Ugrás a fő tartalomra

Covid oltás után 3 évvel

Mielőtt belevágnék eme posztba... a következőkben (is) kizárólag saját tapasztalatokat és véleményt osztok meg, nem pedig általánosan értelmezendők a leírtak.

Sosem voltam oltásellenes, erre jó példa, hogy mindhárom covid oltást felvettem anno 3 éve. Hiszek abban még ma is, hogy alapvetően segítik a túlélésünket. Hiszek benne annak ellenére, hogy az elmúlt 3 évben olyan problémákkal küzdöttem, amik korábban sosem voltak, vagy nem ekkora mértékűek. A gyanakvásom pedig a mai napig az oltásokhoz köthető, ugyanis közvetlenül két-három nappal utánuk kezdődtek, és mindegyik oltás után más. Tudom, hogy mindenben van kockázat, és bár ott motoszkál a fejemben, hogy mi mindent megúszhattam volna, ha nem veszem fel az oltásokat -csak mert a vírust egyszer sem kaptam el-, az is benne van ellentétként, vajon mi lett volna, ha mégis elkapom oltatlanul, ha így kikészített már maga az oltás is.

Na és milyen problémák? Nem fogom felsorolni, mert nem egy orvosi előtérben várakozó vénember, vagy vénasszony vagyok, akinek nincs más témája, mint a betegségei. Azonban az tény, hogy ezek nem voltak korábban, és a mai napig kihatnak az életemre.

No és amiért ez a poszt íródott: mostanában megint olvasom, hogy emberek lehülyéznek másokat, csak mert oltáspártiak, vagy épp ellenkezőleg, nem veszik fel az oltást. Közben mindkét oldal elfelejt valamit: a másik is fél valamitől. Az egyik attól, hogy elkapja és belehal, ezért beoltatja magát, míg a másik attól, hogy beadatja és attól lesz beteg. A félelem ott van mindkét oldalon. Igen, tudom, hogy egy járvány megszűntetéséhez nagy oltási lefedettség kell, ugyanakkor itt vagyok a nem is olyan kicsi problémáimmal, amiket nem kívánok senkinek, és sokkal kevésbé vonzó számomra egy újabb oltás.

A többség a saját életéből és tapasztalataiból indul ki, ahogy én is. A korábbiakat leszűrve, és a környezetemben élő embereket látva sem egyértelmű a jó válasz, hogy oltatni vagy sem, hisz mindkét oldalon vannak pozitív és negatív tapasztalatok. Ha olyan lenne az egészségügyi ellátórendszer, amiben bízhatnánk, talán más lenne a felállás. Talán.

Így a végére: nem szeretném idegyűjteni egyik oldal támogatóit sem, ahogy azt sem akarom, ez a poszt legyen bárkinek a "na ugye megmondtam" érvelése. Egyszerűen kikívánkozott belőlem pár problémákkal teli nap után, ahogy egy-egy jobb napon vidámabb dolgokkal foglalkozom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Stresszoldás

A utóbbi pár hét sem telt el stressz nélkül, de főleg az utolsó 2-3 nap volt olyan, amikor azt éreztem magam körül, mindenki megborult és szétestek az emberek. Tettem a dolgom, igyekeztem segíteni mindenkinek, jóformán helyettük is dolgoztam, mégsem volt elég. Mintha nem is e világon lennének, mert a szájbarágós telefonjaim és e-mailjeim, a pirossal kiemelve javított dokumentumok amiket visszaküldtem, mintha totálisan hiábavalók lettek volna, ugyanolyan hülyeségeket kaptam vissza, olykor értetlenkedő utalásokkal. Aztán tegnap meguntam, és szépen kiosztottam mindenkit. Nem durván, nem bántón, de úgy éreztem, elég volt. Ha én igyekszem, tegye azt más is, főleg úgy, hogy ügyfélként próbáltam segíteni, partnerként igyekeztem viselkedni. A mai posztom ezért is relevánsabb mint korábban hittem, emiatt is jutott eszembe, hogy írok róla röviden. Vagyis arról, hogyan kezelem a stresszt. Ígérem, olyan rövid lesz, mint a gyakorlatok többsége. Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig elvonulok egy...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...