Csak semmi sallang

Hamarosan itt a szülinapom. Igazából annyira nem szokásom ezt fejben tartani, mindig arra eszmélek, a családom bejelenti az össznépi találkozót. Igen, most is arról jutott eszembe. A lényeg viszont, hamarosan tényleg annyi idős leszek, amit már vagy egy éve mondok mindig, ha megkérdezik. Nem is értem, mi ütött belém, mások inkább letagadnák a korukat, én meg valahogy megrögzötten csak a páros számokat tartom nyilván már több, mint tíz éve, ráadásul mindig felfelé kerekítek. Példának említem csak: amint betöltöttem a 41-et, máris 42-nek mondtam magam, rögtön a 40 után. Miért? Fogalmam sincs. Ez állt a számra, ahogy azóta is :D Eleinte a családnak is furcsa volt, de ma már nem is foglalkoznak vele mit mondok, inkább észben tartják, bár én azon sem sértődnék meg, ha a szülinapi tortáimon is az szerepelne, amit épp félrebeszélek.

Az élet körforgása, valami elmúlik, ezzel egy időben valami születik. Ez jutott eszembe a növényeimről, amikkel néha megharcolok. Tavaly vásároltam néhány szépséget, és alig vártam, hogy kicsit nőjenek, erősödjenek, és virágozzanak. Nem számítottam azonnali virágzásra, ki tudom várni az időt, amikor végre teljes pompájukban ragyognak. Aztán úgy adódott, a dipladenia, a bugás hortenzia és a mocsári hibiszkusz is virágba borult a klemátisz mellett. Egyik a másik után hozta a virágokat, és szinte kétnaponta leptek meg felváltva újabb csodákkal. Aztán ahogy azt írták, szépen visszametszettem amiket kellett. Beköszöntött a tél, eltettem őket fagymentes, de világos helyre, és alig vártam a tavaszt, amikor ismét kitehetem őket. Ugyanakkor a benti küszködős növényeimet próbáltam megmenteni, mert az előző telet eléggé megsínylették, így változtattam néhány öntözési szokáson, közben ültettem avokádót, amiből bár mindhárom gyökeret eresztett, végül kettő hajtott ki, és növesztett leveleket. Míg a...

A napokban keresgéltem régi fotók közt, akkor jött elő néhány olyan kép, amik sok éve készültek a munkáimról, vagyis inkább a hobbijaim alkotásaiból. Néha nem is olyan nagy dolgok ezek, csak a gyereknek festett falikép, vagy egy (volt) munkatársnak készített személyre szabott festett ajándék, egy szép kert részlete, stb. Van amikor elveszítem a motivációm, és úgy érzem, a kreativitásom és képességeim csak az álmaimban léteznek, de a valóság egészen más, és ami számomra kedves, mások számára értéktelen, bugyuta. Tudom, ez gyakran a saját magam elgáncsolása, mégis vannak pillanatok, amikor az ember nagyon nehezen tud ezeken túllépni. Ilyenkor fordul elő, hogy a kezembe akadnak ezekről a régi alkotásokról készült képek, amiket elég ideig nézve előhozzák az elvesztett érzést, ami az alkotás közben járt át, és látva a végeredményt, megint elönt a büszkeség. Az az aprócska büszkeség, amit megengedek magamnak amolyan vállon veregetés szintjén, és ami elég a folytatáshoz, vagy épp a talpra áll...

Ecet. Egy szer, amit utálok és imádok is egyben. Nem csoportokat, de egyéneket is képes megosztani, akárcsak engem. Nem akarok itt különleges okosságokat osztogatni  egy jelentéktelennek tűnő, ámde nagyon is fontos szerről, hisz  az emberek többsége jól ismeri, a net is tele van különféle felhasználási praktikákkal, ha valakit érdekel. Pár éve alig használok mást a takarításhoz, legalábbis azokhoz, amiket sikálni kell. Legyen az konyha, fürdő, vagy más helyiség, kevés jobb szer létezik az ecetnél. Általában a 20%-os töménységűt használom higítás nélkül. Igaz, ehhez szükség van gumikesztyűre és maszkra is, néha még zárt munkavédelmi szemüveget is veszek fel. 2 perc áztatás például a vízforralóban, és egy gyors szivacsos áttörlés, majd többszöri vizes öblítés, de az indukciós főzőlapot is szívesebben takarítom ezzel, mint bármi mással. Eleinte aggódtam a tusolópanel miatt, mert hát matt fém, de míg a vegyszereket nem bírta, addig az ecetet nagyon jól viselte. Ehhez nem csak a sz...

