Ugrás a fő tartalomra

Bolti roham

Megint egy "ünnep". Reggel alaposan benéztem a hűtőbe, és a világ összes nyugalmával konstatáltam, hogy bizony alig van benne valami, rendesen kifogyott. Visszagondolva, talán két hete vásároltunk be, amikor feltöltöttük. A fagyasztóban még van némi utánpótlás, de azt sem pakoljuk színültig, így most abban is pangás van nagyrészt. Ami eszembe jutott: "abból gazdálkodom, ami van itthon".

Néha tényleg nem értem az embereket. Ez az ünnepek előtti bolt kifosztás, az egymás hegyén-hátán áteséssel járó tömeg még mindig dívik, pedig nehezen hiszem el, hogy ez bárkinek is jó lenne. Tudom, vannak esetek, amikor valaki nem tudja megoldani máskor a vásárlást, mert valóban nincs rá ideje vagy lehetősége, de valljuk be őszintén, többségünknek lenne. Persze nem csak az üzletek hosszú sorával vannak gondjaim, hanem a forgalommal is, ami ilyenkor szinte élhetetlenekké teszi a városokat.

Nagyon ritka, hogy ünnepek előtt járok boltba. Bármelyikbe. Így saccra talán azt mondanám, évente kétszer fordul elő, de ahhoz már tényleg vészhelyzetnek kell lennie. Általában havi bevásárlás van, és sosem a fizetés körüli időszakban, mert akkor szintén óriási a forgalom. Az időszak is számít, így általában vagy kora reggel, vagy zárás előtt két órával megyünk boltba, esetenként a műszakváltás időszakában, amikor kevesebben vannak. Nagyjából tudjuk mikor érkezik friss zöldség vagy hentesárú, ezeket nem áruházláncokban vesszük meg, így a tömeget is elkerüljük, főleg zöldség és gyümölcs vásárlásakor, amikből nagyjából hetente frissítjük a készletet.


Csak ötletek szintjén, hogy általánosságban mit teszünk azért, hogy elkerüljük a tömegnyomort:

Nagyon figyelünk arra, időben legyenek feltöltve a készletek, nem várjuk meg, míg elfogy a liszt, olaj, só, cukor stb. Mindig van pékárú a fagyasztóban. Kenyér, kifli, zsemle, pogácsa, de alkalmanként kakaós csiga, túrós táska, rétes és hasonlók is, kiporciózva. Annyit veszünk belőlük a pékségben, amennyi legfeljebb két hét alatt elfogy, de mindig kisebb adagokban pakoljuk el. Általában a felhasználás előtti este kerülnek ki a kosárkába, de alkalmanként a fagyasztóból mennek az airfryerbe, és forrón, ropogósan az asztalra. (Ha valaki kipróbálná: a felengedett pékárut 3 percre, a fagyottat 10-12 percre teszem a kis gépbe felmelegíteni 180 °C-on.)

Ha van egy-egy lazább napunk, akkor a kajákat is előkészítjük, és készen vagy félkészen mennek a fagyasztóba, amit ezért sem tömünk tele nyers áruval. A tejes vagy tejfölös dolgokat nyilván tej és tejföl nélkül, félkészen tesszük be, mert máskülönben ehetetlen a fagyasztóból kivéve. Zöldséges alapokat, amik bármilyen leveshez felhasználhatók, pörköltet, amiből szintén sokféle étel készíthető, és tényleg fél óra alatt kész kaját csinálunk belőlük hétköznap, amikor kevés az időnk a főzésre. Természetesen 1-2 napra csak a hűtőben tároljuk, de ami 2-nél több napig állna benne, azt inkább fagyasztjuk.


Visszatérve az eredeti mondanivalóhoz: nem szeretem azt a fajta vásárlást, amikor körülnézünk ezerszer, válogatunk, 5-ször körbejárjuk a bevásárló központot. Mindig van bevásárló listánk, és célirányosan megyünk végig a sorokon. Felőlem átrendezhetik az üzletet, mert nem hat meg, ha nem találok valamit azonnal, és eszemben sincs eltérni a listámtól, szóval nálam ez a fajta kereskedő trükk nem válik be, mert megkérdezek egy alkalmazottat, és máris megoldódott a probléma a keresgélés helyett. Persze nem járok kisgyerekkel vásárolni, mert akkor hiába lenne ez a nagy tartás, biztosan kerülne a kosárba olyan, amit eredetileg nem terveztem, még ha nem is nagy dologról lenne szó :)

