek

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...