Nem, itt most nem egy film kritikája jön, csak egy egész pici betekintés abba, hogy mennyire szeretem a vizet. Az, hogy ismét uszodába járok és majdnem napi szinten úszom, ráébresztett, hogy még annál is jobban, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Azt az uszoda vizet, amivel nagyjából tíz éves koromban ismerkedtem meg.
Amint újra úszni kezdtem, és ahogy karjaimmal körözve, kezeimmel lapátoltam magam előre, vagy éppen hátra, nem számított más, csak az érzés, hogy ott van körülöttem. Mindenütt. Métereken át mellettem és alattam, előttem és mögöttem. Újra tanított levegőt venni, és ritmust váltani, akárcsak a zenében vagy a táncban. Éreztem, ahogy a visszatartott levegő után az ismételt kifúj-belélegez mennyire jó hatással van rám. Nem számít, hogy tele a fülem vízzel, vagy hogy kicsit homályosan látok a víz alatt, csakis az számít, amit kivált belőlem. Azt a hihetetlen nyugalmat.
Az órát alig figyelem, mert teljesen leköt a víz, a levegő vétel és az a határtalan érzés, hogy akkor és ott jelen vagyok a vízben, magammal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése