Ugrás a fő tartalomra

Bolti roham

Megint egy "ünnep". Reggel alaposan benéztem a hűtőbe, és a világ összes nyugalmával konstatáltam, hogy bizony alig van benne valami, rendesen kifogyott. Visszagondolva, talán két hete vásároltunk be, amikor feltöltöttük. A fagyasztóban még van némi utánpótlás, de azt sem pakoljuk színültig, így most abban is pangás van nagyrészt. Ami eszembe jutott: "abból gazdálkodom, ami van itthon".

Néha tényleg nem értem az embereket. Ez az ünnepek előtti bolt kifosztás, az egymás hegyén-hátán áteséssel járó tömeg még mindig dívik, pedig nehezen hiszem el, hogy ez bárkinek is jó lenne. Tudom, vannak esetek, amikor valaki nem tudja megoldani máskor a vásárlást, mert valóban nincs rá ideje vagy lehetősége, de valljuk be őszintén, többségünknek lenne. Persze nem csak az üzletek hosszú sorával vannak gondjaim, hanem a forgalommal is, ami ilyenkor szinte élhetetlenekké teszi a városokat.

Nagyon ritka, hogy ünnepek előtt járok boltba. Bármelyikbe. Így saccra talán azt mondanám, évente kétszer fordul elő, de ahhoz már tényleg vészhelyzetnek kell lennie. Általában havi bevásárlás van, és sosem a fizetés körüli időszakban, mert akkor szintén óriási a forgalom. Az időszak is számít, így általában vagy kora reggel, vagy zárás előtt két órával megyünk boltba, esetenként a műszakváltás időszakában, amikor kevesebben vannak. Nagyjából tudjuk mikor érkezik friss zöldség vagy hentesárú, ezeket nem áruházláncokban vesszük meg, így a tömeget is elkerüljük, főleg zöldség és gyümölcs vásárlásakor, amikből nagyjából hetente frissítjük a készletet.


Csak ötletek szintjén, hogy általánosságban mit teszünk azért, hogy elkerüljük a tömegnyomort:

Nagyon figyelünk arra, időben legyenek feltöltve a készletek, nem várjuk meg, míg elfogy a liszt, olaj, só, cukor stb. Mindig van pékárú a fagyasztóban. Kenyér, kifli, zsemle, pogácsa, de alkalmanként kakaós csiga, túrós táska, rétes és hasonlók is, kiporciózva. Annyit veszünk belőlük a pékségben, amennyi legfeljebb két hét alatt elfogy, de mindig kisebb adagokban pakoljuk el. Általában a felhasználás előtti este kerülnek ki a kosárkába, de alkalmanként a fagyasztóból mennek az airfryerbe, és forrón, ropogósan az asztalra. (Ha valaki kipróbálná: a felengedett pékárut 3 percre, a fagyottat 10-12 percre teszem a kis gépbe felmelegíteni 180 °C-on.)

Ha van egy-egy lazább napunk, akkor a kajákat is előkészítjük, és készen vagy félkészen mennek a fagyasztóba, amit ezért sem tömünk tele nyers áruval. A tejes vagy tejfölös dolgokat nyilván tej és tejföl nélkül, félkészen tesszük be, mert máskülönben ehetetlen a fagyasztóból kivéve. Zöldséges alapokat, amik bármilyen leveshez felhasználhatók, pörköltet, amiből szintén sokféle étel készíthető, és tényleg fél óra alatt kész kaját csinálunk belőlük hétköznap, amikor kevés az időnk a főzésre. Természetesen 1-2 napra csak a hűtőben tároljuk, de ami 2-nél több napig állna benne, azt inkább fagyasztjuk.


Visszatérve az eredeti mondanivalóhoz: nem szeretem azt a fajta vásárlást, amikor körülnézünk ezerszer, válogatunk, 5-ször körbejárjuk a bevásárló központot. Mindig van bevásárló listánk, és célirányosan megyünk végig a sorokon. Felőlem átrendezhetik az üzletet, mert nem hat meg, ha nem találok valamit azonnal, és eszemben sincs eltérni a listámtól, szóval nálam ez a fajta kereskedő trükk nem válik be, mert megkérdezek egy alkalmazottat, és máris megoldódott a probléma a keresgélés helyett. Persze nem járok kisgyerekkel vásárolni, mert akkor hiába lenne ez a nagy tartás, biztosan kerülne a kosárba olyan, amit eredetileg nem terveztem, még ha nem is nagy dologról lenne szó :)