Eleinte nekünk sem volt egyszerű ezt a rendszert megszoknunk, mert az anyagiak határokat szabtak. Aztán elkezdtem külön konyhapénzt gyűjteni, és úgy három hónap után meglett az az összeg, amiből az első havi nagyobb bevásárlást megcsináltuk a fizetésünktől függetlenül. Később pedig nyilván pótoltuk azt a keresetünkből, és mindig ott volt félretéve, hogy a következőt is bármikor megejthessük, ne kizárólag a bérünk kifizetése határozza meg a felhasználás idejét. Sok éve már, hogy kialakítottuk ezt a rendszert, ami számunkra bevált, és amivel rengeteg kellemetlenségtől és idegességtől kíméljük meg magunkat.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindjárt karácsony megint

Ez az a mondat, ami általában már január másodikán kiszalad a számon évek óta, és amin jót derülnek a családtagok, aztán így november végén megemlegetik, hogy bizony milyen hamar eljött megint ez az időszak, az ünnepek előtti egy hónap. A karácsony nálunk amolyan éves mérföldkő. Semmi komoly, csak egy kis pihenő az egész éves rohanásban. Ilyenkor igazi bekuckózás van némi semmittevéssel, ami az év többi részében cseppet sem jellemző ránk. Lelassulunk, akár a világ körülöttünk. Persze manapság nem olyan, mint húsz éve, amikor esett pár nap alatt derékig érő hó és imádtunk az ablakon kibámulni, vagy hógolyózni, de egy takaró alatt a kanapén pihenni mostanában is jólesik. Egyetlen dolog hiányzik csupán: az illatok. Ez lesz a második olyan ünnepünk, amikor nincs sütőnk. Emiatt maradnak el a nagy sütések, amiket már november végén elkezdtünk korábban is. A kekszek, amiket bedobozolva tartunk és bármikor elérhető egészen január közepéig, ha épp egy kis édességre vágyunk, közben nagyokat szip...

Stresszoldás

A utóbbi pár hét sem telt el stressz nélkül, de főleg az utolsó 2-3 nap volt olyan, amikor azt éreztem magam körül, mindenki megborult és szétestek az emberek. Tettem a dolgom, igyekeztem segíteni mindenkinek, jóformán helyettük is dolgoztam, mégsem volt elég. Mintha nem is e világon lennének, mert a szájbarágós telefonjaim és e-mailjeim, a pirossal kiemelve javított dokumentumok amiket visszaküldtem, mintha totálisan hiábavalók lettek volna, ugyanolyan hülyeségeket kaptam vissza, olykor értetlenkedő utalásokkal. Aztán tegnap meguntam, és szépen kiosztottam mindenkit. Nem durván, nem bántón, de úgy éreztem, elég volt. Ha én igyekszem, tegye azt más is, főleg úgy, hogy ügyfélként próbáltam segíteni, partnerként igyekeztem viselkedni. A mai posztom ezért is relevánsabb mint korábban hittem, emiatt is jutott eszembe, hogy írok róla röviden. Vagyis arról, hogyan kezelem a stresszt. Ígérem, olyan rövid lesz, mint a gyakorlatok többsége. Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig elvonulok egy...

Néha tetszik amit leírok

Korábban már írtam arról, hogy a történeteim csak úgy jönnek, többségében nem gondolkodom rajtuk, és azt hiszem, ez az idő-mennyiség függvényét tekintve egyértelmű is. Aztán vannak azok az esetek, amikor valami  olyat írok le így hirtelen a semmiből, ami tetszik. Úgy ahogy van, önmagában, a történettől függetlenül. Nem nagy dolgokról van szó, néha viccesek, máskor nagyon is komolyak, de számomra jelentenek valamit, és azt veszem észre, máskor, máshogy nem tudtam volna jobban megfogalmazni. Csak hogy két példát hozzak: "Mintha a szótlanság, a ki nem mondott szavak lettek volna a segélykiáltások." -ezt a legutóbbi regényem tartalmazza, és nagyon is sokat jelent számomra, eddig mégis rejtve maradt. "Úgy eltűntél, mint grafit a radír alatt." - korábban sosem fogalmazódott meg bennem ilyen hasonlat, és ezt az élet maga hozta, de jobban belegondolva azért ennek mögöttes tartalmat is lehetne kreálni, amit   egyelőre  nem szeretnék. Mindez megint csak azt bizonyítja, fura e...