Hajtépős filmezés

Szeretem a filmeket úgy általában. Van, ahol a történet ragad meg jobban, van ahol a színészek játéka, mindez változó. Pár éve alig nézek szinkronos filmeket attól függetlenül, hogy a magyar szinkronokat, ezzel együtt pedig a szinkronszínészeket is kivételesen jónak tartom.

Na és itt a fordulat. Ha szinkronban ennyire jók tudnak lenni, vagy színpadon nagyot alakítani, filmeken miért hasalnak el a szerepeikben? Persze csak nálam. Sokan szeretik a magyar filmeket, és őszintén megvallom, alkalmanként bele-belenézek néhányba, de egyszerűen nem bírom végignézni őket. Az a modoros, visszafogott játék, vagy épp a túlpörgetett poénjárat, amit már húsz éve sem bírtam, mindig megakaszt. Vannak színészek akiket magánemberként, közszereplőként abszolút elfogadok és kedvelek a megnyilvánulásaik alapján, de a filmvásznon hajat tépve tudnék üvölteni a játékuk miatt. Na, ilyenkor nyomom ki az egészet, mielőtt elfogyna a hajam.

Mondhatná bárki, mit tudok én a színészetről, és teljesen igaza lenne. Messziről elkerültem a színpadot gyerekkorom óta. Tudom, hogyan nem tudnék eljátszani bizonyos dolgokat, mert nem vagyok annyira nyitott, amennyire annak kellene lennem, ha belevágnék. Tudom magamról, hogy nem vagyok rá alkalmas. Néha azt érzem, a magyar színészek  egy része nem tudja magáról ugyanezt.

Fogalmam sincs, miért látom ezt ennyire kritikus szemmel, vagy miért nem tudnak meggyőzni a vásznon és a képernyőn. Eközben egy spanyol, ír, angol, filmen -csak hogy európaiakat soroljak- megjelenő színész, aki lehet akár mellékszereplő is, simán letolja a szerepét számomra hihetően. Jól tudom, minden az összmunkán múlik, a színész csak egyetlen fogaskerék a szerkezetben, bár elég fontos fogaskerék.

Annyira szeretném szeretni a magyar filmeket, és nem csak átgörgetni felettük a szolgáltatók oldalán. Tudom, keressem magamban a hibát, de lehet, hogy ez nem is annyira hiba, inkább egy tömegtől nagyon különböző ízlés. (Végre kitaláltam, hogy hivatkozzak rá ezután.)