Ahogy azt mondani szokták, nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Ezzel egyet is értek. Aztán vagyok én, aki az átlagos tudásommal és nagyjából ugyanilyen szintű humorérzékemmel alkalmanként "hülyét" csinálok magamból, és teszem mindezt nem véletlenül.
Mindenkinek vannak fura dolgai, félresikerült tettei, vagy megszólalásai amire nem büszkén tekint vissza, így van ez velem is. A sok év alatt megtanultam, hogy ezekre ne gátként tekintsek, hanem inkább amolyan poénforrásként. Társaságban megesik, hogy valaki hozzám hasonló módon kerül kellemetlen helyzetbe, de általában ilyenkor amellett, hogy nyilván nevet mindenki egy jóízűt (mert ugye legszebb öröm a káröröm - amúgy egyáltalán nem) néha elmesélem a velem történteket. Miután én már feldolgoztam magamban és tudok rajta nevetni, nem igazán bánt az, ha mások is kinevetnek miatta. Ugyanakkor akivel épp akkor esett meg, részben megkönnyebbül, hogy nincs egyedül a "hülyeségével", figyelmetlenségével, részben pedig elvonom a figyelmet róla, és már kevésbé lesz számára frusztráló a helyzet. Talán úgy tűnhet másoknak olyankor, hogy a társaság közepe próbálok lenni, pedig cseppet sem így van. Nem csak a közepe, de többségében a széle is alig vagyok egy nagyobb társaságnak. Jobban szeretek másokat hallgatni/meghallgatni, mint beszélni.
Szeretem, ha mások jól érzik magukat velem, ezért olykor kilépek a saját árnyékomból, és nem vagyok rest magam ellen fordítani a poénokat, ha azt látom, hogy valaki másnak attól csak egy kicsit is jobb kedve lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése