Csak semmi sallang

Két napja lett egy újabb agymenésem. Igen, annak hívom, mert fogalmam sincs, mi másnak nevezhetném. Hogy mi az? Teljesen random pillanatokban dalokat gyárt az agyam. Nem dalszöveget vagy verset, ahogy az már előfordult korábban, vagy a folytatását a készülő regénynek, nem. Kész dalt, vagyis zenét, szöveg nélkül. Ráadásul szerintem egész jók. A bibi ebben az, hogy nem tudok kottázni. Nagyjából sehogy, ezért megörökíteni sem. Esetleg felvenni tudnám ahogy eldúdolom, de egyrészt a hangom már megkopott az évek alatt, másrészt minek, ha sosem lenne belőle semmi. Nem értem mi van. Megint. A 2 nap alatt jött így a semmiből 2 teljesen különböző dal, vagyis zene, vagy nem is tudom, hogy mondják, amikor csak a szöveg nincs meg, de hallod emberi hangon énekelve (halandzsázva?) a fejedben. Ahogy már írtam is, kiszámíthatatlan időpontokban, és amint hosszabb időre mással foglalkozom, eltűnik, feledésbe merül, hisz nem tudom lejegyezni. Komolyan őrület, amik történnek velem, fel nem foghatom ezt az ...

Vannak olyan dolgok, történések az ember életében, amit sosem képes elfelejteni. Ezek lehetnek jók és rosszak is, a lényeg, valamiben meghatározó szerepet játszanak, ezért nem felejtjük el őket. Igen, nyilván nekem is van néhány, de egyetlen egy olyan, ami életem végéig elkísér, mert egy nagyon egyszerű mindennapi dologhoz köthető. Talán nevetségesnek tűnhet nyafogni olyanon, mint a felmosás. Miről is van szó pontosan? Legtöbb alkalommal meg kell szakítanom, vagy újrakezdenem, mert vagy a párom, vagy a család más tagja biztosan épp akkor lép be az ajtón, amikor fél lakás még hátravan, vagy épp végeztem és még vizes minden. Ez nem is akkora dolog, ugye? Valóban nem, és nem is esik nehezemre akár újra feltörölni, sőt szóvá sem teszem. Na de akkor mi itt a bibi? Az emlékek. Azok, amik nagyon-nagyon rég történtek, amit sosem lehet feldolgozni, és ami minden egyes felmosáskor emlékeztet a történtekre. Nem fogom újra leírni, mert aki szeretné, az elolvashatja az Irkán az ötpercesek közt, ott...

Nem igazán kedvelem, ha valaki rá akar erőltetni valamit bárkire. Ugyanezt gondolom arról, amikor utolsó kívánsággal hozakodik elő az illető, és valami olyasmit kér, ami a másik életét negatívan befolyásolhatja, és amiről tökéletesen tudja, nem fog menni neki, vagy teljesen reális okokból nem akarja. Nyilván kijátszották velem szemben ezt a lapot, és mintha nem lenne így is elég problémám, ezen agyalok. Persze minden porcikám tiltakozik a kérés ellen, de nem volt szívem rögtön rávágni, egy oltári nagy NEM-et. Biztosan tudom, ez az érzelmi játszadozás itt nem zárul le, kapok még eleget az elkövetkezendő pár hétben vagy hónapban, és már most próbálom felkészíteni magam, mert nem szeretnék darabokra törni. Van, aki észre sem veszi a bántást amit ad időről időre, és megsértődik, ha ezt jelzem felé. Most pedig még veszekedni sem veszekedhetek, de még egy vitát is kerülök, mert szeretném, ha eljön az idő, akkor békével távozzon. Majd utána foglalkozhatok magammal és lehetek   megint egy ...

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Múlt hónapban "ünnepeltem" a húsmentes életem 4. évfordulóját. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha nem próbálkozom, inkább azt, feleslegesen. Vannak olyan szalámik, amik néha az illatukkal hívogatnak, de ilyen például a rántott csirkemell is. Próbálkoztam egészen vékony húst kirántani, amin több volt a panír, mint a hús, és bár pár falat lement, nem esett jól. A gyomrom pedig hamarosan lázadni kezdett, mintha csak tudná, megszegtem az általa állított szabályokat. Arról nem is beszélve, újra megjelentek a pattanások az arcomon, rögtön pár órával azután, hogy hússal próbálkoztam. Bár mindig is azt mondtam, a szervezetünk igazából nagyon jól tudja mire van vagy nincs szükségünk, csak hallgatni kell rá, ezt a saját bőrömön tapasztalhatom meg. Szó szerint is. Úgy döntöttem, egy ideig megint nem próbálkozom, most úgyis a mindenféle friss zöldség időszaka van.

Sosem volt bakancslistám, de nemrég készítettem, ráadásul egyszerre hármat, amikből van amelyik egészen nyúlfarknyi, egy másik pedig hosszabb. Az oka? Természetesen az új regényem, ahol fontos szerepet játszanak.  Míg írok, a képernyőn van, hogy bármikor rápillanthassak, és miután letudtam bármelyik tevékenységet a listán, kihúzhatom. Emiatt gondolkodtam el, talán nekem is szükségem lenne egyre. Nem egy teendő listára, amire úgyis csak munkák kerülnének, ahogy nem is az álmaimra, amiről már írtam itt a blogon is korábban, hanem valami olyanra, amit mindig is ki akartam próbálni.  Amikor aztán próbáltam végiggondolni, és elkezdtem jegyzetelni, rövid időn belül abba is hagytam. Miért? Mert a saját bakancslistámnak csak eleje van, de a végét nem láttam, kizárólag a több évtized alatt meghiúsult terveket és vágyakat, amik néha egészen aprócskák voltak, mégis sokáig feledésbe merültek, mert elnyomtam őket magamban. Most pedig fáj, ha így látom őket leírva. A kudarcokat, a saját kud...

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

Nem kell megijedni, nem bolondokról lesz szó, legfeljebb egyről (rólam), aki a konyhában kotnyeleskedik, és néha agyament dolgok jutnak az eszébe. Így esett pár éve, hogy a fűszereket nem őröltnek, hanem őrültnek hívom. Megvan ugye? Őrült bors, őrült kömény stb. Eleinte a gyerekeknek mondtam poénból, aztán azt vettem észre, amióta így hívom őket (már tudatosan), valahogy jobb kedvvel főzök, mert elmosolyodok rajta. Jó színes a képzelőerőm, szóval bőven tudok társítani mindenféle cselekvést az őrült fűszerekhez, akárcsak egy animációs filmben. Igen, megkapom néha, hogy jól elszórakoztatom magam a hasonlókkal, de basszus annyi más probléma van mindenütt, legalább a konyhában főzés vagy sütés közben hadd jussanak már az eszembe hasonló őrültségek. (Nem volt könnyű a "receptes" oldalon is helyesen írni, szinte mindig ki kellett javítanom, mert íráskor is inkább áll rá a kezem, mint az eredetire :D)