Amikor a bizalom kötéltáncot jár

A napokban ért egy "kisebb" megrázkódtatás. Mielőtt leírnám a történetet, elöljáróban annyit magamról, hogy -néha túlságosan is- szabálykövető ember vagyok, és rendkívül figyelek a kiadásokra, ahogy -talán kínosan is- ügyelek arra, senkinek ne tartozzak.

A történetem pár hete kezdődött, amikor volt egy nagyobb összegű rendelésünk egy üzletben, amivel több mint 20 éve üzleti kapcsolatban állunk. Soha, komolyan soha nem volt problémánk velük, mert megbízható az üzlet, rendesek a srácok, ügyfélbarát a kiszolgálás.

Aztán pár napja, amikor az utolsó megérkezett tételért mentünk, közölték, hogy az előzőt nem egyenlítettük ki. Idegbaj a köbön mindegyikünknél, mert pontosan emlékeztünk rá mikor és hogyan történt. Kismillióan voltak akkor az üzletben, egy kisebb csatatér volt türelmetlen vásárlókkal. Nem kicsit szorult össze a gyomrom, hogy bizonyítanom kell az állításom. Na és igen, mi is siettünk, mert egy kicsi helyen álltunk egy nagy autóval, és nem fért be más, hogy átvegye a saját áruját. Igyekeztünk gyorsan végezni a dolgunkkal, így elsiklottunk egy aprócska, ámde nagyon fontos dolog felett, mégpedig hogy kapjunk a fizetésről igazoló papírt (ami egyébként alap náluk).

Eladó hívta a főnököt, hogy gond van, utána kellene járni mi történhetett, akivel megbeszéltük amire emlékeztünk. Felírta az időpontot, hogy később utánanézzen a kamerán. A cuccokat elhoztuk, de nem fizettünk, megbeszéltük, hogy a felvételek átnézése után. Este hívott, hogy megnézte a felvételeket, de semmiféle fizetést nem lát rajta. Megkérdőjeleződött a memóriánk, mindkettőnk állítása, ami eléggé megviselte a párom és engem is. Végül mondta, hogy legyen biztos a dolog, menjünk be másnap, és nézzük meg mi is a felvételt az érkezésünktől a távozásunkig, mi pedig éltünk a lehetőséggel.

Másnap mentünk, ő pedig várt ránk, és miután megkereste a felvételt, a kezembe nyomta a telefonját, hogy nyugodtan nézzem végig, és ha bármit látok, ami elkerülhette a figyelmét, szóljak. Nos, találtam. Tíz perc feszült figyelem után, mind a négy szemem rátapasztva a telefon képernyőjére, végül meglett a pillanat, ami alátámasztotta az általunk mondottakat. Igaz, volt némi kitakarás a kamera látószögében, mégis egyértelmű volt a felvétel. Láthatóan ők is kellemetlenül érezték magukat a kialakult szituáció miatt. Próbáltam oldani a feszültséget, és megértést tanúsítani, pedig a gyomrom még akkor is görcsben állt. Sosem voltam oda a kamerákért, de ezután megbarátkoztam a gondolattal, hogy minden boltban ott vannak.

Annyira megalázónak éreztem a helyzetet még úgy is, hogy abszolút bizalommal kezeltük mindkét oldalról. Ki is csúszott a számon, hogy pár kamera még elkelne, mert kicsit vaksi amit felszereltek. Ők elnézést kértek, és megbeszéltük, min változtatunk ezután az átvételben, ami valójában azt jelenti, hogy mint egy pitbull nem tágítok, míg nem kapom meg a szokásos papírom a kifizetésről. Szerencsésen zárult ez a történet, de még napok múlva is kellemetlenül érint.