Egész életemben szerettem olvasni, rengeteg könyv fordult meg a kezeim közt, főleg tizen-, huszonéves koromban. Aztán ahogy telt az idő, felváltották a gyerekeknek felolvasott könyvek, majd egy idő után lecsökkent a számuk úgy évi 8-10-re. Nem vagyok rá büszke, de az az igazság, időm sem nagyon volt olvasni. Mindig csinálok valamit, mert nem szeretek unatkozni, és az olvasás egy eléggé passzív tevékenység, amit néha elpocsékolt időnek érzek. Nem, nem az. Hiába érzem így, belül nagyon is tudom, hogy egy jó könyv sosem számít annak.
Aztán jött az írás, ami hirtelen minden apró szabadidőm lekötötte. Mellette újra kellett olvasnom a könyveim, hogy javíthassam a hibákat, így esett meg, hogy pár éve nem olvastam egyetlen olyan könyvet sem, amit nem én írtam. Hiányzik. Ugyanakkor a még mindig rengeteg ki nem írt történet ami a fejemben van, egyszerűen nem hagyja, hogy belekezdjek akárcsak egybe is, mert nem tudok odafigyelni, olyan átéléssel olvasni, ahogy azt szoktam. Mintha egyik napról a másikra az írás lett volna fontosabb az olvasás helyett, nekem pedig folyton választanom kellene a kettő közül, és mint "látható", nálam valahogy most az írás van előtérben.
Nem könnyű ez. A választás sosem az. Bármit is választok, valahol ott marad bennem egy aprócska nyoma a lelkiismeret-furdalásnak, hogy talán mégis a másikat kellene választanom. Közben pedig tudom legbelül, hogy számomra az a jó amit csinálok, mert ha nem lenne az, nem csinálnám. A kérdés viszont hónapról hónapra visszatér, mert rendszeresen felteszem magamnak: írni, vagy olvasni?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése