Motiváló fotók

A napokban keresgéltem régi fotók közt, akkor jött elő néhány olyan kép, amik sok éve készültek a munkáimról, vagyis inkább a hobbijaim alkotásaiból.

Néha nem is olyan nagy dolgok ezek, csak a gyereknek festett falikép, vagy egy (volt) munkatársnak készített személyre szabott festett ajándék, egy szép kert részlete, stb.

Van amikor elveszítem a motivációm, és úgy érzem, a kreativitásom és képességeim csak az álmaimban léteznek, de a valóság egészen más, és ami számomra kedves, mások számára értéktelen, bugyuta. Tudom, ez gyakran a saját magam elgáncsolása, mégis vannak pillanatok, amikor az ember nagyon nehezen tud ezeken túllépni.

Ilyenkor fordul elő, hogy a kezembe akadnak ezekről a régi alkotásokról készült képek, amiket elég ideig nézve előhozzák az elvesztett érzést, ami az alkotás közben járt át, és látva a végeredményt, megint elönt a büszkeség. Az az aprócska büszkeség, amit megengedek magamnak amolyan vállon veregetés szintjén, és ami elég a folytatáshoz, vagy épp a talpra álláshoz.

Talán vannak, akik ezt amolyan alkotói válságnak hívnák, de valójában nem az. Bármikor, bármiből merítek ihletet, de a komplexusok néha előtörnek és a földbe döngölnek kíméletlenül. Ezért igyekszem folyamatosan fejleszteni magam és kapaszkodókat teremteni a későbbiekre, amik majd motiválnak akkor, amikor épp próbálok felállni a földről. Ebben pedig nagy szerepük van a fotóknak. Ahogy pedig mennek az évek, úgy gyűlnek a képek és a motivációk is :)

Gondolkodtam már egy motivációs falon, amire összegyűjteném és rendszerezném azokat a képeket, amik amolyan mérföldkövek az életemben. Esetleg egy motivációs naplón, amibe minden kisebb-nagyobb lépést és eredményt feltüntetek, ami mellé leírom a pozitív érzéseimet, így dokumentálva későbbi önmagam számára. Talán egyszer lesz lehetőségem/időm/energiám arra, hogy ne csak terv legyen, hanem meg is valósítsam, akár egy falra tehető táblán vagy naplóban, akár digitálisan.

Így a végére még egyetlen megjegyzés: azt szokták mondani, "az öndicséret büdös". Mindig eszembe jut azokon a napokon, amikor valami miatt sikeresen kilépek a komfortzónámból és elkezdek, vagy épp befejezek valamit, ami számomra nehézséget okoz(ott). Ezt mások nem érzik át, gyakran nem is tudnak róla mekkora erőfeszítés számomra megtenni dolgokat, így nem várom el, hogy megértsék, ugyanakkor legalább saját magamnak el kell ismernem ezeknek a lépéseknek az értékét, és igenis szükség van arra, ha más nem is teszi, legalább önmagam értékeljem és megdicsérjem.