Fogalmam sincs, hogy pontosan mikor kezdődött, csak azt, hogy még valamikor tinédzser koromban. Hogy mi? Meghallgatni mindkét oldalt. Ez pedig azokra az esetekre is vonatkozott, amikor én voltam az egyik oldalon.
Nem állítom, hogy tökéletesen, vagy jól csináltam, de valahogy kialakult bennem, és a saját fejlődésemmel együtt fejlődött. Már diákkoromban is zavart, amikor valaki mondott valamit valakiről, és az alapján rögtön pálcát is törtek felette. Ilyenkor mindig előjött belőlem a hiszem, ha látom (vagy hallom). Talán a bizalmatlanság tette, talán túl sok hazugságot hallottam és jöttem rá már korán az igazságra, de még azoknak sem hittem feltétel nélkül, akik közel álltak hozzám. Nem akartam megbélyegezni senkit azért, mert egyszer valaki mondott valamit az illetőről. Mindemellett pont ezért nem pletykálok. A közvetlen környezetemben sem osztok meg olyat, ami megtévesztő, rossz szándékú, vagy esetleges.
Már felnőttként is megéltem többször, hogy értetlenül bámultak rám amiatt, mert nem voltam hajlandó valaki pártjára állni egyértelműen. Egy baráti vita, vagy párkapcsolati veszekedés, esetleg egy üzleti "baleset" miatt senkit sem hajítottam ki az életemből. Meghallgatom a másik felet, hisz ha én hibázhatok, más is. Azt viszont nem tűröm, ha hazudnak, vagy próbálnak visszaélni a bizalmammal, jó szándékommal.
Nem mondom, hogy emiatt a hozzáállásom miatt nem voltak nézeteltéréseim, mert sokan voltak, akik elvárták, hogy feltételek nélkül higgyek nekik, közben pedig ott és akkor melléjük álljak akkor is, ha az elmondottak kétséget ébresztenek bennem. Aztán amikor őszintén megosztom a véleményem, előfordul, hogy rosszul esik a másik félnek. Gyakran elmondom, hogy nem vagyunk egyformák, és mások bőrébe sem bújhatunk. Amit az egyik fél viccnek venne, lehet, hogy a másiknak egy ordas nagy sértés. Rengeteg összetevője van ki-, mit-, és hogyan él meg, vagy hogyan vélekedik ugyanarról a helyzetről. Mivel nem élünk a másik életében, kell, hogy más vélemény árnyalja a képet. Azt pedig hamar megértettem, hogy két ember közt vitát elsimítani nem én fogok. Annak a két személynek kell megoldania, akik közt kialakult, mert ha mégis közbeavatkozom, bármilyen jó szándékkal teszem is, szinte biztosan én leszek az igazi vesztes.
Egyszer azt mondta nekem valaki: "olyan vagy, mint egy ügyvéd". Aztán évekkel később egy pszichológiai szakember is megfogalmazta, vannak bennem ügyvédekre jellemző tulajdonságok sok más mellett. Talán igazuk volt, talán nem, de ez a szokásom, ahogy próbálok más szemszögből is vizsgálni dolgokat, megnézni az érem mindkét oldalát, rengeteget segített az életemben jó döntéseket hozni, és kiismerni embereket. Egy idő után észrevettem a sémákat, amikkel már találkoztam, tudat alatt azonosítottam be őket, és pár percnyi beszélgetés alatt kiszűrtem a simlisséget, a rosszindulatot, az élősködő hozzáállást, ami nem csak a magán-, de az üzleti életben is jól jött.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése