Ugrás a fő tartalomra

Bolti roham

Megint egy "ünnep". Reggel alaposan benéztem a hűtőbe, és a világ összes nyugalmával konstatáltam, hogy bizony alig van benne valami, rendesen kifogyott. Visszagondolva, talán két hete vásároltunk be, amikor feltöltöttük. A fagyasztóban még van némi utánpótlás, de azt sem pakoljuk színültig, így most abban is pangás van nagyrészt. Ami eszembe jutott: "abból gazdálkodom, ami van itthon".

Néha tényleg nem értem az embereket. Ez az ünnepek előtti bolt kifosztás, az egymás hegyén-hátán áteséssel járó tömeg még mindig dívik, pedig nehezen hiszem el, hogy ez bárkinek is jó lenne. Tudom, vannak esetek, amikor valaki nem tudja megoldani máskor a vásárlást, mert valóban nincs rá ideje vagy lehetősége, de valljuk be őszintén, többségünknek lenne. Persze nem csak az üzletek hosszú sorával vannak gondjaim, hanem a forgalommal is, ami ilyenkor szinte élhetetlenekké teszi a városokat.

Nagyon ritka, hogy ünnepek előtt járok boltba. Bármelyikbe. Így saccra talán azt mondanám, évente kétszer fordul elő, de ahhoz már tényleg vészhelyzetnek kell lennie. Általában havi bevásárlás van, és sosem a fizetés körüli időszakban, mert akkor szintén óriási a forgalom. Az időszak is számít, így általában vagy kora reggel, vagy zárás előtt két órával megyünk boltba, esetenként a műszakváltás időszakában, amikor kevesebben vannak. Nagyjából tudjuk mikor érkezik friss zöldség vagy hentesárú, ezeket nem áruházláncokban vesszük meg, így a tömeget is elkerüljük, főleg zöldség és gyümölcs vásárlásakor, amikből nagyjából hetente frissítjük a készletet.


Csak ötletek szintjén, hogy általánosságban mit teszünk azért, hogy elkerüljük a tömegnyomort:

Nagyon figyelünk arra, időben legyenek feltöltve a készletek, nem várjuk meg, míg elfogy a liszt, olaj, só, cukor stb. Mindig van pékárú a fagyasztóban. Kenyér, kifli, zsemle, pogácsa, de alkalmanként kakaós csiga, túrós táska, rétes és hasonlók is, kiporciózva. Annyit veszünk belőlük a pékségben, amennyi legfeljebb két hét alatt elfogy, de mindig kisebb adagokban pakoljuk el. Általában a felhasználás előtti este kerülnek ki a kosárkába, de alkalmanként a fagyasztóból mennek az airfryerbe, és forrón, ropogósan az asztalra. (Ha valaki kipróbálná: a felengedett pékárut 3 percre, a fagyottat 10-12 percre teszem a kis gépbe felmelegíteni 180 °C-on.)

Ha van egy-egy lazább napunk, akkor a kajákat is előkészítjük, és készen vagy félkészen mennek a fagyasztóba, amit ezért sem tömünk tele nyers áruval. A tejes vagy tejfölös dolgokat nyilván tej és tejföl nélkül, félkészen tesszük be, mert máskülönben ehetetlen a fagyasztóból kivéve. Zöldséges alapokat, amik bármilyen leveshez felhasználhatók, pörköltet, amiből szintén sokféle étel készíthető, és tényleg fél óra alatt kész kaját csinálunk belőlük hétköznap, amikor kevés az időnk a főzésre. Természetesen 1-2 napra csak a hűtőben tároljuk, de ami 2-nél több napig állna benne, azt inkább fagyasztjuk.


Visszatérve az eredeti mondanivalóhoz: nem szeretem azt a fajta vásárlást, amikor körülnézünk ezerszer, válogatunk, 5-ször körbejárjuk a bevásárló központot. Mindig van bevásárló listánk, és célirányosan megyünk végig a sorokon. Felőlem átrendezhetik az üzletet, mert nem hat meg, ha nem találok valamit azonnal, és eszemben sincs eltérni a listámtól, szóval nálam ez a fajta kereskedő trükk nem válik be, mert megkérdezek egy alkalmazottat, és máris megoldódott a probléma a keresgélés helyett. Persze nem járok kisgyerekkel vásárolni, mert akkor hiába lenne ez a nagy tartás, biztosan kerülne a kosárba olyan, amit eredetileg nem terveztem, még ha nem is nagy dologról lenne szó :)