Az elmúlt években gyakran találkoztam a térkővel, mint funkcionális építő elemmel, gyönyörű udvarok és kertek részeként. Igazi szépségeket lehet alkotni velük, hisz oly sok szín-, forma- és méret létezik manapság, csak a képzeletünk szab határt.  Ugyanígy jelen vannak manapság, és láthatóan egyre nagyobb teret hódítanak a lézervágott, vagy fa utánzatú lemezkerítések. Úgy tűnik, sokan kedvelik őket. Nekem meg egyre inkább kezd idegenné válni mindkettő, mert úgy érzem, már túl sok van belőlük. Pár éve, amikor az akkori szomszéd gyeprácsot rakatott kocsibehajtónak, még valahogy megbékéltem a gondolattal, hogy beton, bár személy szerint nem tartom túl jó ötletnek egy felforrósodó beton közé ültetni a füvet. Talán 25-30 éve még simán rábólintottam volna, de a mai nyári forróságban már eszembe sem jutna a gyeprács. Ugyanakkor mégiscsak van némi természet "benne", mármint ami a közé ültetett füvet jelenti. A lemezkerítések pedig szintén felforrósodnak a nyári melegben, és kellemetle...

Nem fogok az írásról mély eszmefuttatásokba kezdeni, csak egy újabb "furcsaságom" osztom meg, aztán ki-ki eldönti, szerinte vicces, vagy inkább fárasztó. Nekem mindenesetre kicsit ciki. Történt ugyanis, hogy bevásárolni mentem, ami nem nagy ügy, mindenki csinálja. Csakhogy arról már korábban írtam, számomra az írás nem marad abba, ha lezárom a laptopot. Ha épp benne vagyok valamiben, az agyam folyamatosan kattog rajta, már-már elszáll. Emiatt nagyon kell figyelnem másra, mert könnyen beszippant akár az utcán, vagy mint ma, a boltban. Nem, nem kezdtem el magamban beszélni, motyogni, viszont a mimikám folyamatos. Eddig észre sem vettem, de ma feltűnt. Konkrétan azon kaptam magam, hogy a történet szerint -ami a fejemben íródott épp- grimaszolok. Elég furcsa felfedezés volt, és azon kezdtem gondolkodni, vajon mivel palástolhatnám. Azt hiszem, ha legközelebb kilépek az utcára és még mindig benne vagyok egy történetben, beteszem a fülest, így legalább azt hiszik mások, valami műsor...

Az utóbbi 3 hetem nagyjából az egyik dokitól a másikig futkosásról szólt, és még nincs vége. Belegondolva, többekkel találkoztam ez alatt a pár hét alatt, mint az elmúlt 10-15 évben összesen. Lassan haladok az eredményekkel, de haladok, és most ez a lényeg. A 3 alapproblémából 1-et lezártam (autoimmun, rendszeresen ellenőrizni kell), a másik 2-ben talán javulóban vagyok (gyógyszerek, kisműtét). Aztán a múlt héten ráadásként jött még egy újabb gondom, bár az már fogászati eset. Kicsit elegem is lett mindenből, mert ha ezt az évet egy szóban kellene jellemezni, elsőre a fájdalom szó jut eszembe. Mikor végre kicsit fellélegezhettem, hogy kezdenek múlni a mindenféle fájdalmak, csak sikerült a korona alatti fogamnak is bedurrannia, aminek következtében volt egy korona szétvágás, egy húzás, és mellé egy ciszta leszedése, amire a fog kihúzása után derült fény. Nagyon rákészültem erre a napra, mert már ebédet sem ettem, nehogy lerókázzam a dokit az idegességtől vagy fájdalomtól. Az utóbbitól v...