Optimizmus? Toxikus pozitivitás?

Pár hónapja megkérdezte tőlem valaki, tudom-e mi az a toxic positivity, vagyis a toxikus pozitivitás, ami aztán a napokban többször is eszembe jutott, amikor írtam a korábbi posztokat. Gyakran mondják rám, hogy optimista vagyok, ahogy azt is, pesszimista. Azt viszont szinte soha, ami valójában vagyok: realista. Mindenki csak adott pontokra figyel, nem a teljes egészre. Szerintem senki sem csak optimista vagy csak pesszimista. Kicsit eltolódik a mérce hol erre, hol arra, a külső és belső tényezőktől függően. Na és jól is van ez így. (Ez a saját tapasztalatom, más érezheti másképp.) Mégis volt, akinek online eszébe jutott rólam eme cseppet sem pozitív fogalom, ezért alaposan körbejártam a témát, és végiggondoltam, vajon miből gondolhatja bárki, hogy ilyen vagyok. Eltelt pár nap, mire megvilágosodtam.

Az online felületen nehezebb megmutatni saját magam. A realitást, a jó szándékot, vagy a segítőkészséget. Nincs szemkontaktus, mimika, ami kicsit is árnyalná a mondanivalót. Igen, tudom, ott vannak az emojik, de azért az sem ugyanaz, hisz nem vagyok ott fizikai valómban, hogy csak csendben meghallgassam, vagy átöleljem, ha erre van szüksége. Segítő szándékkal néha próbálok saját tapasztalatot megosztani ha valaki hozzám hasonló helyzetbe kerül, de senkitől sem várom el a mosolyt és nevetést, ha épp pocsékul van. Lehetünk néha rosszul. Más is, én is.

Online sokszor leírom, hogy "csak pozitívan". Talán ez is félreérthető. Én tudom mit jelent számomra, de ismeretlen ismerősök nem látnak belém, ahogy én sem beléjük, így talán emiatt is merülhetett fel valakiben egyáltalán ennek a lehetősége. Jó, hogy írta. Jó, hogy kommunikálunk egymással, ahogy másokkal is. Ez egy visszajelzés, hogy talán máshogy kell fogalmaznom, mert félreérthető amit vagy ahogyan írok. Elgondolkodtatott, ez pedig segít abban, hogy fejlődhessek.