Eleinte nekünk sem volt egyszerű ezt a rendszert megszoknunk, mert az anyagiak határokat szabtak. Aztán elkezdtem külön konyhapénzt gyűjteni, és úgy három hónap után meglett az az összeg, amiből az első havi nagyobb bevásárlást megcsináltuk a fizetésünktől függetlenül. Később pedig nyilván pótoltuk azt a keresetünkből, és mindig ott volt félretéve, hogy a következőt is bármikor megejthessük, ne kizárólag a bérünk kifizetése határozza meg a felhasználás idejét. Sok éve már, hogy kialakítottuk ezt a rendszert, ami számunkra bevált, és amivel rengeteg kellemetlenségtől és idegességtől kíméljük meg magunkat.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Új kedvenc szín

Korábban írtam már, szeretem a színeket, és szívesen kísérletezek velük. A festést letudtuk, és mivel a falakat első festésként fehérre kentük, máshogy próbálunk színeket vinni a házba. Múlt hétvégén leparkettáztunk, de a szegélyeket magunk csináljuk, és ehhez kellett festék. Kétféle parkettát tettünk le, az egyik egy barna tölgy szín, a másik egy szürkésbarna, szintén tölgy, de kicsit másképp erezett. A szegély alapja egy 9x2 centiméteres fenyő deszka, amiből kimartuk a parketták helyét. A parkettákat levágjuk 6 centi szélesekre, és azt ragasztjuk fel a hordozó fenyő deszkára, aminek a felső 3 centije hozzá passzoló színes lesz. A festékkel aztán kicsit bajban voltunk, mert két teljesen más árnyalat, így alapvetően két különböző színben gondolkodtunk. Mivel használtunk már Remmers Deckfarbe festéket, úgy gondoltuk, annak színeiből választunk. Eleinte az antracit és a dió került szóba, aztán addig-addig szemeztem a dohány színnel, hogy úgy döntöttem, kipróbáljuk azt. Beletrafáltam, ugy...

Hurrá, festünk!

Volt itt már szó arról, hogy a rajz és a festés közel áll hozzám, de igazából egyszerűen imádok festeni. Persze leginkább saját képeket, viszont nem vászonra. A falfestés az, amit bárhol és bármikor szívesen csinálok, csak legyen egy fehér alapom, meg némi temperám és ecsetem. Bár jelenleg nem épp erről a festésről esik szó (egyelőre), egy mozgalmas időszakon vagyok túl, mert az építkezés újra és újra hozza a lehetőséget eme munkákra, ami nyilván a kedvencem az összes közül, és nem csak amiatt, mert ez már egyike a befejező műveleteknek. Közben pedig lehet izmosodni is. Tudom-tudom, csak egy hengert kell húzkodni a falon, mi abban a megerőltető, ugye? Azért közel 100 négyzetméter plafon, plusz a falak alapozása és háromszori festése azért már nem csak egy kis hengerezés. Nem egyedül csinálom, így megoszlik, de azért rendesen elfáradok a nap végére, nem kell altató. Ilyenkor mindig úgy érzem, valami új izomköteget találtam magamon, pedig nyilván nem, csak eddig ellustultak. Pár napig fá...

Az ízlés szabadsága

Néha nagyokat nevetek, amikor ütközik mások ízlése. Leginkább akkor, ha helyén kezelik az ilyesfajta különbözőségeket, és inkább viccesen szócsatáznak az épp adott témáról, mintsem vérre menő harcias válasznyilakat dobálva próbálják ráerőltetni a saját igazukat a másik félre. Tapasztalataim azt mutatják, igenis pozitív az, ha az embereknek különbözőek az ízléseik. Sok esetben akár a párkapcsolatban. Izgalmasabb összehozni két különböző ízlést, és kompromisszumot találni.  Ugyanakkor hozzá kell tennem, a különbözőségek az ízlés terén úgy lesznek könnyen áthidalhatók, ha vannak közös nevezők is. Persze ehhez ismernünk kell a másikat. Aztán ott vannak a különféle használati tárgyak, és mennyire jó már, hogy nem minden egyforma méretű (ahogy az emberek sem egyforma magasak pl.), vagy színű, formájú stb. Van választék, nem dög unalom végigmenni az utcán és mindenhol ugyanazt látni, vagy minden házban ugyanolyan berendezést találni, és még hosszasan sorolhatnám. Na és ott van a változás ...