Hetekig nem néztem fel közösségi oldalakra, és az utóbbi posztjaim többsége is korábban íródott, mint a közzétételének dátuma. Nem vagyok jól egy ideje, bár próbáltam pozitív dolgokról posztolni, amivel egy kicsit saját magam is igyekeztem felturbózni, ami csak nagyon rövid ideig ment.
Tudom, tél van, meg kevés a napsütés, és ezernyi ok van a depire, de igazából ezektől független az ahogy érzem magam. Vannak okai, amikről még mindig nem tudok beszélni, mert nem bírom megoldani a problémáim, bárhogy próbálkozom, és ehhez jönnek a pillanatok, amikor újra és újra eszembe jut az anyámmal való utolsó "találkozás", és tényleg csak túlélő üzemmódban vagyok, mert tudom, lesz jobb, csak ki kell bekkelni.
Az utóbbi időben próbálok minden alkalmat megragadni, hogy ne kelljen a gondjaimon gondolkodnom, és bármiféle munkát bevállalok, igyekszem totálisan elfoglalni magam olyan dolgokkal, amik feltölthetnek, így egy kis időt nyerni. Nehéz, mert ha magam maradok a gondolataimmal, keményen csap arcon a valóság, és nem tudok hová menekülni saját magam elől. Ezekkel egy időben visszatértek az alvásproblémák, amik cseppet sem könnyítik meg a dolgom. Nyilván ez már az okozat, nem pedig az ok. Nos, ezeket semmiképp sem akartam rázúdítani másokra.
Az írást is abbahagytam december elején, és bár megvan két újabb regényem ötlete, sőt a rövid vázlatuk is, mégsem tudok nekiállni, mert ez az időszak nem kedvez az írásnak. Nem hittem, hogy lesz ilyen, de jelenleg az egyéb munkákkal tudom kicsit felpöckölni az életkedvem. Próbálok kijönni ebből, és szokásomhoz híven küzdeni minden lehetséges módon, de emiatt biztosan megint csendben leszek egy ideig a közösségi médiában.
Kitartást kívánok. Áttételesen követtem, hogy mi a helyzet és tudom nem egyszerű. Hasonlóban vagyok az anyámmal, aki élet halál között ingadozik egy ápolási otthonban. A pszichológusommal készülünk a gyászra persze - máshogy nem is bírnám talán.
VálaszTörlésNéha elég csak megélni, máskor meg elég csak túlélni.