Eleinte nekünk sem volt egyszerű ezt a rendszert megszoknunk, mert az anyagiak határokat szabtak. Aztán elkezdtem külön konyhapénzt gyűjteni, és úgy három hónap után meglett az az összeg, amiből az első havi nagyobb bevásárlást megcsináltuk a fizetésünktől függetlenül. Később pedig nyilván pótoltuk azt a keresetünkből, és mindig ott volt félretéve, hogy a következőt is bármikor megejthessük, ne kizárólag a bérünk kifizetése határozza meg a felhasználás idejét. Sok éve már, hogy kialakítottuk ezt a rendszert, ami számunkra bevált, és amivel rengeteg kellemetlenségtől és idegességtől kíméljük meg magunkat.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pride hónap van

Olvasom a híreket. Előbb felröhögök, hogy ilyen nincs, aztán ráeszmélek, dehogynem. Cirkuszország főbohócai támadásba lendültek. Nem ma, és nem is tegnap, de egyre nagyobb és bénább cirkuszt csinálnak, mert egyre nagyobb a támogatottsága, és egyre kisebb a fogás az LMBTQ közösségen. Szerintem ez jó, és remélem, marad a tendencia, és elhal az a lendület, amivel kevesen, de nagyokat óbégatnak a vakvilágba. Bevallom, számomra a Pride egy kicsit sok. Nem magával a felvonulással vagy a bulival van gondom, hanem a magamutogatás részével. Egyszerűen  bizonyos részleteket nem az utcára illőnek érzek. Ettől függetlenül túlzásnak találom azt a fajta beszabályozást, vagy inkább tiltást, amit  ez a parádés vezetőség folytat. Azt gondolom, a Pride-nak üzenete van, ezért nem a betiltásával kellene megmutatni a hatalmi fölényt, inkább le kellene ülni a szervezőkkel és kompromisszumokat kötni mindkét oldalon. Élnek köztünk LMBTQ emberek, ezért felesleges megpróbálni "eldugni" őket, sőt. Egy ...

Az a fránya időjárás

Most, akárcsak pár napja, szürke, amolyan lóg a lába az esőnek időben van részünk, és őszintén szólva ezt én kimondottan élvezem. Azt, amikor nem süt hétágra a nap és éget le, hanem felhők fölött megbújva ad fényt. Nekem ennyi elég. Sokaknak nem tetszik, nem szeretik, de számomra ez a tökéletes idő. Kellemes meleg, lágy szellővel, és látható nap nélkül. Aztán épp erről jutott eszembe, mennyire csodálatos a természet, az időjárás, mert magas lóról tesz az emberiségre, és véletlenül sem azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ha lenne feje, mondhatnánk, hogy megy a sajátja után. Szerencsére, mert bármennyire nem kedvelem a hétágra sütő napot, vagy a viharokat, és még pár dolgot, vannak, akik épp azokat kedvelik. Mi lenne velünk, ha az időjárás aszerint változna, ahányféle időt kérünk? Nagyon gyorsan rájönnénk, irtó nagy bajban vagyunk, és szenvednénk, végül visszasírnánk azt, ami most van, majd alkalmazkodnánk. Újra. Szóval ha most zuhog is, nem baj. Ha kisüt a nap utána, az sem baj. Ha gatyar...

A szőlőlugas

Már nem emlékszem pontosan, vajon írtam-e valaha arról, hogy a nagyszülők hiánya miatt gyermekkorom nyarait az anyai nagyanyám húgánál töltöttem falun. Ő volt a pótnagyim, és azt hiszem, sosem kívánhattam volna jobb nagyit nála. Szigorú volt, mégis kedves, rengeteget köszönhetek neki, sokat tanultam tőle.  Sosem felejtem el, hányszor töröltette el velem újra és újra az üvegpoharakat, mert még mindig talált rajta akárcsak egy apró foltot is. Azóta is eszembe jut, ahányszor csak kiszedem a poharakat a mosogatógépből, és látom a rajta maradt cseppek nyomait. Szinte hallom a hangját, és lelki szemeim előtt látom a pillantását, ahogy mondaná: ez még nem tiszta, töröld csak fényesre! Talán régen kevésbé mondtam volna rá, de ma már a szép emlékeim közt őrzöm. Bár mindig szegények voltak, és emlékeim szerint még a faluból sem tette ki a lábát önként soha, messze földön (de legalábbis a faluban) híres volt az udvara. Rettenetesen sok virágot ültetett minden évben, amit aztán nyaranta velem ...