Csak semmi sallang

Mondhatnám, hogy nem én zsongok, de valahol mélyen mégis. A kertszomszédságban sok fát vágtak ki, aminek hatására az azokon élő madarak egy része áttelepült a mi fáinkra. Azóta hajnaltól késő estig madárcsicsergést hallgathatunk, na meg persze láthatjuk is őket, mert gyakran repülnek az udvarba. Főként a friss föld érdekli őket, amiket kicsit megdolgoztunk. Nem ismerem az összes madarat közülük, csak néhányat, de mindannyiuknak örülök, ahogy annak is, ha biztonságban érzik magukat nálunk. Még a kutyusunkat sem zavarják, hagyja az udvaron kalandozni   őket , mindössze a fejét felemelve veszi szemügyre néhányukat alkalomadtán.  Aztán a napokban elkezdődtek a tavaszi munkák is, ami jóleső érzéssel tölt el.  Egyrészt elveteményeztünk a kis kertecskénkben, másrészt elültettük egy külön részre azokat a növényeket -főleg évelőket és cserjéket-, amiket egy éve vettünk, és kis méretük miatt eddig cserépben erősödtek. Bár még mindig nem a végleges helyükön vannak, most több lehetős...

Mint arról írtam  itt  is korábban, hosszú évek óta nem vagyok már édesszájú. Aztán arról is írtam, miként nem túlzom el az ünnepi édességeket. Nem is tettem a karácsonyi időszakban, de úgy alakult, abban az 1-1,5 hétben minden nap ettem valami cukrosat. Nem arról van szó, hogy marékszám tömtem magamba az édességet, cseppet sem. A napi adag nagyjából a 2 db natúr  mézeskalács, vagy 1-1 kisebb szelet süti, miközben a szokásos módon ettem minden mást. Pár nap után éreztem magamon ahogy szűkülnek a ruhák, és kikerekedett szemekkel néztem, amikor a mérlegre álltam. Hogy ment fel így majdnem 4 kiló ennyi idő alatt? Évek óta nem híztam az ünnepek alatt, és most sem túloztam el semmit, erre... katasztrófa. Annyira megviselt amiért a nehezen, vagy kínok árán leadott kilók így ugrottak vissza, eldöntöttem, egy időre teljesen kiűzöm a cukrot az étrendemből, kizárólag a gyümölcsökben eszem, de még azok mértékét is visszaveszem. Másnap el is kezdtem, és bár írtam már itt arról, hogy...

Aki olvasta a regényeimet, az már rájöhetett, nagyon szeretem a különleges magyar neveket, ezért is használom őket gyakran az írásaimban. Az alkotás egyik legjobb része, amikor a fő-, és mellékszereplők nevét találom ki. Persze nem csak ilyen nevek szerepelnek a könyvekben.  Természetesen mindenkinek más a különleges és a szép, ezért nyilván nem mindenki ért majd egyet velem. Ez az egész pedig az újonnan készülő regényem miatt jutott az eszembe megint, ahol sikerült négy olyan nevet választanom a főszereplőknek, amik magam sem tudom mi miatt, de kedvesek számomra. Na és hogy milyen nevekről beszélek? Következzék a lista, ahol nagyjából a megírás időrendi sorrendjébe teszem őket. Eszter, Márton, Sára, Zsófia, Benedek, Anna, Mimi, Bella, Réka, Kolos, Ágoston, Olivér,  Emma, Léna, Jácint, Benjamin, Milán, Izabella, Áron, Róza, Bálint, Rémusz, Dániel, Johanna, Hunor, Dávid, Márk, Luca, Leó, Hanna, Flóra, Fanni, Barnabás, na és a következő regényből a két fiú és két lány: Andor, Mi...

Egészen fiatal koromban nem értettem, a negyvenesek, ötvenesek, vagyis a szüleim korosztálya, miért néz rám és a korombéliekre furán, amikor új dolgokat meséltünk otthon, vagy családi körben. Szerettem megosztani, ha tanultam valami érdekeset, akár új technikákról, vagy a számítástechnika egy-egy számomra is rejtelmes területéről. Azt hiszem, azóta megértettem.  Ahogy jelenleg érzem, mintha gyorsvonatként száguldana el mellettem az informatika, és ez az élet szinte minden területére vonatkozik. Félve nyomok rá gombokra, ezerszer végiggondolom, mit telepítsek, főleg pedig, hogy biztosan szükségem van-e rá, ahogy izzadva, remegő kézzel léptem eggyel közelebb a digitális állampolgárság felé. Nem. Ez zümmög a fejemben folyton, amikor újabb és újabb technológiák, appok, rendszerek jönnek. Betelt az a bizonyos pohár, innentől szeretnék egyetlen szinten megmaradni, és nem fejlődni tovább, legalábbis ezen a vonalon. Aztán az a "gyorsvonat" csak úgy süvít el nap mint nap, én pedig egy...